2024. október 3., csütörtök

UJ HONLAP BANNER 250 100

1. BEVEZETÉS

A Build-Press Kft. (1136 Budapest, Hollán Ernő u. 21/B, a továbbiakban szolgáltató, adatkezelő) mint adatkezelő, magára nézve kötelezőnek ismeri el jelen jogi következmény tartalmát. Kötelezettséget vállal arra, hogy tevékenységével kapcsolatos minden adatkezelés megfelel a jelen szabályzatban és a hatályos nemzeti jogszabályokban, valamint az Európai Unió jogi aktusaiban meghatározott elvárásoknak.

A Build-Press Kft. adatkezeléseivel kapcsolatosan felmerülő adatvédelmi irányelvek folyamatosan elérhetők a www.magyarepitestechnika.hu/adatkezelés címen, valamint nyomtatott formában a szerkesztőségben (1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 16-17., fsz. 6.).

A Build-Press Kft. fenntartja magának a jogot jelen tájékoztató bármikori megváltoztatására. Természetesen az esetleges változásokról kellő időben értesíti partnereit.

Amennyiben kérdése lenne jelen közleményünkhöz kapcsolódóan, kérjük, hogy írja meg nekünk az Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre, és kollégánk megválaszolja kérdését.

A Build-Press Kft. elkötelezett ügyfelei és partnerei személyes adatainak védelmében, kiemelten fontosnak tartja ügyfelei információs önrendelkezési jogának tiszteletben tartását. A Build-Press Kft. a személyes adatokat bizalmasan kezeli, és megtesz minden olyan biztonsági, technikai és szervezési intézkedést, mely az adatok biztonságát garantálja.

A Build-Press Kft. az alábbiakban ismerteti adatkezelési gyakorlatát.

1.2. A személyes adatok köre, az adatkezelés célja, jogcíme és időtartama

A Build-Press Kft. tevékenységének adatkezelései önkéntes hozzájárulásokon, illetve törvényi felhatalmazáson alapulnak. Az önkéntes hozzájáruláson alapuló adatkezelések tekintetében az érintettek e hozzájárulásukat az adatkezelés bármely szakában visszavonhatják. Bizonyos esetekben a megadott adatok egy körének kezelését, tárolását, továbbítását jogszabályok teszik kötelezővé, melyről külön értesítjük partnereinket.

Felhívjuk a Build-Press Kft. részére adatközlők figyelmét, hogy amennyiben nem saját személyes adataikat adják meg, az adatközlő kötelessége az érintett hozzájárulásának beszerzése.

Adatkezelési alapelveink összhangban vannak az adatvédelemmel kapcsolatos hatályos jogszabályokkal, így különösen az alábbiakkal:

2. ÜGYFÉL ADATKEZELÉSEK

2.1. Szaklap előfizetés (papír alapú)

A Build-Press Kft. gondozásában jelenik meg a Magyar Építéstechnika szaklap, amely az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ), valamint a Magyar Építőanyag és Építőipari Termék Szövetség (MÉASZ) hivatalos lapja. A szaklapot előfizetés révén terjesztjük, valamint a Magyar Mérnöki Kamarával való együttműködés keretében a kamarai tagok kapják, valamint kiemelt partnereink. Előfizetni a www.magyarepitestechnika.hu/index.php/megrendeles honlapon lehet online, valamint a különböző rendezvényeken nyomtatott megrendelőlapokon keresztül.

Az előfizetések kezeléséhez az alábbi személyes adatokat kéri el a szolgáltató: előfizető neve, előfizető számlázási címe, előfizető vagy kedvezményezett postázási címe (amennyiben különbözik a számlázási címtől), előfizető e-mail címe, előfizető aláírása (a nyomtatott megrendelőlapokon).

Az adatkezelés célja: a szolgáltató és a partner között létrejött szerződés értelmében a szaklap postázása, partnerek egymástól történő megkülönböztetése, a szerződéssel kapcsolatosan felmerülő számlák kiállítása, a szerződéssel kapcsolatos esetlegesen felmerülő követelések érvényesítése, behajtása, kapcsolattartás.

Az adatkezelés jogalapja: a szerződéses jogviszony; a szerződés az előfizetési díj kiegyenlítésekor lép életbe, és amennyiben felek nem rendelkeznek másképpen, egy évig tart.

