2019. október 24., csütörtök

UJ HONLAP BANNER 250 100

1-kep-kicsiA Szentendrén megvalósuló ÉMI Építőipari Tudásközpont a nemzetközileg is innovatív technológiákat, a fenntartható, ökologikus építés gyakorlati lehetőségeit kívánja demonstrálni.

A több ütemben megvalósuló fejlesztés célja a szentendrei Ipari Park területén egy olyan innovációs központ kialakítása, amely nemzetközi színvonalú térségi bázisát képezné az építéssel, építőiparral foglalkozó vállalkozásoknak, K+F tartalmú szolgáltatási szervezeteknek, felsőoktatási és átképzési intézményeknek.

Előzmények

2-kep-kicsiAz Ipari Park infrastruktúrájának felújítását, illetve Innovációs és Vállalkozási Központ megépítését tartalmazta a projekt I. üteme. A megvalósult új irodaépület (1. kép) a legkorszerűbb energiatudatos épületgépészeti és építészeti megoldásokat tartalmazza. A tervezők a kiviteli tervek elkészítése során az épület energiafelhasználásának a minimumára törekedtek, és közelíteni kívántak a német passzív ház szabályzat követelményeihez (1. ábra). Az ipari park nagyságrendje miatt fontos tervezési szempont volt a város energiaracionalizálási tervével való összhang keresése, valamint a szomszédos szennyvíztelep műtárgy esetleges integrálása az energetikai termelésbe. Az épület ökologikus szempontrendszer szerinti minősíttetése (BREEAM) folyamatban van.

Általános koncepció

Az új irodaépület 5680 m² alapterületű, földszint + 2 emelet kialakítású, melyet lépcsőházak bontanak három épületszárnyra. A közlekedőmagok impozáns előcsarnokokból közelíthetők meg, melyekhez egy-egy lépcsőházat, illetve üvegezett liftet terveztek. A bérlemények (irodaterek) kialakítására változatos lehetőségek nyílnak. Az épületben kisebb iroda helyiségek és nagyterű irodák is találhatók, azonban ez utóbbiak akár cellásan tovább is oszthatóak. Ezáltal a tér teljes mértékben rugalmasan alkalmazkodik a legkülönbözőbb bérlői igényekhez. Az irodai funkciók mellett a földszinten egy éttermet, a második emeleten egy 160 fős előadótermet és egy 40 fős tanácstermet alakítottak ki. Az épület lapos tetejére felvezető lépcsőház közvetlen környezetében tetőterasz létesült, mely az épület további innovatív és energiatudatos szerkezeteinek bemutatására ad lehetőséget. A tetőre külön ütemben napkollektorok és napelemek kerülnek, a tető nyugati oldalára extenzív zöldtetőt telepítettek, melyre épp rálátni a tetőteraszról.

Speciális építészeti,épületszerkezeti elemek

Az épület déli homlokzatán dobozszerűen kialakított, döntött bevilágító felületű ablakdobozok készültek. A nyílászárók geometriai kialakítása magában foglalja mind a természetes bevilágítás, mind a déli oldalon az ablakszerkezetek, illetve a mögöttes irodák árnyékolásának megoldását (2. kép).

2-kep-web1

3-kep-kicsiA nyílászáró szerkezetek a különböző homlokzati felületeken eltérő, a tájolásnak megfelelő üvegezéssel rendelkeznek. A homlokzati nyílászárók az épület északi és keleti oldalain háromrétegű hőszigetelő üvegezéssel készültek (min. 0,9 W/m2K). A déli és nyugati oldalon a szoláris hőnyereségre tekintettel az ablakok kettő rétegű hőszigetelő üvegezésűek (min. 1,1 W/m2K).

Az irodaház főbejáratánál lévő cour d'honneur (díszudvar) árnyékolását gondosan megtervezett, hatékonyan működő ponyvaszerkezet biztosítja. A ponyvák teflonnal bevont poliészter szál szövetből készültek, amelyek az acél sodronykötelekből álló hálós szerkezethez raszterenként három ponton a felső, egy ponton az alsó síkban rögzítettek. A szerkezet azon túl, hogy elrendezésében kreatívan, könnyen változtatható, mind árnyékolásában, mind átszellőztethetőségében megfelelő. A részlegesen fedett udvar alatt tervezett mesterséges vízfelület szintén kellemes mikroklímát biztosít (3. kép).

