2024. április 20., szombat

UJ HONLAP BANNER 250 100

CSILLAGPONT-22-webA „Csillagpont Kórház" az Észak-Magyarországi Régió legkorszerűbb egészségügyi intézménye, amely a 2015. évi Építőipari Nívódíj Pályázaton – egyedüli egészségügyi intézményként– középület kategóriában elismerő oklevelet kapott.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórházban a „Csillagpont Kórház" program egy új „Csillagpont" épület létesítésével, a volt ideggyógyászati tömb – a Járó- és Fekvőbeteg Ellátó Központ, rövidített nevén JÁFEK – teljes belső átépítésével, átalakításával, valamint a Sebészeti tömbben Szülészeti-Nőgyógyászati Osztály és Perinatális Intenzív Centrum elhelyezésével valósult meg, egyidejűleg biztosítva az érintett épületek funkcionális összekapcsolását. Az új „Csillagpont" épületet a sebészeti tömbbel a 3. emelet magasságában húzódó acélszerkezetű átkötő híd, a JÁFEK épülettel folyosó köti össze.

CSILLAGPONT-24-webA beruházás az Európai Unió támogatásával az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg, amelyet a közbeszerzési eljárás lefolytatását követően a Magyar Építő Zrt. és a HUNÉP Universal Zrt. által létrehozott konzorcium valósított meg. A kivitelezési munkák 2011. szeptember 20-án kezdődtek, és a 16 800 m2 alapterületű „Csillagpont" épület – 14 hónap alatt – 2012. december 1-jére készült el.

Közreműködők

Kivitelező: Magyar Építő Zrt. – HUNÉP Universal Zrt. konzorcium
Építtető: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház
Az építési engedélyezési tervdokumentációt készítő: Műépítész Építészeti Tervező Iroda Kft.Puskás Péter, Ybl-díjas építész, vezető tervező
A kiviteli terveket készítő:
Mediplan Kórháztervező és Egészségügyi Fővállalkozó Kft.
A beruházást lebonyolító: TBM Tervező, Beruházó Mérnökiroda – FŐBER Nemzetközi Ingatlanfejlesztő és Mérnöki Zrt. konzorcium

A „Csillagpont" épület a központi park keleti oldalán, észak-déli tengellyel, a Sebészeti épülettől a JÁFEK épületig helyezkedik el. Az épület egy központi térre szervezett három szárny, amelyeket egy „T" betű alaprajzú központi közlekedő kapcsol össze. Az új épület főbejárata a jelenlegi kórházi főépület, az igazgatási épület felőli nyugati homlokzaton helyezkedik el, a fő gyalogos megközelítési irányában. Felvezetése humánus, tájépítészeti és mikro-architecturális elemekkel gazdagon formált.

Az épület szintszáma földszint + 3 emelet, az ötödik szint fölötti födém szolgált a helikopter leszálló – Heliport - kialakítására. Az épület padlóvonala (pv.: +0,00 = 124,10 mBf) minimálisan emelkedik a környező terepszint fölé. Nyugati oldalon az átjárást biztosító árkád és a büfé kiülő terasza, keleti oldalon a gazdasági udvar és a mentőbeálló térburkolattal csatlakozik az épület lábazatához. A főbejárati előcsarnok vertikális és horizontális közlekedési kapcsolatot biztosít az egyes szárnyak és szintek között. Az épület hátsó, keleti frontján a mentőbejárat, a nyugati homlokzaton pedig önálló ambuláns bejárat került kialakításra.