Az adatok törlésének határideje:

  • beérkezett megrendelés után, amennyiben a megrendelő fél a díjbekérőn szereplő fizetési határidő lejártát követő 30 napon belül nem egyenlíti ki azt, a megrendeléshez kapcsolódó személyes adatokat haladéktalanul törli a Build-Press Kft;
  • minden adat tekintetében a Számviteli tv. 169. § (2) bekezdésének megfelelően nyolc évig.
  • postázási név, postázási cím esetében az előfizetés lejártát követően, amennyiben nem történik hosszabbítás, a Build-Press Kft. haladéktalanul törli a személyes adatokat.

Adattovábbítás: Előfizető/kedvezményezett neve, előfizető/kedvezményezett postázási címe - elektronikus úton továbbítja a terjesztést végző Benyó Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-nek (2040 Budaörs, Ady Endre u. 51.

Adatfeldolgozók:

  • Kulcsár Ilka irodavezető, Build-Press Kft. (1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 16-17., fsz. 6.) - terjesztési lista összeállítása, továbbítása terjesztő felé
  • Benyó Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (2040 Budaörs, Ady Endre u. 51.) a szaklapok postai előírásoknak megfelelő előkészítése, postai feladása

Adatkezelés nyilvántartási száma: NAIH 58878/2012

 

A kamarai tagoknak terjesztett lapokhoz az alábbi személyes adatokat kéri el a szolgáltató: kamarai tag neve, kamarai tag lakcíme

Az adatkezelés célja: a Magyar Mérnöki Kamarával kötött szerződés szerint a szaklap postázása, a kamarai tagok egymástól való megkülönböztetése,

Az adatkezelés jogalapja: szerződéses jogviszony, amely a Magyar Mérnöki Kamarával áll fenn.

Az adatok törlésének határideje:

  • amennyiben megszűnik a természetes személy kamarai tagsága és erről tájékoztatást kap a kamarától, a Build-Press Kft. haladéktalanul törli az adatokat.
  • a kamarai tag kérésére a Build-Press Kft. haladéktalanul törli az adatokat.

Adattovábbítás: kamarai tag neve, kamarai tag postázási címe - elektronikus úton továbbítja a terjesztést végző Benyó Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-nek (2040 Budaörs, Ady Endre u. 51.)

Adatfeldolgozók:
• Kulcsár Ilka, irodavezető, Build-Press Kft. - terjesztési lista összeállítása, továbbítása terjesztő felé
• Benyó Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (2040 Budaörs, Ady Endre u. 51.) a szaklapok postai előírásoknak megfelelő előkészítése, postai feladása

Adatkezelés nyilvántartási száma: NAIH 58878/2012

Az adatszolgáltatás elmaradásának lehetséges következményei: a szolgáltatás nyújtásának elmaradása.

 

Az ÉVOSZ tagvállalatainak terjesztett lapokhoz az alábbi személyes adatokat kéri el a szolgáltató: tagvállalat képviselőjének neve,

Az adatkezelés célja: az ÉVOSZ-al kötött megállapodás szerint a szaklap postázása, az ÉVOSZ tagok egymástól való megkülönböztetése,

Az adatkezelés jogalapja: szerződéses jogviszony, amely az ÉVOSZ-al áll fenn.

Az adatok törlésének határideje:

  • amennyiben megszűnik az adott cég tagsága és erről tájékoztatást kap ÉVOSZ-tól, a Build-Press Kft. haladéktalanul törli az adatokat.
  • az érintett kérésére a Build-Press Kft. haladéktalanul törli az adatokat.

Adattovábbítás: érintett neve, - elektronikus úton továbbítja a terjesztést végző Benyó Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-nek (2040 Budaörs, Ady Endre u. 51.)

Adatfeldolgozók:

  • Kulcsár Ilka, irodavezető, Build-Press Kft. - terjesztési lista összeállítása, továbbítása terjesztő felé
  • Benyó Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (2040 Budaörs, Ady Endre u. 51.) a szaklapok postai előírásoknak megfelelő előkészítése, postai feladása

Adatkezelés nyilvántartási száma: NAIH 58878/2012

Az adatszolgáltatás elmaradásának lehetséges következményei: a szolgáltatás nyújtásának elmaradása.

