2024. április 19., péntek

UJ HONLAP BANNER 250 100

FSZ 6698 Liceum2012-webA 18. századi építkezéshez hasonló, emberfeletti kihívásnak tűnt a 14 ezer négyzetméter alapterületű műemlék teljes rekonstrukciójának megtervezése és kivitelezése, ám a munka nehézségeit feledteti a csodálatosan megújult épület. Botos Judith vezető tervező segítségével mutatjuk be az újjávarázsolt egri Líceumot.

Az egri Eszterházy Károly Főiskola a 2013. évi Építőipari Nívódíj pályázaton Műemlék-helyreállítás, rehabilitáció kategóriában Nívódíjban részesült. A projekt keretében megvalósított revitalizáció eredményeként az épület és szolgáltatásai 21. századi színvonalon szolgálják a felsőoktatást. A funkciók bővítésével pedig – különösen a betemetett pince feltárása révén – egy integrált kulturális, tudományos szolgáltató központot is kialakítottak. Az épített örökség megóvása mellett hosszú távon fenntartható intézmény született.

A PROJEKT INDULÁSA

2007 végén meghívást, majd megbízást kaptam a Líceum nagyszabású felújítására. Feladatom szinte valószerűtlen volt, miután 24 + 7 nap állt rendelkezésemre, hogy egy 5,3 milliárd forintos uniós támogatás elnyeréséhez megfelelő tartalmú és minőségű tervet készítsek el a 14 ezer négyzetméter alapterületű épület teljes belső rekonstrukciójára, revitalizációjára és pinceszinti bővítésére. Ezen túlmenően meg kellett terveznem a zárt belső udvar alá egy térszín alatti új építménybe foglalt, 400 fős multifunkcionális rendezvényteret, s végül be kellett szereznem e két tervdokumentáció elvi építési engedélyeit. Aki mindezt kezdeményezte, Dr. Hauser Zoltán, az Eszterházy Károly Főiskola rektora az intézmény és az épület megújulásának soha vissza nem térő lehetőségét felismerve indította el iskoláját 2007 októberében a „Felsőoktatási tevékenységek színvonalának emeléséhez szükséges infrastrukturális és informatikai fejlesztések támogatása" című pályázaton.

kep7-webA terv és a pályázati anyag időben megszületett, és az intézmény sikerrel szerepelt a megmérettetésen. Azt pedig, hogy mennyi munka és meglepetés várt még ránk a projekt 2012. áprilisi befejezéséig, egyetlen résztvevő sem tudhatta előre, azzal viszont mindannyian tisztában voltunk, hogy a Líceum történetében nem ez lesz az első képtelennek tűnő vállalkozás. Az épület ugyanis a puszta létezését is egy grandiózus tervnek köszönheti...

AZ UNIVERSITAS SZÜLETÉSE

A világot azok a tehetséges, kreatív és kellően becsvágyó emberek viszik előre, akik képesek másoktól eltérő léptékben gondolkodni, és megfogalmazni lehetetlennek tűnő, nagy célokat. Ilyen egyéniség volt Barkóczy Ferenc püspök és Eszterházy Károly érsek is, akik több mint 250 éve nem kevesebbet akartak, mint Egerben megalapítani Magyarország második egyetemét, és ehhez megépíttetni a legmegfelelőbb épületet. Barkóczy püspök 1762-ben Gerl József bécsi építészt bízta meg az épület megtervezésével, majd utódja, Eszterházy Károly egy jóval nagyobb szabású épületet álmodott meg, ezért Gerl Józseffel újabb terveket készíttetett. Az alapkőletétel utáni évben azonban Eszterházy külső intrika befolyására elbocsátotta a bécsi építészt, és helyére Fellner Jakab tatai építőmestert ültette, aki a három középrizalit boltozatrendszerétől, a főhomlokzat ornamentikájától, és a nyílászáróméretek átalakításától eltekintve a Gerl-féle tervek alapján folytatta az építkezést. A mai szabadon álló, kétemeletes épület, négyzetes belső udvarával, három szárnyának tengelyeiben az ismert reprezentatív termekkel, keleti homlokzatának közepén a nyolcszintes csillagásztoronnyal, Gerl József harmadik tervének alig módosított változata. Ennek hangsúlyozása azért fontos, mert az utókor ennek ellenére Fellnert tartja számon a Líceum fő tervezőjeként.

