2024. március 28., csütörtök

UJ HONLAP BANNER 250 100

tervek-kicsiVéglegesítette a KSH a 2012. évi lakásstatisztikai adatait: 86 ezer lakást értékesítettek egy esztendő leforgása alatt, és egész évben mindössze 3491 lakás épült. Az idei első félév adatai sem adnak okot az optimizmusra.

Az idén kiadott építési engedélyek száma egyértelműen jelzi, hogy az építőipar fellendülésére még várni kell. Hat hónap alatt ugyanis 3401 lakásra vonatkozóan hagytak jóvá építkezést a hatóságok.

ÉVTIZEDES LESZ A VISSZAESÉS?

A pénzügyi válság beköszöntét követő mélyrepülés első időszakában különböző, egyáltalán nem optimista becslések hangzottak el arra vonatkozóan, hogy a kereslet megcsappanása miatt megtépázott lakáspiac – és annak nyomán az építőipar – mikor lábal ki a krízisből. Sokan pár évről beszéltek, de volt, aki évtizedes visszaesést vetített előre. A mostani adatokból világossá vált, hogy nincs jele az élénkülésnek. A KSH közzétette ugyanis a 2012. évi adatok végleges változatát, amelyből kiderül: az átadott lakások és az értékesítések tekintetében tovább romlott a tendencia. Pedig az sem lenne képes eltartani az építőipar évek óta munkára váró szereplőit, ha a 2011-es évhez képest stagnálás jellemezné a piacot.

A július végén közzétett féléves gyorsjelentés azt jelzi, hogy ebben az évben sem köttetnek majd nagy számban szerződések a piacon. Az építési engedélyek száma 30 százalékkal csökkent az előző év első hat hónapjához képest. Ráadásul 40 százalékkal csökkent a most lezárt félévben az átadott lakások száma, január és június között országszerte 2680 új lakás épült.

tervezok-kicsiLEFELÉ MUTATÓ TRENDEK

Visszatérve a tavalyi adatokhoz: 2012-ben országszerte összesen 86 ezer lakást értékesítettek a KSH adatai szerint. Folytatódott tehát a lakáspiac mélyrepülése, a legtöbb mutató továbbra is lefelé változott. Az egyetlen üdítő kivétel, hogy a használt lakások értékesítése maradt az egy évvel azelőtti szinten, ám ez sem igazán jó hír, hiszen a bázisév rendkívül alacsony számai miatt jelentős felfelé elmozdulásra lenne szükség a pozitív változáshoz. Ráadásul aligha várható, hogy kedvező trendek következnek a lakáspiacon mindaddig, amíg érdemi változás nem lesz érzékelhető az új lakások iránti keresletben.

Más elemzések szerint egyébként a tavalyi esztendőben összesen 94 ezer lakóingatlanra kötöttek adásvételi szerződést. A különbséget az magyarázza, hogy a KSH a magánszemélyek közötti adásvételeket rögzíti, s nem veszi figyelembe azokat a szerződéseket, amelyekben jogi személyiségű gazdasági társaság szerepelt a felek között.

Az árak tekintetében is csökkenés volt tapasztalható 2012-ben: az előző esztendőhöz viszonyítva 3,8 százalékkal kerültek kevesebbe az otthonok, ami azt jelenti, hogy fokozódott az árcsökkenés üteme az egy évvel korábbihoz képest (2011-ben 3,6 százalékkal kerültek kevesebbe a lakóingatlanok, mint a megelőző tizenkét hónapban). Sokat elárul a helyzetről, hogy az ingatlanpiaci válság beköszönte óta 14,1 százalékkal zuhantak az árak a használt lakások szegmensében.

Valamivel kisebb, 11,2 százalékos a visszaesés az új lakások piacán, ami – együtt vizsgálva a kereslet változásával – azt eredményezte, hogy megálltak a fejlesztések, és sem a beruházók, sem az építőipari cégek nem kaptak munkát a piacon. Hogy mennyire nincs építkezés a lakásszegmensben, azt jelzi, hogy egész évben mindössze 3491 lakás épült értékesítési céllal.

Ez is több annál, mint amire kereslet volt, hiszen 2634 újonnan épült otthonra írtak alá adásvételi szerződést. Ez azt jelenti, hogy 33 százalékkal több lakás épült, mint amennyi gazdára talált – messze tehát még az a helyzet, amikor valóban érdemes lesz rövid távú értékesítés reményében új fejlesztéseket indítani.

PIACI HELYZET

epitkezes-kicsiIlyen helyzetben a fejlesztők nem bíznak – nem is bízhatnak – abban, hogy ha lejjebb mennek az árakkal, akkor az érdemi tranzakciószám-növekedést fog eredményezni. Feltehetőleg ez a magyarázata annak, hogy nem is próbálják valódi kedvezményekkel magukhoz csalogatni a vevőket. Aki ugyanis valóban vételi szándékkal néz körbe az új lakások körében, az nem 3-5 százalékos árkedvezmény miatt szánja rá magát a lépésre. Ez a magyarázata annak, hogy 2012-ben az új lakások árszintje változatlan maradt, ugyanakkor a használt lakásoké 3,8 százalékkal csökkent. Az Otthon Centrum legfrissebb összesítése szerint idén az 50–60 négyzetméteres lakásokra volt a legkönnyebb vevőt találni.

Nem várható hirtelen javulás a következő időszakban sem, így idén és még jövőre biztosan a mostani passzív hangulat jellemzi a lakáspiacot, és a szakemberek által Magyarországon elvárhatónak mondott évi 160–170 ezer adásvételre több évet kell még várni.
Ráadásul az sem jelez túl jót, hogy a Duna House összesítése szerint idén júliusban már Pest megyében is mindössze 5 százalékot tettek ki az új építésű lakások az eladott lakóingatlanok körében. Az ország más pontjain ennél is kisebb arányban keresik az újonnan épült otthonokat. Annak ellenére, hogy ez ma már nem jelent várakozást, hiszen az újépítésű otthonok már régen nem a tervezőasztalról kelnek el, hanem szinte azonnal beköltözhetők. Ám mivel ezek ára még ma is felette van a használt lakásokénak, ezért nem szívesen választják ezt a hitelképességet tekintve ma már sokkal nagyobb korlátok között mozgó potenciális vevők.

A felújítandó lakások sem keresettek igazán, ez leginkább a fővárosban vonzza a vásárlók egy részét, de itt is csupán minden tizennegyedik eladott lakás ilyen. Így az építőipar szereplői ma már nem számíthatnak arra sem, hogy az új fejlesztések összezsugorodott piacáról kiszorulva a felújítások terén nyernek feladatot, hiszen ez a szegmens sem képes lekötni az ágazatban munkát kereső szakmai cégek fölös kapacitásait.

A legkelendőbbek a jó minőségű használt lakások az idei tapasztalatok szerint, és semmi jele annak, hogy ez a közeljövőben változna. Figyelemre méltó ugyanakkor, hogy kiemelkedően nagy, 42 százalék volt a fővárosban az első lakásukat vásárlók aránya idén júliusban. A régen sok esetben az új lakások piacán keresgélő és ott a garzonok, illetve a 40–45 négyzetméteres másfél szobás otthonok jellemző vásárlói ma már szinte természetesnek veszik, hogy a használt ingatlanokból válogassanak. Ez pedig azt eredményezi, hogy az újépítésű lakások piaca egy jelentős vevőkört veszített el, melynek hatása szintén nem kedvez az építőknek.

atiz

Eseménynaptár

Március 2024
H K Sz Cs P Szo V
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240