2.2 Digitális előfizetés

A Build-Press Kft. gondozásában megjelenő Magyar Építéstechnika szaklapra digitálisan is elő lehet fizetni a www.magyarepitestechnika.hu oldalon, vagy pedig a DIMAG rendszerén keresztül, melyet a Five International Kft. üzemeltet. Ebben az esetben az érintett egy linken keresztül átjut a DIMAG oldalára, ahol megadhatja az előfizetéshez szükséges adatokat. A Five International esetenként az előfizető nevét és e-mail címét továbbítja a szolgáltatónak.

A www.magyarepitestechnika.hu oldalon történő megrendelésnél az alábbi adatokat kéri a szolgáltató: előfizető neve, előfizető számlázási címe, előfizető vagy kedvezményezett postázási címe (amennyiben különbözik a számlázási címtől), előfizető e-mail címe.

Az adatkezelés célja: a szolgáltató és a partner között létrejött szerződés értelmében a szaklap postázása, partnerek egymástól történő megkülönböztetése, a szerződéssel kapcsolatosan felmerülő számlák kiállítása, a szerződéssel kapcsolatos esetlegesen felmerülő követelések érvényesítése, behajtása, kapcsolattartás.

Az adatkezelés jogalapja: a szerződéses jogviszony; a szerződés az előfizetési díj kiegyenlítésekor lép életbe, és amennyiben felek nem rendelkeznek másképpen, egy évig tart.

Az adatok törlésének határideje:

  • beérkezett megrendelés után, amennyiben a megrendelő fél a díjbekérőn szereplő fizetési határidő lejártát követő 30 napon belül nem egyenlíti ki azt, a megrendeléshez kapcsolódó személyes adatokat haladéktalanul törli a Build-Press Kft;
  • minden adat tekintetében a Számviteli tv. 169. § (2) bekezdésének megfelelően nyolc évig.
  • előfizető/kedvezményezett név, e-mail cím esetében az előfizetés lejártát követően, amennyiben nem történik hosszabbítás, a Build-Press Kft. haladéktalanul törli a személyes adatokat.

Adattovábbítás: Előfizető/kedvezményezett neve, előfizető/kedvezményezett e-mail címe – elektronikus úton történik a továbbítás a Five International Kft.-nek (1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 54.)

Adatfeldolgozók:

  • Kulcsár Ilka, irodavezető, Build-Press Kft. - előfizetők továbbítása digitális terjesztő felé
  • Five International Kft. (1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 54.) – digitális előfizetések teljesítése

Az adatkezelés nyilvántartási száma: NAIH-58878/2012

Az adatszolgáltatás elmaradásának lehetséges következményei: a szolgáltatás nyújtásának elmaradása; nem tudja letölteni az előfizetett lapot.

2.3. Honlap üzemeltetés

A Build-Press Kft. működteti a www.magyarepitestechnika.hu honlapot. A honlap látogatásakor a webszerver felhasználói adatokat nem rögzít. Ugyancsak nem helyez el a felhasználó számítógépén kis adatcsomagot, ún. sütit (cookie).

2.4. Hírlevél küldés

A Szolgáltató havonta kétszer hírlevelet küld ki. A Magyar Építéstechnika Hírlevélre a www.magyarepitestechnika.hu/hirlevel honlapon lehet feliratkozni, valamint rendezvényeken, nyomtatott jelentkezési lapon.

Feliratkozáskor az alábbi adatokat kéri a Szolgáltató: feliratkozó neve, feliratkozó e-mail címe

Az adatkezelés célja: a szolgáltató által készített hírlevél célba juttatása, a feliratkozók egymástól való megkülönböztetése, kapcsolattartás,

Az adatkezelés jogalapja: az érintett önkéntes hozzájárulása, GDPR 6. cikk (1) bek, b) pont.
Hírlevélre való feliratkozók gyűjtéséhez, a hirlevelek kiküldéshez szolgáltató a SalesAutopilot (SAPI) rendszerét használja. A Hírlevél szolgáltatásra feliratkozók automatikusan a SAPI rendszerébe kerülnek. A Hírlevélre való feliratkozás kettős opt-in feliratkozási folyamattal történik, a feliratkozók csak akkor kerülnek be az e-mail címzettjei közé, ha a feliratkozásukat megerősítik. Ez azt jelenti, hogy kapnak levélben egy linket amire ha rákattintanak, akkor onnantól megerősítettnek számít a feliratkozásuk.