kep3-webA FUNKCIONÁLIS ÉPÍTÉSZET REMEKE

Az egri Líceum korának egyik legkorszerűbben felszerelt felsőfokú tanintézeteként kezdte meg működését 1782-ben. Az oktatás az akkori legmodernebb tudományos és technikai eszközök használatával folyt. Az épület impozáns méretű, napfényes tantermei és lenyűgöző gazdagsággal díszített nagytermei méltó keretet adtak mindehhez. A tiszta, logikus alaprajzi rendszer, a jól pozicionált, lendületes szerkesztésű előcsarnokok, lépcsőházak és a belső udvarra néző, teljes áttekinthetőséget biztosító körfolyosók rendszere matematikai alapokon nyugvó, funkcionális építészi gondolkodást tükrözött, ami önmagában is méltóságot adott az épületnek. A Líceum ma Magyarország egyik legismertebb műemléke, mindemellett az Eszterházy Károly Főiskola működő oktatási épülete és reprezentatív alma matere.

ÁLLAPOTFELMÉRÉS

A felújításhoz szükséges állapotrögzítés 2007-ben megtörtént. Ekkor földszintjén, I. és II. emeletén oktatási tevékenység folyt – tantermek, könyvtárak, tanári szobák, irodák és kiszolgáló egységek működtek benne. Értékes nagyméretű termei, a kápolna, a Főegyházmegyei Könyvtár és a díszterem idegenforgalmi látványosságként és intézményi térként is használatban voltak. A színházterem egyszerű nagyelőadóként működött a benne rejlő lehetőségek kihasználása nélkül. A torony alsó szintjeit tantermek foglalták el, a felsőbb toronyszinteken pedig az egykori csillagászati kutatás és ismeretterjesztés megkopott emlékhelyei fogadták a látogatókat. Pincéje csak az épület alapterületének kb. 60 százaléka alatt volt kiépítve – üzemeltetési helyiségek és irattárak voltak benne, folyosói részben járhatatlanok voltak, néhány helyisége pedig üresen állt.

kep1-webJelentős, átfogó felújítás 1925-ben, Wälder Gyula vezetésével történt az épületen, de szembetűnő volt, hogy az utóbbi 80 évben folyamatosan zajlottak kisebb fejlesztések, átalakítások, átszervezések. A meglévő eredeti pincehelyiségek mellé további pincehelyiségeket bontottak ki, a pinceszint és a második emelet között 8 személyes mozgássérült lift épült, és új, saját belső közlekedő rendszerű vizesblokkok készültek.

A folyamatosan módosuló iskolai használat negatív változásokat is hozott. Az intézmény egykori keleti, utcai bejáratát ablakká, az elegáns keleti előcsarnokot tanteremmé alakították át, megszüntetve ezzel az épület alternatív megközelítési lehetőségét. Ismét más változások a közlekedés belső rendjét tették tönkre. A földszinti könyvtár kitelepült a körfolyosó egy szakaszára, míg a 2. emeleten a Líceum TV helyiségeinek biztonsága érdekében szüntették meg üvegajtókkal a körüljárhatóságot. A toronylépcsők megközelítésének logikus és elegáns útvonalvezetését is megfordították, és egy provizórikus útvonallal cserélték fel. Folyamatosan aprózódtak a tantermek is. Új válaszfalak, belső galériák, födémek beépítésével tovább osztva az eredeti helyiségeket, kisebb méretű tantermek, irodák létesültek, sőt a torony 3. emeleti induló szintjén egy komplett új irodaszint jött létre a másfélszeres belmagasságú fogadószint brutális megfelezésével.

Összességében látható volt, hogy a továbblépéshez mindig csak egy-egy kisebb összeg állhatott rendelkezésre, ezért az épületnek mint műemléknek és mint funkcionális egységnek a komplex vizsgálatára soha nem volt lehetőség.

