2024. október 7., hétfő

UJ HONLAP BANNER 250 100

DSC04840A LAFARGE Cement Magyarország Kft. Királyegyházi Cementgyárának három, alacsony hőfejlesztésű termékét is felhasználták a szegedi ELI-ALPS Lézer Kutatóközpont vizsgálatokra szolgáló épületének felhúzásához.

Egy európai lézeres kutatóközpont megépítésének ötlete először 2006-ban vetődött fel, végül Magyarországon, Romániában és Csehországban kerül sor három kisebb lézerfizikai kutatóintézet telepítésére. E három központ együttműködéséből egy egyedülálló tudományos kutatóintézet állt össze. Szegeden a fény és az anyag kölcsönhatásának időbeli dinamikáját vizsgálják.

NAGYSZABÁSÚ INNOVÁCIÓ

A mély- és magasépítést is magában foglaló beruházás 2014-ben kezdődött 10 hektáron, összértéke több mint 70 milliárd forint. A padlólemeznek, valamint a kísérleti helyiségek vasbeton falainak és födémeinek az általános építőipari gyakorlatot lényegesen meghaladó követelményeit a létesítmény kivitelezése során több innovatív, a kutatás-fejlesztési tevékenység eredményeképpen kialakított eljárás alkalmazásával biztosították. Az elvárásokat időtállóan kielégítő kivitelezés szempontjából kulcsfontosságú volt a megfelelő építőanyagok kiválasztása. A LAFARGE termékei tökéletes megoldást nyújtottak a kihívásokra.

„KÉK", „PIROS " ÉS „LILA" CEMENTEK KÜLÖNLEGES FELADATOKHOZ

A kutatóközponttal szembeni egyik fő követelmény a kísérletek helyszínéül szolgáló épület rezgésmentes kialakítása volt. Ennek érdekében a kivitelező STRABAGMML Magas- és Mérnöki Létesítmény Építő Kft. és Swietelsky Magyarország Kft. 1,2 m magas padlólemezt alakítottak ki, stabil, mozgásoktól, egyenlőtlen süllyedésektől, elcsavarodástól, zsugorodástól, rezgésektől mentes állapotában felületet szolgáltasson a kísérleti berendezések elhelyezésére és ezen állapotot különösen a kísérletek elvégzésének ideje alatt biztosítsa.

DSC04777A szerkezetépítéshez a választás a LAFARGE CEM II/B-S 42,5 N típusú, KÉK fantázianevű cementjére esett, amely kohósalak-tartalmának köszönhetően jelentős utószilárdulással, és kifejezetten kis hőfejlesztésével, így csekély repedési hajlamával szolgálta ki a tervezői, megrendelői igényeket.

Az épület további maximális stabilitása érdekében 819 cölöpöt fúrtak a rossz minőségű, agyagos talajba, és betonoztak be a LAFARGE CEM III/A 32,5 R-MSR típusú, PIROS RAPID fantázianevű cementjét felhasználva. Ezt a cementtípust kifejezetten olyan nagy kezdőszilárdságú, monolit szerkezetek létrehozásához fejlesztették ki, amelyek legfeljebb XA2 környezeti osztályig ellenállóak, így alkalmazása kézenfekvő volt. A cölöpök talapzatai az Európában először alkalmazott bentonitos paplanborítással készültek. A rezgésmentes alapozás elkészítése több mint kilenc hónapig tartott.

DSC04889A lézertechnológia főépületének 6642 m2 alapterületű „A" épület vázába a „ház a házban" konstrukció alkalmazásával kerültek a speciálisan kialakított bunkerek, amelyek 1, illetve 2 méter vastag vasbeton, sugárvédelmi falakkal rendelkeznek.

Ezek az ún. „tiszta terek", ahová egyetlen porszem sem kerülhet be, hiszen már az is megtöri a fényt, és beszennyezi a kísérlet tisztaságát.

A bunkerek betonozásához nagy mennyiségű anyag bedolgozására volt szükség. Az anyagmennyiségből adódó hőfejlődés okozta repedezések megelőzését a LAFARGE CEM III/B 32,5 N LH/SR jelölésű, LILA fantázianevű szulfátálló kohósalak-cement alkalmazása biztosította, amely kis kezdőszilárdságú, nagy végszilárdulású, kis hőfejlesztésű, ugyanakkor repedési és zsugorodási hajlama csekély.

A magyar tudomány elmúlt évtizedeinek legjelentősebb beruházása a szegedi ELI-ALPS, amelyhez hasonló, koncentrált feladatokat ellátó kutatóintézetet Magyarországon korábban nem hoztak létre. Az ELI-ben működhet majd a világ legnagyobb csúcsteljesítményű lézerberendezése is. A cseh, illetve román partnerintézetekkel összefogva így a világon egy egyedülálló kutatóközpont jött létre.

 

www.lafarge.hu

 

 

 

Keresés