Az adatok törlésének határideje:

  • az érintett írásos kérésére haladéktalanul törli a személyes adatokat a Build-Press Kft.
  • érintett a leiratkozás hírlevélről linkre kattintva automatikusan leiratkozhat a hírlevélről, Build-Press Kft. törli személyes adatait, a SAPI rendszere alkalmas arra, hogy ezt kezelje.

Adattovábbítás: feliratkozó neve, e-mail címe - elektronikus úton a SAPI rendszerén keresztül (azok, akik nyomtatott jelentkezési lapon iratkoztak fel).

Adatfeldolgozók:

  • SalesAutopilot (1024 Budapest, Margit krt. 31-33., félemelet 4.) - Hírlevelek célba juttatása
  • Kulcsár Ilka, irodavezető, Build-Press Kft. - papír alapon feliratkozók regisztrálása SAPI rendszerében

Adatkezelés nyilvántartási száma: NAIH-58875/2012

2.5. Rendezvényszervezés

A Build-Press Kft. évente 1-2 alkalommal konferenciát szervez, amelyekre a www.magyarepitestechnika.hu oldalon elhelyezett Jelentkezési lapon keresztül lehet jelentkezni. A konferenciára jelentkezők adatait is a SAPI rendszerében kezeljük.

Jelentkezéskor kért személyes adatok: résztvevő neve, számlázási címe, e-mail címe.

Adatkezelés célja: résztvevők egymástól való megkülönböztetése, kapcsolattartás, részvétellel kapcsolatos számla kiállítása, esetlegesen felmerülő követelések érvényesítése, behajtása.

Adatkezelés jogalapja: szerződéses jogviszony, valamint az érintett személyes hozzájárulása

Adatok törlésének határideje:

  • részvételi díjas konferencia esetén, a számviteli törvény 169. § 2. bek. megfelelően 8 év után
  • amennyiben az érintett jelentkezett a rendezvényre, de a díjbekérőt nem fizette ki, és nem is vett részt a rendezvényen, a díjbekérőn szereplő fizetési határidő lejártát követő 30 nap lejártával a kapcsolódó személyes adatokat törli a Build-Press Kft.
  • ingyenes rendezvény esetén a rendezvény amennyiben az érintett nem járult hozzá adatai további kezeléséhez, Build-Press Kft. haladéktalanul törli a személyes adatokat.

Adatfeldolgozók:

  • Kulcsár Ilka irodavezető, Build-Press Kft. - kapcsolattartás, számlázás,
  • SalesAutopilot (1024 Budapest, Margit krt. 31-33., félemelet 4.) a rendezvénnyel kapcsolatos információk eljuttatása az érintettekhez

Adatkezelés nyilvántartási száma: NAIH-58872/2012

2.6. Hirdető partnerek, szerzők

A Magyar Építéstechnika szaklapban megjelennek szakmai cikkek és hirdetési anyagok.
A hirdetési partnerek és a szerzők kezeléséhez az alábbi személyes adatokat kéri a szolgáltató: szerző/kapcsolattartó neve, e-mail címe, telefonszáma, postázási címe.

Az adatkezelés célja: a szolgáltató és a partner/szerző között létrejött szerződés értelmében a teljesítés igazolásához a szaklap postázása, a szerződéssel kapcsolatban felmerülő számlák kiállítása, a szerződéssel kapcsolatban esetlegesen felmerülő követelések érvényesítése, behajtása, kapcsolattartás.

Az adatkezelés jogalapja: a szerződéses jogviszony, mely a hirdetési megrendelő vagy szerződés aláírásával vagy pedig a szerződésszerű teljesítéssel jön létre.

Az adatok törlésének határideje:
• minden adat tekintetében a Számviteli tv. 169. § (2) bekezdésének megfelelően nyolc évig
• postázási név, postázási cím esetében a szerződés lejártát követően a Build-Press KFt. haladéktalanul törli a személyes adatokat.

Adattovábbítás: Postázási név, postázási cím - elektronikus úton a terjesztést végző Benyó Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-nek (2040 Budaörs, Ady Endre u. 51.)

Adatfeldolgozók:

  • Fehér Tivadar lapmenedzser, Build-Press Kft. - kapcsolattartás, szerződéskötés a hirdető partnerekkel
  • Máté Klára főszerkesztő, Build-Press Kft. - szerzőkkel, hirdető partnerekkel kapcsolattartás, szerződéskötés
  • Kulcsár Ilka irodavezető, Build-Press Kft. - számlázás, kapcsolattartás, terjesztési lista összeállítása
  • Benyó Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (2040 Budaörs, Ady Endre u. 51.) a szaklapok postai előírásoknak megfelelő előkészítése, postai feladása

Adatkezelés nyilvántartási száma: NAIH-58873/2012

2.7. Build-Press Kft. ügyféllevelezése

Amennyiben megkeresné Társaságunkat, a jelen tájékoztatóban megadott, illetve a honlapon elhelyezett elérhetőségeken léphet kapcsolatba az adatkezelővel.

