A Világörökség Egyezmény negyvenedik évfordulója és a hazai „Világörökség Éve" tiszteletére a hazai világörökségi helyszíneket bemutató kiállítás nyílt 2012. december 17-én a Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ aulájában (Budapest I., Táncsics Mihály utca 1.).
A kiállítás 2013. május 31-ig látogatható, hétköznap 9 és 16 óra között.
A Forster-központ első kiállítása a magyarországi világörökségi helyszíneket mutatja be. A tárlatnak az ünnepi évfordulók (a most záruló esztendőben volt negyven éve a Világörökség Egyezmény megszületésének, negyedszázada annak, hogy az első magyar helyszínek – Budapest, a Várnegyed és a Duna-partok látképe, valamint Hollókő – világörökségi listára kerültek, s tíz éve annak, hogy Budapest adott otthont a Világörökség Bizottság ülésének, s ugyanakkor lett világörökség Tokaj és kiegészítésként az Andrássy út) adnak kiemelt hangsúlyt. Ugyanakkor fontos megjegyezni, a tárlat annak a „vándorkiállításnak" az első állomása, amely a világörökségi egyetemes értékekkel hivatott megismertetni a civil felnőtt társadalmat és az ifjúságot.