2024. április 16., kedd

UJ HONLAP BANNER 250 100

Érvénytelenné nyílvánította az ajánlatkérő a KÉSZ Építő Zrt. ajánlatát, amelyet a szegedi lézerközpont épületének kivitelezésére kiírt közbeszerzésre nyújtott be. A cég értetlenül áll a döntés előtt, mert álláspontjuk szerint az eljárás elmúlt közel 120 napja során minden kiírásnak, követelménynek maradéktalanul megfeleltek.

Pintyőke Marcell, a KÉSZ csoport kommunikációs és marketingigazgatója elmondta, az erről szóló döntést január 28-án, néhán yperccel éjfél előtt kapta meg a cég. A KÉSZ Építő Zrt. számos irreális hiánypótlási felhívásnak eleget téve, egyetlen verenytársánál több mint 300 millió forinttal kedvezőbb ajánlattal várta a döntést - fogalmazott.

A KÉSZ-csoport sem szakmailag, sem pedig etikailag nem tudja elfogadni ezt a döntést - mondta Pintyőke Marcell, hozzátéve: arról még nem határoztak, megtámadják-e a közbesezrzési eljárás eredményét. Az index.hu szerdán megjelent cikke szerint a kiemelt kormányzati beruházás tenderének győztese az osztrák hátterű Strabag-Swietelsky konzorcium lett, a KÉSZ Építő Zrt. 24,7 milliárd forintos ajánlatot nyújtott be.

A 24 400 négyzetméter alapterületű kutatóközpontot egy volt szovjet laktanya terüeltén, a városközponttól 5 kilométerre található 16 hektáros területen építik fel. A csúcstechnológiát képviselő kutatási berendezések épületrészeinek tervezésekor speciális műszaki feltételeknek kellett megfelelni, elsősorban a rezgésvédelem, a termikus stabilitás, a tisztaterek és a sugárvédelem tekintetében.

Forrás: MTI

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240