A Build-Press Kft. minden hozzá beérkezett e-mailt a küldő nevével, e-mail címével, a dátum és időpont adatokkal és más, az üzenetben megadott egyéb személyes adatokkal együtt az adatközléstől számított legfeljebb öt év elteltével töröl. A postán érkezett leveleket a kézhezvételtől számított öt évig őrzi meg a szolgáltató.

2.8. Egyéb adatkezelések

E tájékoztatóban fel nem sorolt adatkezelésekről az adat felvételekor adunk tájékoztatást. Tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy a bíróság, az ügyész, a nyomozó hatóság, a szabálysértési hatóság, a közigazgatási hatóság, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság, a Magyar Nemzeti Bank, illetőleg jogszabály felhatalmazás alapján más szervek, tájékoztatás adása, adatok közlése, átadása, illetőleg iratok rendelkezésre bocsátása végett megkereshetik az adatkezelőt. Build-Press Kft. a hatóságok részére – amennyiben a hatóság a pontos célt és az adatok körét megjelölte – személyes adatot csak annyit és olyan mértékben ad ki, amely a megkeresés céljának megvalósításához elengedhetetlenül szükséges.

3. SZEMÉLYES ADATOK TÁROLÁSÁNAK MÓDJA, AZ ADATKEZELÉS BIZTONSÁGA

A Build-Press Kft. számítástechnikai rendszerei és más adatmegőrzési helyei a szerkesztőségben (1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 16-17., fsz. 6.) és az adatfeldolgozóinál találhatók meg.

Build-Press Kft. a személyes adatok kezeléséhez a szolgáltatás nyújtása során alkalmazott informatikai eszközöket úgy választja meg, hogy a kezelt adat:

  • az arra feljogosítottak számára hozzáférhető legyen,
  • hitelessége és hitelesítése biztosított legyen,
  • változatlansága igazolható legyen,
  • a jogosulatlan hozzáférés ellen védett legyen.

A Build-Press Kft. az adatokat megfelelő intézkedésekkel védi különösen a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a véletlen megsemmisülés, sérülés, továbbá az alkalmazott technika megváltoztatásából fakadó hozzáférhetetlenné válás ellen.

Az adatok tárolása, kezelése és feldolgozása a Build-Press Kft. tulajdonában lévő, jelszóval védett személyi számítógépen, laptopokon, a Google Drive felhőszolgáltatásban (szolgáltató: Google Kft., 1023 Budapest,Árpád fejedelem útja 26-28.), a SalesAutopilot rendszerében valósul meg. Névvel és lakcímmel kapcsolatos adatok a számlázó programban (szamlazz.hu - szolgáltató: KBoss Kft., 1031 Budapest, Záhony u. 7.) is tárolásra kerülnek, valamint a terjesztőhöz is átkerülnek (az adott lapszámhoz kapcsolódóan - Benyó Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.)

Az adatok digitális mentése a Tigra Informatika szerverparkjában lévő szerverre történik (tanusítványok: ISO 9001, MSZ ISO/IEC 27001, MSZ EN ISO 14001). Az elektronikus tárolás mellett papír alapon a szolgáltató szerkesztőségében (1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 16-17., fsz. 6.) is tárol adatokat biztonságosan. A biztonsági mentésre szolgáló merevlemez szintén a szerkesztőségben található, zárt szekrényben.

Kiszervezett tevékenységek kezelése: az adatfeldolgozók minden munkafolyamatuk végén kötelesek kilépni a felhő és tárhelyszolgáltatásból, illetve az offline tartalmak esetén kötelesek azokat a zárható szekrénybe visszahelyezni és elzárni.

A Build-Press Kft. és partnerei informatikai rendszere és hálózata egyaránt védett számítógéppel támogatott csalás, kémkedés, szabotázs, vandalizmus, tűz és árvíz, továbbá a számítógépvírusok, a számítógépes betörések ellen. Az üzemeltető a biztonságról szerverszintű és alkalmazásszintű védelmi eljárásokkal gondoskodik.