A felújítás és revitalizáció főbb elemei:

  1. a főépület (földszint – 1. emelet – 2. emelet – padlástér) felújítása és revitalizációja, 

  2. a torony (3–10. emelet) felújítása és revitalizációja,

  3. a mélyföldszint (pince) átalakítása, bővítése és hasznosítása,

  4. az udvar alatti új, multifunkcionális tér (Infotorium) megtervezése.

A FŐÉPÜLET ÉS TORONY HELYREÁLLÍTÁSA

A főépület és a torony felújításánál hatalmas mennyiségű munkát jelentett a meglévő állapot dokumentálása. Bár erre nem volt kifejezett igény, az épület állapotfelvétele olyan alapossággal történt, hogy az anyagot az utókor hiteles és értékes dokumentumként használhatja. A szokásosnál lényegesen részletesebb helyiségkönyv készült a korábbi és a tervezett funkciók, a felmért állapot és a tervezett változtatások egymás melletti feltüntetésével. A kutatás minden esetben igazolta a régi tervrajzok és az alaprajzi logika alapján feltételezett eredeti állapotot.

kep5-web

Alaposan tanulmányoztuk és megismertük a Líceum nagyszabású szerkezeteit is. Az egykori tervezőknek és építőmestereknek köszönhetően ezek a kor legmagasabb színvonalán készültek el. A szerkezettervezési munka során az volt a legfontosabb szempont, hogy az eredeti szerkezeteket megóvjuk, megerősítsük, tiszteletben tartsuk, bemutassuk, az utólagos, sokszor szakszerűtlen beavatkozások eredményeit eltávolítsuk, és lehetőleg javítsunk az épület statikai állapotán.

HELYREÁLLÍTÁS ÉS VÁLTOZÁS

A főbejárati kapuk mögött üveg szélfogó ajtók kerültek beépítésre. Az aula modern kori, süttői mészkő burkolata helyén korhű kelheimi lapburkolat készült, újraépült a porta. A könyvtár visszatelepült a körfolyosóról a saját termeibe és a könyvtári szárnyat lezáró két üvegfal elbontásával visszaállítottuk a földszinti körfolyosó körbejárhatóságát.

Minden lehetséges helyen, ahol a használat megengedte, kibontottuk az utólagos válaszfalakat, visszaállítottuk a tantermek eredeti méretét, kibontottuk a befalazott eredeti ajtókat, és megszüntettük az utólagos nyílásokat. A turistaforgalom számára újra kiépítettük a keleti bejáratot, és az utólagos ajtók, falak elbontásával újraegyesítettük a hozzá kapcsolódó közlekedő-fogadó tereket. Az 1. és 2. emeleten új mozgássérült WC-ket építettünk. A második emeleten új természettudományos könyvtárakat rendeztünk be, és visszaállítottuk a körfolyosó körbejárhatóságát. A színházteremben csúcstechnikával felszerelt 3D vetítőterem létesült, tolmácsfülkékkel, technikai helyiséggel.

A padlástérben helyeztük el a szükséges gépészeti berendezéseket. Friss levegő vételezésére új rácsok beépítésével a tető hatalmas lantablakait használtuk fel. A torony 3. emeleti érkező szintjét a látogatók számára készült vizesblokkokkal bővítettük a padlástér felé.

kep4-webA toronynak elsősorban a 3. és 4. szintjén volt szükség komoly beavatkozásra, mivel a modern kori iskolai használat olyan átalakításokkal járt, amelyek a toronyba felvezető útvonalat is megváltoztatták. Emiatt a látogatók évtizedeken keresztül egy szűk, utólag kialakított falnyílásba beépített provizórikus lépcsőn juthattak csak át a 3. emeletre felvezető lépcsőházból a toronytestbe. A másik gátlástalan beavatkozás a torony másfél emelet magas, reprezentatív fogadó előcsarnokának könnyűszerkezetes belső födémmel egy alsó tanteremre és egy felső tanári szintre történt megosztása volt. Ugyanez történt a terem szimmetrikusan elhelyezkedő párjával is. A változtatások sok értelmetlen kis zugot eredményeztek, amelyek megszüntetése, az utólagos födémek elbontása után élmény volt látni, ahogyan kibontakoztak az egykori impozáns terek, és helyreállt a közlekedés logikus rendje.

