2024. március 29., péntek

UJ HONLAP BANNER 250 100

Fradi pálya látványterveMárcius 14-én kezdődik meg az Albert Stadion bontása jelentette be Fürjes Balázs, a stadionépítést vezénylő kormánybiztos. Az idei munkálatokra megvan a 7 milliárdos keret a büdzsében, és az összeg az új stadion melletti saroktelek eladásával már 2013 ban meg is térülhet.

A kivitelezésről február végéig döntenek, még 2-3 pályázó van versenyben. Meccsenként minimum 7 ezer nézővel számolnak, ennyi kell az önfenntartáshoz – tette hozzá. „A kormány a 100 milliárdos költségvetési tartalékkeret terhére biztosítja az FTC-stadion építéséhez szükséges pénzt. Immár nevesítettük is a forrást, odakerült a nemzeti vagyonkezelőhöz az idei 6,9 milliárd forint, ott választják ki közbeszerzéssel február végéig a kivitelezőt, márciusban indulhat az építkezés" – jelezte a kormánybiztos.

 

Elmondta még, hogy a végösszeg 14 milliárd körül lesz, a pénz másik felét a 2014-es büdzsé tartalmazza majd, ugyanakkor nem kizárt, hogy 10 milliárd alá szorítható a végső summa. Fürjes Balázs elárulta: titkon arra számít, hogy ez a stadionépítési kiadás még 2013-ban vissza is jön a költségvetésbe bevételként. Az új stadion elfordításával és „beljebb húzásával" felszabaduló, kitűnő értékű Üllői út – Könyves Kálmán körúti saroktelket ugyanis eladja az állam az építkezéssel párhuzamosan. „A vagyonkezelő nyílt pályázatán reményeim szerint a 7 milliárd közeli összeg nagyjából visszafolyhat. Ez esetben nemcsak Európa egyik legkorszerűbb, hanem egyben legolcsóbb 22 ezres stadionja készülhetne el" –mondta.

 

Forrás: MTI

Eseménynaptár

Március 2024
H K Sz Cs P Szo V
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Médiatámogatók

proidea logo-web

 buildcomm-logo-web