4. AZ ADATKEZELŐ ADATAI, ELÉRHETŐSÉGE

Név: Build-Press Kft.
Székhely: 1136. Budapest, Hollán Ernő u. 21/B
Cégjegyzékszám: 01-09-979630
Adószám: 23820414-2-41
Telefonszám: (+36-30) 684-5278
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

5. AZ ÉRINTETTEK JOGAI, JOGORVOSLATI LEHETŐSÉGEK

Az érintett tájékoztatást kérhet személyes adatai kezeléséről, valamint kérheti személyes adatainak helyesbítését, illetve - a kötelező adatkezelések kivételével - törlését, visszavonását, élhet adathordozási-, és tiltakozási jogával az adat felvételénél jelzett módon, illetve az adatkezelő fenti elérhetőségein.

5.1. Tájékoztatáshoz való jog:

A Build-Press Zrt. megfelelő intézkedéseket hoz annak érdekében, hogy az érintettek részére a személyes adatok kezelésére vonatkozó, a GDPR 13. és a 14. cikkben említett valamennyi információt és a 15-22. és 34. cikk szerinti minden egyes tájékoztatást tömör, átlátható, érthető és könnyen hozzáférhető formában, világosan és közérthetően megfogalmazva nyújtja.

A tájékozódáshoz való jog írásban a Bevezetésben, illetve a 4. pontban megjelölt elérhetőségeken keresztül gyakorolható. Az érintett részére kérésére - személyazonosságának igazolását követően - szóban is adható tájékoztatás.

5.2. Az érintett hozzáféréshez való joga:

Az érintett jogosult arra, hogy az adatkezelőtől visszajelzést kapjon arra vonatkozóan, hogy személyes adatainak kezelése folyamatban van-e, és ha ilyen adatkezelés folyamatban van, jogosult arra, hogy a személyes adatokhoz és a következő információkhoz hozzáférést kapjon: az adatkezelés céljai; az érintett személyes adatok kategóriái , azon címzettek vagy címzettek kategóriái, akikkel, illetve amelyekkel a személyes adatokat közölték vagy közölni fogják, ideértve különösen a harmadik országbeli címzetteket, illetve a nemzetközi szervezeteket; a személyes adatok tárolásának tervezett időtartama; a helyesbítés, törlés vagy adatkezelés korlátozásának és a tiltakozás joga; az adatforrásokra vonatkozó információ; az automatizált döntéshozatal ténye, ideértve a profilalkotást is, valamint az alkalmazott logikára és arra vonatkozó érthető információk, hogy az ilyen adatkezelés milyen jelentőséggel bír, és az érintettre nézve milyen várható következményekkel jár. Személyes adatok nemzetközi szervezetek vagy harmadik országba történő továbbítása esetén az érintett jogosult arra, hogy tájékoztatást kapjon a továbbításra vonatkozó megfelelő garanciákról.

A Build-Press Kft. az adatkezelés tárgyát képező személyes adatok másolatát az érintett rendelkezésére bocsátja. Az érintett által kért további másolatokért az adatkezelő az adminisztratív költségeken alapuló, ésszerű mértékű díjat számíthat fel. Az érintett kérelmére az információkat a Build-Press Kft. elektronikus formában szolgáltatja.

Az adatkezelő a kérelem benyújtásától számított legfeljebb egy hónapon belül adja meg a tájékoztatást.

5.3. Helyesbítés joga:

Az érintett kérheti a Build-Press Kft. által kezelt, rá vonatkozó pontatlan személyes adatok helyesbítését, és a hiányos adatok kiegészítését.

5.4. Törléshez való jog:

Az érintett az alábbi indokok valamelyikének fennállása esetén jogosult arra, hogy kérésére a Build-Press Kft. indokolatlan késedelem nélkül törölje a rá vonatkozó személyes adatokat:

  • a személyes adatokra már nincs szükség abból a célból, amelyből gyűjtötték vagy más módon kezelték;
  • az érintett visszavonja az adatkezelés alapját képező hozzájárulását, és az adatkezelésnek nincs más jogalapja;
  • az érintett tiltakozik az adatkezelés ellen, és nincs elsőbbséget élvező jogszerű ok az adatkezelésre;
  • a személyes adatokat jogellenesen kezelték;
  • a személyes adatokat az adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jogban előírt jogi kötelezettség teljesítéséhez törölni kell;
  • a személyes adatok gyűjtésére információs társadalommal összefüggő szolgáltatások kínálásával kapcsolatban került sor.