2-abra-kicsiAz épület délnyugati sarkán klímahomlokzat, az épület délkeleti sarkán pedig mintegy 54 m²-es felületű zöldhomlokzat készült, amelyek fontos szerepet töltenek be a déli homlokzat nyári és téli energiamérlegének kedvező alakulásában.

A klímahomlokzat (2. ábra) a homlokzatburkolat síkja előtt, 55 centiméter széles szabad átjárható mérettel rendelkező zárt kubus, a külső tértől minden oldalról lehatárolva. A külső homlokzati héj váza függönyfal profilokból készült. A külső üvegezés 1 rétegű, 8 milliméter vastag edzett üveg. A felső lefedés a szomszédos homlokzati szakaszok általános attika kontúrjához igazodó fémlemez héjazattal készült. A zöld homlokzat kialakítására telepített lilaakácot az átszellőztetett kéregpanel burkolattól eltartott rozsdamentes acélháló hátszerkezetre futtatták fel. Az épület keleti és nyugati homlokzatain külső, függőleges tengely körül forgatható alumínium nagylamellás árnyékolás található (4. kép).

4-kep-web

Az épület irodahelyiségéibe beépített belső, fényterelő zsaluziák felső harmadukban külön mozgathatóak, így a napfényt a mennyezetre terelik szórt fényt biztosítva az irodákban.

A tetőre és a homlokzatokra újrahasznosított hőszigetelések kerültek. A tetőn a 20,0 centiméter vastag újrahasznosított táblás expandált polisztirol hab hőszigetelésen kívül a vízszigetelés lejtésképzését biztosító könnyűbeton réteg szintén újrahasznosított polisztirol gyöngy felhasználásával készült. A homlokzatok hővédelmét 25,0 centiméter (10+15 centiméter) újrahasznosított kőzetgyapot hőszigetelés biztosítja.

A fejlesztési projekt az alábbi európai uniós pályázaton elnyert támogatásból, saját forrásból és hitelből valósul meg:
1. Az Új Magyarország Fejlesztési Terv Közép-magyarországi Operatív Program keretén belül az Ipari parkok, ipari területek szolgáltatásfejlesztése tárgyú pályázaton (KMOP-1.5.3/D-2 kör 2008-0003) nyert támogatás. A támogatás mértéke a projektköltség 28,78 százaléka, maximum 475 millió Ft.

2. „TREN/FP7EN/239288/"PIME'S" Concerto – közösségek az épületek és kerületek optimális hő és elektromos hatékonysága fejlesztése érdekében, mely a MICROG RIDS-PIMES rendszeren alapul" elnevezésű pályázaton nyert támogatás. A támogatás mértéke a teljes beruházás maximum 50 százaléka.

Használatimelegvíz-ellátás napkollektorok bevonásával

Az új irodaépületben a használati-melegvíz a konyhai hőközpontba telepített két,
750 liter űrtartalmú, két hőcserélős, indirekt fűtésű melegvíztermelővel kerül előállításra. A termelt melegvíz elegendő a földszinti étterem üzemi konyhája és az épületben található vizes blokkok számára egyaránt. A tárolók fűtését az év egy részében a tetőre telepített vákuumcsöves napkollektorok fogják biztosítani. Amennyiben szükséges, a kevéssé napsütéses időben a hiányzó hő előállítása a távfűtés segítségével, illetve elektromos patronnal történhet.

Szennyvízre telepített hőszivattyús rendszer

Az I. ütemben megépülő Innovációs és Vállalkozási központ és a Tudásközpont később felújítandó épületeinek hűtéséhez és fűtéséhez az Ipari Park melletti DMRV Zrt. Szentendrei Szennyvíztisztító Telepén keletkezett tisztított szennyvizet hasznosítják majd. A szennyvíztisztítási folyamat melléktermékeként keletkező biogáz pedig egy letelepítésére kerülő biogázmotor segítségével kapcsolt hő- és villamosenergia-termelésben hasznosul (5. kép).

5-kep-kicsi

A DMRV telephelyéről kiinduló távfűtési vezetékek az ÉMI területén létesített hőszivattyú gépházba érkeznek. A hőközpontban találhatóak a távfűtő és távhűtő vezetékek fogadására szolgáló szerelvények mellett az osztó-gyűjtő, a zárt tágulási tartály, és a keringető szivattyúk a szükséges szerelvényekkel. A hőközpontban előállított hőhordozó közeg a téli időszakban 45/35 ºC-os, nyári időszakban 6/12 ºC-os hőfoklépcsővel biztosítja az épületek energiaellátását.

