2024. március 28., csütörtök

UJ HONLAP BANNER 250 100

mapei logo-kicsiA Mapei Kft. szokásos évi sajtótájékoztatóján 2013-as eredményeit és 2014-es várakozásait ismertette. 2013-ban minden termékvonalon jelentős növekedést mutatott a cég, árbevétele összességében 15 százalékkal volt több, mint 2012-ben. Ez az eredmény ráadásul meghaladja az építőipari ágazat növekedését, ami azért is számottevő, mert az előző évben először szenvedett el csökkenést a cég. 2012-ben a cég éves árbevétele még 3,47 százalékkal maradt el a 2011. évitől.

Kiemelkedően magas forgalmat, 54,5 százalékos növekedést bonyolítottak le a Polyglass lemezes vízszigetelési termékből. A Mapei Kft. három fő okot lát a siker mögött: a feszes gazdálkodást, az építőipar általános növekedését és az új termékek bevezetését, amelyet erős marketingstratégiával támogattak meg. Tevékenységükben továbbra is meghatározó hangsúlyt kap a szakmai képzés – mondta Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezető igazgatója. Több mint 6000 szakember vett részt a cég által lebonyolított szakmai képzéseken.

Markovich-Bela-kicsiA MAPEI Kft. számára kiemelten fontos azon művészeti ágak támogatása, pártfogása, amelyek szorosan kapcsolódnak az iparághoz, termékeik kreatív felhasználásához, mert a kettő találkozásából mindig kivételes, egyedi, értékes alkotás születik. Ennek volt szép példája a MAPEI Kft. által meghirdetett „Színesebben szerethetőbb" pályázat nyertesének, a Vas Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat Gyermekotthonában Ráthonyi Kinga és Neil Wolstenholme vizuális művészek tervezésével kialakított, és a helyi közösség bevonásával létrehozott közösségi tér, ami így sokkal barátságosabb, kedvesebb, színesebb arculatot kapott.

A munkatársak számára évente megrendezésre kerülő csapatépítő tréning tavalyi különlegessége és fénypontja a fogyatékkal élő gyerekek sportolását segítő, Suhanj! Alapítvánnyal közösen szervezett gyereknapi sárkányhajózás volt. A társadalmi felelősségvállalás jegyében megrendezett céges rendezvényeknek hagyománya van a MAPEI Kft. életében, ennek keretében 2012-ben egy árvízkárosult miskolci óvodát újítottak fel a cég munkatársai.

A második alkalommal megrendezett MAPEI Betonkenu Versenyt óriási érdeklődés övezte 2013-ban is, egyetemi és építőipari cégek csapatai mérték össze tudásukat a ráckevei Duna-ágon. A különleges és nagyon jó hangulatú, inspiráló versenyen sajátkészítésű betonkenuval lehetett részt venni.

A verseny továbbra is teljesíti a küldetését, hogy összekösse a fiatal építészeket és az építőanyag-gyártó szakmát, és inspirálja az innovációt. A második alkalommal megrendezett esemény bebizonyította, hogy a betonkenuzás egy olyan alkotó, csapatépítő, kreatív és innovatív tevékenység, amit tovább kell folytatni. Így lesz is folytatás 2014-ben." – mondta Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője.

A MAPEI Kft. stratégiai fontosságúnak tartja a hazai szakképzés támogatását, melynek keretében évente több, mint 6000 szakembernek és diáknak tartanak szakmai képzést. Elkötelezettségét bizonyítja az is, hogy az ÉVOSZ-szal közösen évek óta támogatja a WorldSkills verseny hazai versenyzőjének szakmai felkészülését.

MAPEI probavasarlas-infografika-kicsiAz értékesítés hatékonyságának a javítása állt az Első Magyar Építőanyag- és Burkolatkereskedők Hálózata 2013. évi programjának fókuszában. A cél teljesülését jól példázza, hogy a tagok adták a Mapei forgalmának 7 százalékpontos növekedését. A Mapei Kft. 2012. novemberében, majd 2013-ban próbavásárlásokat végzett a MÉBKER tagoknál. Míg 2012-ben az üzletek 70 százaléka kapott gyenge minősítést a vevőkiszolgálás és értékesítés terén, egy évvel később ez az arány 43 százalék lett.

Környezettudatosságunk a tények ismeretén és elfogadásán alapul" – mondta Markovich Béla. A Mapei nem csak ígérget, de bőséges tapasztalatai alapján kidolgozott, többszörösen kipróbált megoldásokat kínál ügyfeleinek. A környezetvédelem valójában a jövőt szem előtt tartó, tudatos választás. A fenntarthatóság olyan vállalás, amelynek a módszerekre, az alkalmazásokra és a kutatásokra is ki kell terjednie. A gyakorlat azonban mindennél fontosabb.

Egy magasan kvalifikált és elkötelezett kutatói csoport dolgozik azon, hogy minél innovatívabb, de a hatékonyság fokozása érdekében könnyen, egy már meglévő rendszerbe illeszthető megoldások készüljenek. Elsősorban az olyan anyagok használatára törekszenek, amelyek a kivitelezők egészségét sem veszélyeztetik, és a környezetre sem jelentenek veszélyt. Mindig olyan termékeket, illetve megoldásokat kínál, amelyek már bizonyítottak a környezeti szempontból is kiemelt építési beruházások megvalósításánál.

A MAPEI Kft. weboldalán megtalálhatóak azok a környezet- és egészségbarát építési megoldások, amelyek nem terhelik a környezetet, valamint azok a termékrendszerek, amelyekkel LEED minősítésű projektek valósíthatóak meg.

A Construmán az A pavilon 210/A standon várják az érdeklődőket!

 

Forrás: Mapei

 

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240