2024. március 29., péntek

UJ HONLAP BANNER 250 100

Lestyan-kicsi2015 végén jelent meg az a kormányrendelet – 456/2015. (XII. 29.) Korm. rendelet a lakóépület építésének egyszerű bejelentéséről és egyes építésügyi tárgyú kormányrendeletek módosításáról –, amely a legfeljebb 300 m2 összes hasznos alapterülettel rendelkező új lakóépületek építési tevékenységét kivette az építési engedélyezési eljáráshoz kötött tevékenységek köréből és egyszerű bejelentési eljáráshoz kötötte.

A kormányrendelet nagy felzúdulást okozott az építési szakma szereplői, különös tekintettel a tervezők között. A lovak közé dobták a gyeplőt!... hangzott sok helyről. A mondás szerint is szóból ért az ember, hát még, ha laikus megrendelőről van szó. És hát valljuk meg, a rendeletből többek között sok olyan szó is hiányzott, amiből a megrendelő kihallhatta volna, hogy attól, mert az eljárás egyszerűsödött, az épületeket továbbra is meg kell tervezni, meg kell felelniük a jogszabályi előírásoknak, és olyan kivitelezésre alkalmas tervekből kell megépíteni, ami a szakma szabályainak betartásával készült és kellő részletezettségű. Az Építési törvény (Étv.) és néhány kapcsolódó jogszabály tervezett módosításával, megalkotásával a kimondásra (szabályozásra) váró kérdések orvosolhatók, viszont a tervezőknek a megváltozott eljárási rendben megnövekedett felelőssége ettől nem fog változni, sőt a tervezett kötelező tervezői művezetéssel még nőhet is.

kep1-webVÉDD MAGAD TERVEZŐ!

A tervezési munka legfontosabb eleme a szerződés. Mielőtt összeállítjuk tervezői szerződésünket, és körvonalazzuk a tervezési programunk tartalmát, két fontos szempontot vegyünk figyelembe az engedélyezési eljárásnál bevált gyakorlatunkon felül. Az egyik ilyen szempont, hogy a megrendelő laikus félnek minősül, a másik, amiről nem feledkezhetünk meg, hogy egy egyszerű bejelentési eljárásba tartozó épület a későbbiekben még válhat engedélyezési eljárás tárgyává.

Miért is fontosak ezek? Hatósági engedélyezési eljárás hiányában a tervezőnek kell a kellő gondossággal felhívnia a megrendelő, építtető figyelmét minden olyan körülményre, amely a tervezett létesítménnyel kapcsolatban felmerülhet, a tervezési programra kihatással lehet, tájékoztatásra szorulhat, vagy korábban az építési engedély része volt (pl. hogy szerződött tervezési feladat tervei mire jogosítanak, meddig használhatók fel, ha el szeretnének térni tőle, mi az eljárás menete stb.).

MIÉRT IS FELEL AZ ÉPÍTTETŐ AZ ÉTV. ÉS A „191"-ES SZERINT?

  • az építőipari kivitelezési tevékenység megvalósításához szükséges hatósági engedélyek megszerzéséért, szerződések megkötéséért,
  • az építési beruházás teljes fedezetének biztosításáért,
  • a beruházás-lebonyolító kiválasztásáért,
  • az engedélyezési és kivitelezési terv tervezőjének, az építési műszaki ellenőr, valamint a kivitelező kiválasztásáért,
  • az építésügyi hatósági engedély megszerzéséért,
  • a jogerős és végrehajtható építésügyi hatósági engedélyben és a hozzá tartozó, jóváhagyott, engedélyezési záradékkal ellátott tervdokumentáció, valamint a kivitelezési dokumentáció meglétéért, és
  • az azokban foglaltak betartatásáért,
  • az építési munkaterület átadásáért,
  • az építőipari kivitelezési tevékenység végzésének ellenőrzéséért,
  • azért, hogy az építmény rendeltetésszerű és biztonságos használatához szükséges járulékos építmények, tereprendezési, fásítási, parkosítási munkálatok az építménnyel együtt valósuljanak meg,
  • az elektronikus építési napló aktiválásáért és ellenőrzéséért,
  • jogszabályban meghatározott esetekben személyes adatok közléséért és jogszabályban meghatározott esetekben a megjelölt adatok bejelentéséért.

kep2-webCélszerű ezeken végigmenve az építtetővel átbeszélni, hogy értse magát a folyamatot, milyen részletezettségű tervezési, koordinálási munkára szerződünk, kinek mi a feladata, és ki milyen adatszolgáltatási kötelezettséggel tartozik.