Az adatok gyűjtése nem kezdeményezhető, ha az adatkezelés szükséges: a véleménynyilvánítás szabadságához és a tájékozódáshoz való jog gyakorlása céljából; a személyes adatok kezelését előíró, az adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jog szerinti kötelezettség teljesítése, illetve közérdekből vagy az adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlása keretében végzett feladat végrehajtása céljából; vagy statisztikai célból, közérdek alapján; vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez, illetve védelméhez.

5.5. Az adatkezelés korlátozásához való jog:

Az érintett kérésére a Build-Press Kft. korlátozza az adatkezelést, ha az alábbi feltételek valamelyike teljesül:

  • az érintett vitatja a személyes adatok pontosságát, ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amely lehetővé teszi a személyes adatok pontosságának ellenőrzését;
  • az adatkezelés jogellenes, és az érintett ellenzi az adatok törlését, és ehelyett kéri azok felhasználásának korlátozását.
  • az adatkezelőnek nincs már szüksége a személyes adatokra adatkezelés céljából, de az érintett igényli azokat jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez; vagy
  • az érintett tiltakozott az adatkezelés ellen; ebben az esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amíg megállapításra nem kerül, hogy az adatkezelő jogos indokai elsőbbséget élveznek-e az érintett jogos indokaival szemben.

Ha az adatkezelés korlátozás alá esik, a személyes adatokat a tárolás kivételével csak az érintett hozzájárulásával, vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez, vagy más természetes vagy jogi személy jogainak védelme érdekében, vagy az Unió, illetve valamely tagállam fontos közérdekéből lehet kezelni.

A Build-Press Kft. az érintettet az adatkezelés korlátozásának feloldásról előzetesen tájékoztatja.

5.6. Adathordozáshoz való jog:

Az érintett jogosult arra, hogy a rá vonatkozó, általa az adatkezelő rendelkezésére bocsátott személyes adatokat tagolt, széles körben használja, géppel olvasható formátumban megkapja, és ezeket az adatokat egy másik adatkezelőnek továbbítsa.

5.7. Tiltakozás joga:

Az érintett jogosult arra, hogy a saját helyzetével kapcsolatos okokból bármikor tiltakozzon személyes adatainak közérdekű vagy az adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlásának keretében végzett feladat végrehajtásához szükséges adatkezelés, vagy az adatkezelő vagy egy harmadik fél jogos érdekeinek érvényesítéséhez szükséges kezelése ellen, ideértve az említett rendelkezéseken alapuló profilalkotást is. Tiltakozás esetén az adatkezelő a személyes adatokat nem kezelheti tovább, kivéve, ha azt olyan kényszerít erejű jogos okok indokolják, amelyek elsőbbséget élveznek az érintett érdekeivel, jogaival és szabadságaival szemben, vagy amelyek jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéshez vagy védelméhez kapcsolódnak.

Ha a személyes adatok kezelése közvetlen üzletszerzése érdekében történik, az érintett jogosult arra, hogy bármikor tiltakozzon a rá vonatkozó személyes adatok e célból történő kezelése ellen, ideértve a profilalkotást is, amennyiben az a közvetlen üzletszerzéshez kapcsolódik.

A személyes adatok közvetlen üzletszerzése érdekében történő kezelése elleni tiltakozás esetén az adatok e célból nem kezelhetők.

5.8. Automatizált döntéshozatal egyedi ügyekben, beleértve a profilalkotást

Az érintett jogosult arra, hogy ne terjedjen ki rá olyan, kizárólag automatizált adatkezeléssel - ideértve a profilalkotást is - alapuló döntés hatálya, amely rá nézve joghatással járna vagy őt hasonlóképpen jelentős mértékben érintené.

Nem alkalmazható a fenti jogosultság, ha az adatkezelés
• az érintett és az adatkezelő közötti szerződés megkötése, vagy teljesítése érdekében szükséges,
• meghozatalát az adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jog teszi lehetővé, amely az érintett jogainak és szabadságainak, valamint jogos érdekeinek védelmét szolgáló megfelelő intézkedéséket is megállapít, vagy
• az érintett kifejezett hozzájárulásán alapul.