Se szeri, se száma a leírva aprónak tűnő, de valójában minőségben és mennyiségben is komoly változtatásoknak. A rengeteg utólagos válaszfal eltüntetése, az eredeti térarányok és térszerkezet visszaállítása, a körüljárhatóság lehetőségének megvalósítása, a megkopott ajtók, ablakok, lépcsők, korlátok, padlóburkolatok restaurálása, a 21. századi csúcstechnikai berendezések beépítése együttesen eredményezik, hogy ma a Líceum épülete földszinttől a torony tetejéig újra a régi fényében pompázik.

A MÉLYFÖLDSZINT (PINCESZINT) BŐVÍTÉSE ÉS HASZNOSÍTÁSA

A Líceum pincéjének még a tervezés kezdetekor az optimistán hangzó „mélyföldszint" nevet adtuk, bízva abban, hogy az átalakítással ócska pincéből a többi működő szint rangjára tudjuk majd emelni. Külön kell szólni arról a feladatról, amit ennek az épületrésznek az oktatási tevékenységbe történő bevonása jelentett. Amikor a pincét 250 évvel ezelőtt megépítették, az épületgépészet csupán fűtésből állt. A fa és szén tárolására elég volt csak az épület két átellenes sarkán pincehelyiségeket kiépíteni. Mindkét pinceágban épült azonban egy-egy nyolcszögletű, középoszlopos, szép nagyterem, vélhetően a diákok mulatságai számára. Ezek egyikében és a hozzá vezető folyosószakaszon még kőkeretes ajtókat és kelheimi padlóburkolatot is találtunk. Az igazi meglepetés azonban akkor ért minket, amikor a korábbi szerkezeti feltárások anyagát átnézve megtudtuk, hogy az egykori építők a jövőbeni bővítés lehetőségét megadva boltvállakat építettek a pince-alapfalakban, a leendő új termek boltozatainak indításaként. A vasbeton szerkezetek későbbi elterjedése nyomán ugyan nem volt többé szükség boltozatok építésére, de az utókor vette az üzenetet, és a 20. században kétszer is bővítették a pinceszintet. Az alapfalak közötti feltöltéseket kitermelve új, vasbeton síkfödémes helyiségeket, elsősorban irattárakat építettek ki.

kep8-webA mi feladatunk ennek a szintnek tovább bővítése és az iskolai életbe történő bevonása volt. A pályázati koncepció szerint a leendő mélyföldszintnek 21. századi oktató térré kellett kiépülnie. A legfontosabb feladat a különálló folyosószakaszok körfolyosóvá történő kibővítése volt. Ehhez több helyen, legfőképp a torony és az aula alatt hatalmas vastagságú alapfalakat kellett átvágni. Mivel pedig a modern kori épületgépészet összes élő és holt vezetéke a pincefolyosók boltozatai, illetve vasbeton födémek alatt futott körbe, meg kellett oldani a vezetékek padlóba süllyesztését. Új vezetékezés készült, melyhez új közműalagutat terveztünk, s egyúttal összerendeztük az eltérő padlószinteket. A mélyföldszintet önálló tűzszakaszként alakítottuk ki.

Az új mélyföldszinti helyiségek többsége nagyméretű számítástechnikai laboratóriumnak és előadónak épült, de az alapfalak közül lett kitermelve például a mosdó-WC blokk és az emelőlappal felszerelt, sokéves tárolási problémát megoldó kukatároló helyiség földje is. Az új födémek felülről épültek, az adott terem fölötti földszinti helyiség padlójának megbontásával, és új monolit vasbeton síkfödémek építésével. A födémek megszilárdulása után termelték ki az új helyiségek falai – az alapfalak – közül a földet, és végezték el a szükséges szigetelési és befejező munkákat.