Minden egyes felelősségi kör mögött szigorú előírások, eljárási mechanizmusok vannak, amit be kell tartani, még akkor is, ha egyszerű bejelentési eljárásról beszélünk, pl. egy elektronikus építési napló megnyitásánál. Tudnia kell az építtetőnek, hogy kell-e műszaki ellenőrt alkalmaznia, és ha nem is, miért érdemes, s mely megrendelői kötelezettségeket lehet rá áthárítani (pl. az elektronikus építési naplóval kapcsolatos kötelező teendőket). Ez kiemelten fontos, mert az egyszerű bejelentési eljárásnál a kivitelezés jogszerűségének az igazolására vonatkozó legalapvetőbb dokumentum az elektronikus építési napló lesz (vitás kérdések rendezésére is), valamint a hatósági bizonyítvány kiállításához szükséges dokumentumok egyike az elektronikus építési napló összesítő lapja.

Különös figyelmet kell fordítani arra az esetre is, ha az építtető, akivel a tervezésre szerződöm, nem a tulajdonosa az ingatlannak, ebben az esetben például a munkaterület jogszerű átadásának hiányában (a tulajdonos hozzájáruló nyilatkozata nélkül) az építkezés nem lesz jogszerű.

A bejelentési eljárásoknál a szomszédos ingatlanok tulajdonosainak nincs fellebbezési joguk, tehát a tervezőnek a lehető legkörültekintőbb módon kell eljárnia a tervezésnél.

Az új Ptk. alapján a tervezési szerződés vállalkozási szerződésnek minősül. A tervező által készített tervdokumentációnak műszakilag kivitelezhető, gazdaságos és célszerű megoldásokat kell tartalmaznia, és alkalmasnak kell lennie a megrendelő felismerhető, a felhasználás céljából következő igényeinek kielégítésére. Amennyiben nem tájékoztatjuk a megrendelőt megfelelő részletezettséggel, valamint nem mérjük fel az épülettel kapcsolatos későbbiekben várható igényeit (bővítés, tetőtér-beépítés, funkcióváltás stb.), és ezt nem tudjuk a szerződésben igazolni, a későbbiekben egy jogszabályoknak ugyan megfelelő tervvel kapcsolatban is felléphet a megrendelő szavatossági (kártérítési) igénnyel.

Másik nagyon fontos elem, amiről nem szabad elfeledkezni, hogy ha a megrendelő célszerűtlen vagy szakszerűtlen utasítást ad, akkor a tervező köteles őt erre figyelmeztetni. Ha a megrendelő a figyelmeztetés ellenére fenntartja utasítását, a tervező a szerződéstől elállhat, vagy a feladatot a megrendelő utasításai szerint, a megrendelő kockázatára elláthatja. (A tervezőnek tudnia kell igazolnia, hogy tájékoztatta az építtetőt mondjuk arról, hogy a választott műszaki megoldás hazai viszonylatban nem rendelkezik engedélyekkel, amelyet a kivitelezés megkezdéséig, beépítésig meg kell szerezni, s hogy ennek milyen engedélyezési, gazdasági, időbeli vonatkozásai lehetnek.) A Ptk. szerint tervező, kivitelező köteles megtagadni az utasítás teljesítését, ha annak végrehajtása jogszabály vagy hatósági határozat megsértéséhez vezetne, vagy veszélyeztetné mások személyét vagy vagyonát.

kep3-webA tervezőnek azért is célszerű minden érvényben lévő szabályozást, ideértve például a HÉSZ-t is betartani, mert egy egyszerű bejelentési eljárás alapján megkezdett építkezés, illetve épület bármikor képezheti engedélyezési eljárás tárgyát, például későbbi bővítés, funkcióváltás esetén, vagy ha még építkezés közben tár fel az építésfelügyelet szakszerűtlen vagy jogszerűtlen építési tevékenységet, amely fennmaradási engedélyezési eljárást von maga után.

A tervezési szerződést kötelező írásba foglalni, hiába a jó családi, kollegiális, baráti viszony, a szóbeli megállapodás ebben az esetben sem lehetséges. A tervezési szerződés kötelező eleme a tervezési program. Ha a megrendelő a tervezési programot a későbbiekben módosítani szeretné, azt a teljes szerződés módosításával kell rendezni!

MIRE FIGYELJÜNK A SZERZŐDÉSNÉL?

