Komoly kihívásokat tartogat az idei év is a régió építőipara számára, azonban a Buildecon kutatócég előrejelzése szerint már vannak biztató jelek is.
Szlovákiában 4,8 százalékkal bővülhet az építőipari teljesítmény az idén 2012-höz képest az Euroconstruct szlovák tagja, az ÚEOS – Komerica előrejelzése szerint. Északi szomszédunknál a mélyépítési ágazat lehet a növekedés mozgatórugója, ebben a szegmensben ugyanis 12,2 százalékos fejődés várható, a magasépítésben pedig 1,8 százalékos bővülést prognosztizálnak az elemzők.
Romániában is fejlődést várnak a szakemberek, a múlt évhez viszonyítva az idén 3,6 százalékkal nőhet az építőipar teljesítménye. A mélyépítési ágazat 4, míg a magasépítési szektor 3,3 százalékkal bővülhet keleti szomszédunknál. Lényegesen rosszabbak a kilátások Szerbiában, ahol 7,7 százalékos visszaesés várható ebben az évben. A szektort főként a mélyépítés húzza majd le, ezen a területen 16,3 százalékos visszaesést prognosztizálnak, míg a magasépítési szegmensben 3,9 százalékos bővülés várható.
Magyarországon idén 2012-höz viszonyítva 0,6 százalékos növekedést jósolnak a kutatók. A lakossági körben egyértelműen a felújítások dominálnak majd, ebben a szegmensben 5 százalékos bővülést várnak a társaság szakemberei, míg az újépítések gyakorlatilag stagnálnak majd.
A magasépítés területén az idén további 5 százalékos csökkenés prognosztizál a Buildecon, míg a mélyépítésnél hasonló mértékű bővülés várható. „Az idén a régiós piacaink többségénél bővülő értékesítéssel számolunk, amelynek mértéke Ukrajnában elérheti a 11 százalékot, de Szlovákiában is 10 százalékos forgalomnövekedést várunk, Szerbiában pedig 9 százalékos lehet a fejlődés. Magyarországon visszafogottabb bővülésre számítunk, itthon mintegy 1,5 százalékkal nőhet az idén a forgalmunk" – mondta el Tibor Dávid, a Masterplast Nyrt. elnök-vezérigazgatója. Bizakodásra ad okot a vállalatnál az is, hogy a múlt évben elindított beruházások az idén befejeződnek, és már érezhető hatásuk lesz a cég teljesítményére is.
A Masterplast káli gyártóbázisán egy új üvegszövet szövő és bevonó gép telepítését hajtja végre, az 1,4 millió eurós beruházás hamarosan lezárul. A társaság Ukrajnában polisztirol lap gyártó üzemet hoz létre, ami szintén 1,4 millió eurós fejlesztést jelent, a gyárban várhatóan júliusban indul el a termelés.
FORRÁS: MASTERPLAST