Felületi fűtés és hűtés,mesterséges szellőzés

Az új irodaépületben a hőszivattyús rendszerhez igazodva felületi fűtés-hűtés kialakítása történt. Az irodaház legtöbb helyiségében a megfelelő hőérzet biztosítását a vasbeton födémhez utólagosan felszorított, hűtő-, illetve fűtő panelek szolgáltatják (6. kép, 3. ábra).

6-kep-kicsi 3-abra-kicsi

 

 

 

 

 

 

 

 

 

7-kep-kicsiAz épületben négycsöves rendszer létesült, külön fűtési és külön hűtési csővezetékpárral. A keleti szárny 1. és 2. emeletén közvetlenül a szerkezetbe, a mennyezeti födémbe került a csőhálózat, azaz itt szerkezeti fűtés-hűtés működik (7. kép).

A földszinten a konyha-étterem területén, illetve a 2. emeleten található tanácsteremben és a konferenciateremben a megfelelő komfortérzetet a szellőző levegő, illetve álmennyezeti fan-coil készülékek biztosítják. Az irodákban a szükséges légcserét épületszárnyanként és szintenként a vizesblokkok mellett kialakított gépészeti helyiségekbe telepített szellőzőgépek szolgáltatják, melyek a homlokzatról szívják el friss levegőt, az elhasznált levegőt pedig a tető fölé juttatják.

ÉMI Tudásközpont, I. ütem

Generáltervezők, Központi Irodaépület:
Puhl és Dajka Építész Iroda Kft.
Építész vezető tervező:
Prof. Puhl Antal DLA Ybl-díjas építész
Dajka Péter Pro Architectura-díjas építész
Építész tervezőtárs:
Füzesi Katalin okl. építészmérnök
Huszár Tamás okl. építészmérnök
Speciális épületszerkezetek:
Dr. Becker Gábor okl. építészmérnök egyetemi tanár
Horváth Sára okl. építészmérnök, egyetemi tanársegéd
Statika:
Hatolkay Márta okl. statikus vez. tervező
Kalmár Zsolt okl. statikus vez. tervező
Épületgépészet:
Oltvai András okl. gépészmérnök
Oltvai Tamás okl. gépészmérnök
Elektromosság:
Ivanics Zoltán okl. villamosmérnök
Hő- és hidegenergia rendszer:
Reál-Energo Kft.

Energiafelügyeleti rendszer

A kitűnő hőszigeteléssel megépített új irodaépület hőellátását a legkorszerűbb elvek alapján alakították ki. Az ÉMI Tudásközpontban létesített energiatermelő rendszerelemek, a jelenlegi és a tervezett energiafogyasztó létesítmények egy mikrohálózatban lesznek összekapcsolva. A gépészeti egységek, eszközök – így a jelenlegi ütemben megvalósuló berendezések is – a tervezéstől, a kivitelezésen keresztül a működtetés fázisáig egymással összehangoltan, az ÉMI Építőipari Tudásközpont egészének hatékony és gazdaságos üzemeltetését figyelembe véve kerülnek méretezésre és kialakításra. A tervezett energiafelügyeleti rendszer mindig az optimális energiatermelőt választja ki a gazdaságos energiaellátás érdekében.

További fejlesztések

A beruházás következő ütemében az ÉMI központi laboratóriumainak és a budapesti központ Szentendrére való kiköltözése a cél, amely várhatóan 2014 végéig megvalósul (4. ábra).

4-abra-webA fejlesztés során a laboratóriumok az ÉMI hosszú távú K+F+I stratégiája mentén, flexibilisen úgy lesznek kialakítva, hogy az új építőipari és piaci kihívásoknak is megfeleljenek.

A szentendrei tervek között szerepel az is, hogy innovatív, korszerű technológiák felhasználásával referenciaházak épülnek, amelyek egyben állandó kiállításként is működnek a jövőben a szakemberek és az érdeklődők számára.

Az ÉMI célkitűzései ma legfőképpen az épített környezet magas színvonala, a fenntartható és energiatudatos építés, a biztonság, valamint az energiaforrásokkal való hatékony gazdálkodás köré csoportosulnak. Ezt a gondolkodásmódot hivatott szolgálni az ÉMI Építőipari Tudásközpont, illetve ezt a személetet tükrözik a tudásközpont már elkészült illetve a későbbiekben még megvalósításra kerülő további létesítményei is.

Dr. Matolcsy Károly
igazgató, ÉMI Tudásközpont
Frey Lajos
okl. építészmérnök, projektvezető
ÉMI Nonprofit Kft.

 

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240