Külön probléma volt a pinceablakok kibontásának és egységes kialakításának kérdése. A pincefolyosó tulajdonképpen még egy pincéhez is méltatlan képet nyújtott. A pinceablakok többnyire beomlott, befalazott vagy félig kibontott állapotban csúfították a teret, fény pedig alig jött be rajtuk. Az átépítés során kibontottuk az ablakokat, különösen ügyelve arra, hogy egy-egy folyosószakasz együtt látható ablakai azonos magassági méretekkel és mellvédfal-eséssel készüljenek. Az új helyiségekhez további pinceablakokra volt szükség, amelyek kialakításához szintén segítséget kaptunk az egykori építőktől. Ahol ugyanis a homlokzatok ritmusa megkívánta, a magas kőlábazatban – a létező helyiségek ablaknyílásai mellett – a nem létező helyiségek vakablak-mélyedéseit is kialakították. Bizonyára nem kell magyarázni, mekkora segítséget jelentett nekünk ezek megléte – nemcsak a tervezésben, hanem az új pinceablakok engedélyeztetésében is.

NAGYSZERŰ KIVITELEZÉSI MUNKA

A mélyföldszint kiépítése hatalmas munka volt. A fotókon ma már csak az egyszerű, letisztult terek látszanak, semmi sem érzékelhető abból az ostromállapotból, amit a hatalmas földmennyiség hónapokon át tartó kitermelése, a párhuzamosan folyó régészeti kutatás és dokumentálás, vagy éppen a hatalmas nyári esőzés következtében évszázados csúcsszintre emelkedett 2010-es talajvíz-áradat okozott. A kivitelezésnek ezen a pontján szembesültem legkomolyabban a tervezői felelősség kérdésével, hiszen ami a mi tervünkön csupán egy új – természetesen szükséges – szintsüllyesztési utasítás volt, az a kivitelezőknek több hónapos, megfeszített munkát jelentett. A mélyföldszint kialakítása az építkezés teljes időtartama alatt folyt. Eredményképpen megújultak a pincébe vezető lépcsőházak, teljesen új épületgépészeti rendszer készült, kiépültek az új laborok, oktatótermek és a termekbe bekerültek a pályázat keretében vásárolt csúcsminőségű számítástechnikai berendezések. A Líceum mélyföldszintje ma, az eredeti célnak megfelelően, teljes értékű épületszintként működik.

AZ INFOTORIUM TERVEZÉSE

Nem lenne teljes ez a beszámoló, ha kimaradna belőle az Infotorium története. Ennek a terepszint alatti építménybe tervezett, 400 fő befogadóképességű, multifunkcionális közösségi térnek a megépítése évek óta foglalkoztatta a főiskola vezetőségét, mert hiányzott az épületből egy olyan működési és területi egység, amelyben a 21. század megváltozott ismeretterjesztési és oktatási módszerei a legfejlettebb technológiával, a meglévő műemléki terek megnyomorítása nélkül ötvözhetők lettek volna. Az Infotorium végül nem épülhetett meg, de jelen volt a teljes tervezési folyamatban. Engedélyezési és kiviteli tervei 100 százalékban elkészültek, és a közbeszerzési kiírásban is szerepelt. 2010 nyarán azután egyetlen mozzanat, az udvar régészeti kutatása hiúsította meg a terv megvalósulását.

SIKERES EGYÜTTMŰKÖDÉS

kep6-webA Líceum tervezése nem volt diadalmenet. Sokkal inkább hetek, hónapok, évek kitartó munkája, lehetetlen határidők sorozata, feszült hangulatú egyeztetések egymásutánja. Egy időben átlagosan 40-50 ember dolgozott a terveken Budapest és Eger különböző tervező irodáiban. Ezek moderálása önmagában sem volt egyszerű feladat, ezért nagyon sok múlt az építész kollégák, a szakági tervezők és a szakértők kiválasztásán.