  • A megrendelő megfelelő szintű tájékoztatása (írásban legyen nyoma, hogy a szerződés és a tervezési program a tájékoztatás alapján került kidolgozásra).
  • Építtetői feladatok, adatszolgáltatások (helyszínrajz, geodézia stb.).
  • Tervezői szolgáltatás tartalma (tervezés tárgya, részletessége, az átadásra kerülő dokumentáció típusa, száma, felhasználhatóságának, műszaki tartalmának, kidolgozottságának szintje, építészeti és természeti örökség megóvásának a kötelezettségére való felhívás stb.; javasolt azt is beírni, ha a későbbiekben tervezői művezetésre, kivitelezési tervdokumentációra más tervezőt kívánnak megbízni a velük való egyeztetés nem tárgya szerződésnek, díjnak. Ha banki szerződés, pályázat, egyebek okán extra szolgáltatást, tervet, adatszolgáltatást igényelnek, azt is itt kell rögzíteni, illetve mindazt, ami nem tárgya a szerződésnek. Tudniillik, amikor már benne vagyunk egy munkában és meg szeretnénk kapni a tervezési díjat, akkor a megrendelő „úgy gondoltam, még ez is beletartozik" véleményével már nehezen tudunk szembemenni.)
  • Tervezési program (minden olyan esetben, amikor a választott műszaki megoldás tervező szerint nem gazdaságos vagy célszerű, pl. energetikai szempontból rossz az agyontagolt épület is. A megrendelő erre való figyelemfelhívásával együtt, valamint a megrendelő igényeinek konkretizálása, pl. ha drágább szerkezetet tervezünk a flexibilis használat, későbbi bővítés stb. érdekében).
  • Határidők (adatszolgáltatási, tervezési, fizetési).
  • Szakági tervezők bevonásának szükségessége, ki hozza, kivel szerződik (az általunk szakmailag nem ismert megrendelő által hozott szakági tervező jobb, ha megrendelővel szerződik).
  • Ha szükségesek hatósági engedélyek, kinek a kötelezettsége azok beszerzése, tartalmazza-e a tervezési díj (pl. ha lejtős terepre kell a lakóépületet tervezni, a létesítendő támfal lehet építésiengedély-köteles, míg az épület csak bejelentési eljárást von maga után; erre a tervezőnek oda kell figyelni, és erre vonatkozóan külön szerződést kötni).
  • A tervtől való eltérés módja, jogkövetkezményei (engedélyezés, bírság, valamint az is fontos elem, hogy a hatósági bizonyítvány kiállításának a díja a 9. évtől már 1 400 000 Ft, 10 év elteltével pedig, ha nem kérik meg a bizonyítványt, az épületet le kell bontani).
  • Szerzői jogok.
  • Közműszolgáltatói, kéményseprői hozzájárulások.

Egy bejelentési eljárás során nem fog szólni a hatóság, hogy mit nem csatoltunk, mit nem vettünk figyelembe. Innentől az építésztervezőnek kell minden szükséges engedélyre, hozzájárulás meglétére, minden számba veendő körülményre (műemlékvédelem) odafigyelni.

MIRE FIGYELJÜNK ODA MÉG KIEMELTEN?

kep4-weba) Tervek műszaki tartalmának szakszerűsége

A szakma szabályainak, előírásainak a betartása mellett például, ha csak egy bejelentési eljáráshoz szükséges dokumentációt készítünk, amelyhez nem kell csatolni energetikai számítást, de vitás kérdés esetén számítással kell igazolni, hogy a hatályos energetikai követelményeknek az épület megfelel. Ugyan ez vonatkozik a tűzvédelemre is. Csak olyan műszaki megoldásokat választhatunk, amelyek igazolhatóan megfelelnek. A tervezőnek saját védelme érdekében megfelelő szinten dokumentálnia kell a tervezési munkát, hogy egy későbbi, akár kivitelezési terv készítési fázisban, tervezői művezetés során, szavatossági, jótállási kérdésben vagy engedélyezési eljárás esetén igazolni tudja munkájának szakszerűségét.

b) Műszakilag kivitelezhető legyen az épület

kep5-webCsak olyan építési megoldásokat, építményszerkezeteket, építési termékeket, teljesítményjellemzőket határozhatunk meg a terveken, amelyek megfelelő minősítésekkel, teljesítménynyilatkozatokkal stb. rendelkeznek, amelyekkel a tervező igazolni tudja, hogy a tervezett építmény, építményrész milyen műszaki megoldással teljesíti az OTÉK 50. § (3) bekezdésében meghatározott követelményeket, az építmény tűzvédelmi kockázati osztályát.

A tűzvédelmi kockázati osztály meghatározása is tervezői feladat (ha nem vonunk be tűzvédelmi tervezőt, szakértőt) ami elengedhetetlen ahhoz, hogy a megfelelő építési terméket, szerkezetet meghatározzuk.

Fontos! A tervezési program is kihatással lehet a kockázati osztályra, mert lehet, hogy a későbbiekben a megrendelőnek még terve van az épülettel (pl. bővítés, funkcióváltás), ami miatt a jelenlegi épületünket is magasabb kockázati osztályban és/vagy más szerkezetekből kell megterveznünk. Vizsgálnunk kell továbbá például a tűztávolság meglétét is!

 

Jelen cikkünk általános jellegű tájékoztatásul szolgál, és nem helyettesíti a konkrét ügyekben a jogi- és szaktanácsadást. 

 

Lestyán Mária
ROCKWOOL Hungary Kft.
szakmai kapcsolatokért
felelős igazgató

 

További, folyamatosan frissülő tűzvédelmi és szigeteléstechnikai vonatkozású cikkek a ROCKWOOL blogján.

 

 

Keresés

mehi-banner-media 120x240