2024. április 16., kedd

UJ HONLAP BANNER 250 100

Közel háromnegyed milliárd forintos, teljes egészében uniós pályázati forrásból finanszírozott belváros-rehabilitációs program indul Győrben – hangzott el a támogatási szerződés szeptember 26-i aláírása előtt tartott sajtótájékoztatón.

Borkai Zsolt polgármester az eseményen elmondta: az utóbbi években több milliárd forintból fejlesztették a városközpontot, ennek eredményeként a település levetette ipari jellegét és fejlett, de múltjára is ügyelő megyeszékhely képét mutatja. A városvezető a korábbi fejlesztések betetőzéseként beszélt a most induló, jövő nyár végén záruló projektről.

Az eseményen elhangzott: a pályázaton nyert összegből a főbb utak után a belváros kisebb utcái is megújulhatnak. Egyben lehetőség nyílik arra, hogy tehermentesítő utak újuljanak meg, így egyszerre több rendezvény megtartására vagy nagyobb tömeg befogadására téve képessé a területet. Fekete Dávid alpolgármester, a belváros
egyik önkormányzati képviselője az eseményen arról beszélt: úgy ütemezték a munkálatokat, hogy körülbelül akkorra érjenek véget, amikor átadják a megújult, rendezvénytérré alakított Duna-kapu teret.

Forrás: MTI

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240