2024. március 28., csütörtök

UJ HONLAP BANNER 250 100

rogton-jovok-logo-kicsiLezárult Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala Rögtön jövök! címmel, az üres üzlethelyiségek kezelésének témájában kiírt, másfélmillió forintos díjazású ötletpályázata. Az eredményeket a belváros Kossuth Lajos utcai egyik üres üzlethelyiségben hirdették ki.

Ughy Attila, a főváros városképvédelmi és városfejlesztési tanácsnoka az eredményhirdetésen szólt arról, hogy a régen virágzó, ma üresen álló kirakatokat szerették volna újra benépesíteni. Mint mondta, az ötlet Kolozsvárról származik, ahol az üres kirakatokat 100 évvel ezelőtti városképekkel takarják el.

Budapesten emellett az is fontos cél, hogy a közösségi élet a bevásárlóközpontokból visszatérjen a közterekre, s ha az megvan, az üzlet is vissza fog térni – mondta a városfejlesztési tanácsnok. A tanácsnok hangsúlyozta: olyan komplex, funkciójában, összetettségében új ötletrendszert kerestek, ami nemcsak azt mutatja meg, van egy olyan üzlet, ami kiadásra vár, hanem a közösségi érdekek bevonásával lehetővé teszi azt, hogy újra megjelenjen a kirakatokban az élet.

Finta Sándor, Budapest főépítésze a pályázattal kapcsolatban részletezte, a pályázatra két kategóriában lehetett pályamunkát benyújtani. Az „A" programrészben grafikai tervezési feladatként a teljes főváros területén futó, kiüresedett üzlethelyiségeket gyűjtő (tervezett) online adatbázis kezdőlapjának grafikai tervére és logójának megtervezésére várták a válaszokat. A pályázat másik feladataként a „B" program keretében a használaton kívüli üzlethelyiségek kirakatában elhelyezhető „okos" installáció/alkotás létrehozása volt a cél.

rogton-jovok-kep-kicsiAz ötletpályázatra 105 darab pályamű érkezett be. A bírálóbizottság döntése alapján egy kiemelt győztest választottak, aki pályázatával 800 000 Ft értékű díjat nyert. A kiemelkedő pályaműveket és ötleteket – 8 darab pályamunkát – egyenként 50 000 Ft értékben a bírálóbizottság megvételre találta alkalmasnak.

Forrás: budapest.hu

 

Eseménynaptár

Március 2024
H K Sz Cs P Szo V
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Médiatámogatók

proidea logo-web

 buildcomm-logo-web