Elismero-oklevel-webA SZAKMAI PROGRAM ALAPJÁN KIALAKÍTOTT FUNKCIÓK

  • A földszinten három, egymástól elkülönített rendeltetési egység működik, a kialakított sürgősségi ellátással integrált Központi Baleseti Ambulancia, a Központi Képalkotó Diagnosztikai Laboratórium, valamint a Központi Klinikai Diagnosztikai Laboratórium. Az előcsarnokbana diszpécser- és információs pultnál elsődleges adatfelvétel, illetve eligazítás történik, az itt elhelyezett füstmentes lépcsőház és liftek biztosítják az emeletek elérhetőségét a belső betegforgalom, a látogatók és a gazdasági ellátás számára. Az egyes rendeltetési egységekhez közönségforgalmi területek, nagyméretű várótermek, közlekedők kapcsolódnak.
  • Az 1. emeleten fekvőbeteg-ellátás, ápolási részlegek helyezkednek el, összesen 163 ággyal, 6 nővérállással. Az „A" szárnyban az égési részleg, a „B" szárnyban aszeptikus részleg kapott helyet, a „C" szárnyban nővérszobákat és kegyeleti szobát alakítottak ki.
  • A 2. emeleten az 1. emelethez hasonló elrendezésben fekvőbeteg-ellátás kapott helyet 159 ággyal, 6 nővérállással.
  • CSILLAGPONT-08-web
  • A 3. emeleten egymással szemben helyezkedik el a központi műtőtömb és az intenzív osztály. Ez a szint a központi lépcsőházból lépcsővel és lifttel érhető el. A műtőszint elérése a földszinti Központi Baleseti Ambulanciáról és a heliport felől közvetlenül, kizárólag erre a használatra rendelt sürgősségi lifttel biztosított. A 1387 m2 alapterületű központi műtőblokk nyolc műtővel létesült, valamint az 1233 m2 alapterületű, 24 ágyas Intenzív Osztály zsilip átjárón keresztül megközelíthető.
  • A 4. emeletre kerültek az épületgépészet, a fűtés, a hűtés, a szellőzés berendezései, az elektromos aggregát, továbbá az épületautomatikai felügyelet diszpécserhelyisége, valamint az orvostechnológiai gépészet vákuumhelyisége. Ez a szint a központi lépcsőházból lépcsővel és lifttel, kizárólag a kezelő személyzet részére érhető el. Erre a szintre érkezik a heli-portról levezető négykarú rámpa, és erről a szintről indul lefelé a sürgősségi lift.
  • A tetőszinten az épületgépészeti tér felett szabvány szerint a helikopter-leszálló vasbeton lemeze került kialakításra, a szükséges berendezésekkel, jelző és irányfényekkel, körben leesés-gátló hálóval védve. A pálya szintjéről acél menekülőlépcső vezet az Intenzív Osztály szintjére. A leszálló szintjéről a központi műtőhöz, illetve a sürgősségi ellátáshoz vezető „sürgősségi lift" beszálló szintjére csúszásmentesített, fűtött vasbeton rámpán lehet eljutni. A leszállópálya vasbeton lemeze szintén fűtött, jégmentesített.

alaprajz-web

ÉPÜLETSZERKEZET

A pillérvázas épületszerkezet alatt vasbeton gerendaráccsal összefogott sáv- és pontalapok készültek. A födémek monolit vasbeton lemezek, rejtett gombafödémként vasalva. A monolit vasbeton szerkezet kivitelezése nagy kihívás volt, bonyolultsága, mérete és a szűkös határidő miatt. A vasbeton szerkezetbe cca. 1500 tonna betonacél, és 11500 m3 beton került beépítésre. A szerkezetépítés 3 toronydaru segítségével történt. A tartószerkezet rendszere, a fesztávolságok meghatározása a funkcionális egységek, a kórtermek méretéhez illeszkedik.

CSILLAGPONT-43-webCSILLAGPONT-44-web

Az energianyerés szempontjából a kedvező tájolású homlokzati felületeken a nyílászárók rendszerébe integrált a napkollektorok létesültek. A rugalmas méretrenddel rendelkező monolit szerkezetek kiválóan illeszkednek a meglévő, kapcsolódó épületek különböző szintmagasságához. A lapostetők extenzív zöldtetőként, illetve járható lapostetőként valósultak meg. Az épület belső válaszfalai jellemzően fémvázra szerelt gipszkarton válaszfalak, a padlóburkolatai PVC és greslap burkolatok.

CSILLAGPONT-01-webHOMLOKZAT

Az épület homlokzata alapvetően háromféle építészeti elemből készült: alumínium szerkezetű üvegfalakkal, hőszigetelt szendvicspanel- és üvegfalsávok váltakozásával, illetve dryvit rendszerű homlokzatképzéssel. Az új épület burkolata fémlemez fegyverzetű hőszigetelt panel, nagy élettartalmú, karbantartást nem igénylő, korszerű szerkezet. A fémlemez homlokzati burkolat anyagában és raszterében jól illeszkedik a hőhídmentes szerkezetű fém nyílászárók rendszerébe. Az erős napsütésnek kitett homlokzatokat lamellás árnyékoló szerkezet védi.