Tulajdonos: Egri Főegyházmegye
Megbízó, használó: Eszterházy Károly Főiskola, Eger
Képviselője: Dr. Hauser Zoltán rektor, Dr. Kis-Tóth Lajos rektor-helyettes, Vadászi János gazdasági igazgató
Generál tervező: Botos Építész Iroda Kft., Eger-Budapest
Vezető tervező: Botos Judith
Építész munkatársak: Gáspár Ágnes, Abkarovits András, Farkas Mária Magdolna, Horváth Julianna, Folly Károly, Győrfi András
Építész munkatárs (pályázati terv): Cséfalvay Péter
Épületszigetelés tervező: Horváth Sándor, Nyikos Lajos – Pataky és Horváth Építész Iroda Kft.
Kiviteli részlettervek: Horváth Sándor, Nyikos Lajos – Pataky és Horváth Építész Iroda Kft.,
Belsőépítészet: Magyari Éva – MNDP Építőművészeti Kft.
Tartószerkezetek: Fodor László – FODOR & Tsa Bt.
Épületgépészet: Pánfi Szilárd, Molnár György, Nagy György, Ambrus Zoltán – KIPTERV Kft.
Épületvillamosság: Bukta Gabriella, Dávid Zoltán – KIPTERV Kft.
Gyengeáram: Soós Tamás, Nyeste Gábor – EKF
Akusztika és audiovizuális rendszerek: Kotschy András – Kotschy és Társai Kft.
Generálkivitelező konzorcium:
HUNÉP Universal Zrt., képviselője: Szűcs Gyula, elnök-vezérigazgató
IMOLA Építő Kft., képviselője: Tóth Imre elnök-vezérigazgató
Létesítményfelelős: Heim Imre, HUNÉP Universal Zrt.
Területi igazgató, helyettes létesítmény-felelős: Fodor Lajos – IMOLA Építő Kft.
Épületgépészeti műszaki felelős: Révész Gábor, Kovács István – IMOLA Építő Kft.
Épületvillamossági műszaki felelős: Erős Péter – IMOLA Építő Kft.

Rendkívül nagy volt a szerkezettervező, az épületszigetelést és építész részletterveket tervező építészek, továbbá az épületgépész, villamos és tűzvédelmi tervezők felelőssége, de nagyon sok múlt a kutatók, szakértők, szaktervezők munkájának minőségén is. A résztvevők mind a műemléki tervezésben jártas szakemberek voltak. Az engedélyezési folyamat is az átlagosnál zökkenőmentesebben zajlott.

Nagy segítség volt az Eszterházy Károly Főiskola rektorának, profi pályázatíró és pályázatkezelő csapatának, valamint a tervellenőrzést végző NOX 2000 Kft.-nek a folyamatos jelenléte is. Munkájukat szigorúság, ugyanakkor professzionalizmus jellemezte. Hasonlóan nélkülözhetetlen volt a főiskola részéről felelős műszaki kapcsolattartó kollégák segítsége, akik ismerték az épület minden titkát és rejtett hibáját. Végül, de nem utolsó sorban a kivitelező HUNÉP Universal Zrt. és az IMOLA Építő Kft. munkatársainak biztos szakmai tudása és segítőkész hozzáállása volt az a plusz, ami a kivitelezés kétéves időtartama alatt mindig segített a nehéz helyzetekben. Egy ilyen nagy munkánál törvényszerűen előfordulnak kisebb tervezői hibák, olyanok is, amelyeket még a tervellenőrzés sem talál meg. Az a tény, hogy a Líceum kivitelezői csapata minden egyes helyzetben a megoldást és nem a felelőst kereste, külön köszönetet érdemel. Ezt a fajta, jó értelemben vett nagyvonalúságot csak az igazán nagyok engedhetik meg maguknak.

A világot a Nyugtalanok, az Álmodozók viszik előre. Azok a kreatív, tehetséges és kellően becsvágyó emberek, akik képesek nagy léptékben gondolkodni, és hajlandók áldozatokat hozni olyan célokért, amelyek mások fejében akkor még meg sem fogalmazódnak. Az álmok mellé azonban lehetőségek is kellenek, amelyekkel akkor kell gyorsan élni, amikor azok adódnak.

2012 tavaszán, négy és fél éves munkával befejeződött a Líceum 250 éves történetének legnagyobb felújítása. Az épület kívül-belül visszanyerte eredeti formáját és térszerkezetét, mélyföldszintje új tantermekkel kibővített, teljes értékű oktatási térré alakult át. A Líceum 21. századi csúcstechnikával felszerelt, modern oktatási intézményként kezdte új életét. Mindannyian, akik jelen voltunk újjászületésénél, tehetségünk és tudásunk legjavát adtuk érte. Csak remélni merem, hogy az utókor minket is a Nyugtalanok, az Álmodozók közé sorol majd.

Botos Judith
vezető tervező

 

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240