5.9. Visszavonás joga:

Az érintett jogosult arra, hogy a hozzájárulását bármikor visszavonja. A hozzájárulás visszavonása nem érinti a hozzájáruláson alapuló, a visszavonás előtti adatkezelés jogszerűségét.

5.10. Eljárási szabályok

Az adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül, de mindenféleképpen a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül tájékoztatja az érintettet a GDPR15-22. cikk szerinti kérelem nyomán hozott intézkedésről. Szükség esetén, figyelembe véve a kérelem összetettségét és a kérelmek számát, ez a határidő további két hónappal hosszabbítható meg.

A határidő meghosszabbításáról az adatkezelő a késedelem okainak megjelölésével a kérelem kézhezvételétől számított egy hónapon belül tájékoztatja az érintettet. Ha az érintett elektronikus úton nyújtotta be a kérelmet, a tájékoztatás elektronikus úton merül megadásra, kivéve, ha az érintett azt másként kéri.

Amennyiben az adatkezelő nem tesz intézkedéseket az érintett kérelme nyomán, késedelem nélkül, de legkésőbb a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül, és nem tájékoztatja az intézkedés elmaradásának okairól, az érintett panaszt nyújthat be valamely felügyeleti hatóságnál, és élhet bírósági jogorvoslati jogával.

A Build-Press Kft. a kért információkat és tájékoztatást díjmentesen biztosítja. Ha az érintett kérelme egyértelműen megalapozatlan vagy - különösen ismétlődő jellege miatt - túlzó, az adatkezelő, figyelemmel a kért információ vagy tájékoztatás nyújtásával, vagy a kért intézkedés meghozatalával járó adminisztratív költségekre ésszerű díjat számolhat fel, vagy megtagadhatja a kérelem alapján történő intézkedést.

Adatkezelő minden olyan címzettet tájékoztat az általa végzett valamennyi helyesbítésről, törlésről vagy adatkezelés-korlátozásról, akivel, illetve amellyel a személyes adatot közölték, kivéve, ha ez lehetetlennek bizonyul, vagy aránytalanul nagy erőfeszítést igényel. az érintettet kérésre tájékoztatja a címzettekről.

Adatkezelő az adatkezelés tárgyát képező személyes adatok másolatát az érintett rendelkezésére bocsátja. Az érintett által kért további másolatokért az adatkezelő az adminisztratív költségeken alapuló, ésszerű mértékű díjat számíthat fel. Ha az érintett elektronikus úton nyújtja be a kérelmet, az információk elektronikus formátumban kerülnek rendelkezésre bocsátásra, kivéve, ha az érintett másként kéri.

5.11. Kártérítés és sérelemdíj

Minden olyan személy, aki a z adatvédelmi rendelet megsértésének eredményeként vagyoni vagy nem vagyoni kárt szenvedett, az elszenvedett kárért az adatkezelőtől vagy az adatfeldolgozótól kártérítésre jogosult. Az adatfeldolgozó csak abban az esetben tartozik felelősséggel az adatkezelés által okozott károkért, ha nem tartotta be a jogszabályban meghatározott, kifejezetten az adatfeldolgozókat terhelő kötelezettségeket, vagy ha az adatkezelő jogszerű utasításait figyelmen kívül hagyta, vagy azokkal ellentétesen járt el.

Ha mind az adatkezelő vagy mind az adatfeldolgozó érintett ugyanabban az adatkezelésben, és felelősséggel tartozik az adatkezelés által okozott kárért minden adatkezelő és adatfeldolgozó egyetemlegesen felelősséggel tartozik a teljes kárért.

Az adatkezelő illetve az adatfeldolgozó mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a kért előidéző eseményért őt semmilyen módon nem terheli felelősség.

5.12. Bírósághoz fordulás joga

Amennyiben az érintettnek a Build-Press Kft. adatkezelésével kapcsolatban problémája van, jogainak megsértése esetén az adatkezelő ellen bírósághoz fordulhat. A bíróság az ügyben soron kívül jár el, illetékmentesen.

5.13. Adatvédelmi hatósági eljárás

Panasszal a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál lehet élni:
Név: Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság
Székhely: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/C.
Levelezési cím: 1530 Budapest, Pf.: 5.
Telefon: (+36-1) 391-1400
Fax: (+36-1) 391-1410
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Honlap: http://www.naih.hu

 

 

 

Keresés

mehi-banner-media 120x240