2024. április 15., hétfő

UJ HONLAP BANNER 250 100

Tolnay-TiborHosszú évtizedek után az építési szakma meghatározó személyisége, Tolnay Tibor visszavonult. Szakmai, társadalmi tevékenységét inkább az utána következő generációra bízza. Az elmúlt, mintegy másfél évtizedes időszakban kiemelkedő munkát végzett az építésügy, a tervező és kivitelező területen dolgozó szakemberek érdekeinek érvényesítéséért és szakmai tevékenységük integrációjáért.

Ha évszámokkal szeretnénk meghatározni, hogy hány éven keresztül képviselte a hazai építőipar érdekeit, úgy nyugodtan mondhatjuk, hogy egyetemi tanulmányai befejezése óta tevékenységét a szakma iránti elkötelezettsége határozta meg. 1994-től az általa vezetett Magyar Építő Zrt. a hazai magasépítési iparág egyik vezető vállalkozásává fejlődött, melynek szakmai tevékenységét alapvetően meghatározta az általa irányított műszaki szakemberek tudása, teljesítménye. Az elmúlt években olyan mérnöki és építészeti alkotások megvalósítása fűződött a cég nevéhez, mint a budapesti Mátyás-templom nagyrekonstrukciója, a pécsi Kodály Központ megépítése, az ország különböző városaiban mintegy 300 ezer négyzetméter egészségügyi létesítmény kivitelezése.

Az ÉVOSZ elnökeként az első vonalban próbálta megvédeni az egyre rosszabb helyzetbe kerülő cégek érdekeit, munkáját példaértékű együttműködés jellemezte az MKIK Országos Építésügyi Kollégiumának vezetőjeként, illetve az MGYOSZ és a VOSZ elnökségi tagjaként.

Hosszú éveken át részt vett a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kar és a Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki és Informatikai Kar munkájában, másfelől a pályakezdő mérnökök foglalkoztatásában és továbbképzésében is, mint a Magyar Építő Zrt. vezetője élenjáró szerepet töltött be. Az általa vezetett cég a hallgatók szakmai gyakorlatainak rendszeres terepe, a pályakezdő mérnökök foglalkoztatásában és továbbképzésében is fontos szerepet vállalt.

Most, hogy átadta a stafétabotot bízunk benne, hogy hasznos tanácsaival továbbra is segíti a szakmát. Több évtizedes munkája után jó pihenést kívánunk!

Máté Klára

 

Keresés

mehi-banner-media 120x240