A sík vasbeton födémszerkezetek nagy tömege kiválóan alkalmas a betervezett szerkezetfűtés hőenergiájának tárolására. A számított homlokzati hőszigetelésnél jóval vastagabb hőszigetelő réteg alkalmazásával jelentősen csökkent az épület energiavesztesége. Az épület réteges falszerkezetében a beépített kőzetgyapot hőszigetelés elősegíti a páravándorlást. A kötelezően merevítési céllal épített szerkezetek is hőszigeteltek.

CSILLAGPONT-31-webÉPÜLETGÉPÉSZET

Az épületgépészeti rendszerek tervezése során a passzívház fogalmához igazodó épület kialakítása volt a cél, melynek megvalósításával radikálisan csökkenthetők az épület üzemeltetési költségei. Az épületbe tervezett korszerű, alacsony hőmérsékletű fűtési, illetve „emelt hőmérsékletű" hűtési rendszer rugalmas, helyiségenként bizonyos határok között szabályozható kialakításban valósult meg. Az alacsony hőmérsékletű fűtési rendszerhez igazodva az épület földszintjén padlófűtés készült zónázott szabályozással. A kórház légtechnikai rendszere a távozó levegő hőtartalmának téli, nyári üzemben történő maximális hasznosításával valósult meg. A melegvíz-ellátást 4 db külső hőcserélővel ellátott 2,5 m3-es HMV tároló bojler biztosítja. CSILLAGPONT-30-webA bojlerek fűtését elsősorban a homlokzati üvegfalba beépített napkollektoros rendszer biztosítja.

A létesítmény korszerű erős- és gyengeáramú (informatika, telefon, nővérhívó, központi beteghívó, tűzjelző, beléptető, videó, tévé, behatolás, segélykérő, kulcskiadó), valamint épületautomatika rendszerei hosszú távon biztosítják az épület technológiailag magas színvonalát. Az épületben kiépült egy vezeték nélküli hálózat (WLAN), mely a szakmai informatikai hátteret biztosítja a mobil alkalmazások számára. A lokális helymeghatározó segélykérő rendszer a mozgás szabadságát nyújtja a betegnek.

 

AKADÁLYMENTES ÉS KÖRNYEZETBARÁT

CSILLAGPONT-35-webA létesítmény felvonóinak, nyílászáróinak, korlátainak, akadálymentes vizes helyiségeinek, burkolatainak, információs és kommunikációs rendszereinek kialakítása az akadálymentesítésre vonatkozó európai uniós előírásoknak megfelelően valósultak meg. Az épületben 5 db biztonsági és 4 db normál kialakítású, fekvőbeteg szállítására alkalmas lift készült. A „Csillagpont" épületben csőposta hálózat kiépítése történt, amely a kórház területén lévő épületekben is elkészült, biztosítva a gyors kapcsolatot az egyes részlegek között.

A kapcsolódó közműmunkák során a használati és a tűzoltóvíz-igény ellátása a meglévő vízvezeték-hálózat bővítésével történt, a szennyvíz elvezetését a városi szennyvíz főgyűjtőcsatorna meglévő tisztító aknájába csatlakozó új csatorna kiépítése biztosítja. Az új „Csillagpont" épület tetőfelületéről összegyűjtött csapadékvíz locsolás céljára tározóba kerül. Kiépítésre került az épületek közötti közvilágítás, továbbá a kisnyomású és középnyomású gázvezetékek kiváltása, távfűtő csatorna kiépítése és külső közműépítések.

CSILLAGPONT-38-webA környezetrendezési munkák során új térburkolatú járdák, valamint a szilárd útburkolatú kiszolgáló út készült, új 150 férőhelyes gépjárműparkolóval, továbbá mintegy 12 000 m2 területen parkosítás történt, pihenőpadokkal, növényszigetekkel, zöldterületekkel.

A kivitelezés a folyamatosan működő kórház területén, a zavartalan egészségügyi szolgáltatás biztosításával történt.

 ME-Zrt logo-webHUNEP-LOGO-web

 

 

 

 

Magyar Krisztina
vállalkozási mérnök

 

Keresés

mehi-banner-media 120x240