2024. október 7., hétfő

UJ HONLAP BANNER 250 100

75-ev-cimerA Lábatlani Vasbetonipari Zrt. idén ünnepli alapításának 75. évfordulóját. Az ez alkalomból szervezett rendezvényen együtt ünnepelt partnereivel, beszállítóival, régi és jelenlegi dolgozóival.

VISSZATEKINTÉS

Galler Károly vezérigazgató ünnepi beszédében foglalta össze az elmúlt 75 év eseményeit.
1942-ben kilenc bátor és elszánt részvényes 250 ezer pengő alaptőkével Lábatlanon megalapította a betonelemgyárat, ahogy a környék lakói ismerik, a Vasbetont, mely munkásszállót és lakótelepet is épített az idetelepülő munkavállalóknak. A megalakulás után 6 évvel, 1948-ban, államosítás történt, mely után a név Vasbeton Rt.-re változott. 1963-ban az Építési Minisztérium létrehozta a 12-es számú Betonelemgyártó Igazgatóságot, amihez a lábatlani egység is tartozott. Újabb átszervezések következtek, a név ismét változott: Beton és Vasbetonipari Művek Lábatlani Gyára lett. Az 1991-es átalakítás során a BVM vállalatai közül szinte elsőként vált független állami vállalattá a Vasbeton Részvénytársasággá alakult át, Lábatlani Vasbetonipari Rt. néven, 100 százalékos állami tulajdonnal. Rá két évre megtörtént a privatizáció, egy német cégóriás, a Pfleiderer lett a tulajdonos, majd miután a német cég 3 különböző részre szakadt, a vállalat többségi tulajdonosa a RAIL.ONE GmbH. lett."

A vállalat fő profilja a kezdetektől fogva az előre gyártott vasbeton elemek és vasúti aljak gyártása volt. Napjainkig több mint 20 millió betonaljat fektettek a magyar vasúti vonalakba. Az 1949-es esztendőben a kisvasúti betonaljakkal bővült a termelés, melyet 1958-ban az előfeszített vasbeton aljak gyártása követett. A hatvanas évek magyarországi építkezései és a mezőgazdaság előmozdítása nagy változásokat hozott, például bővült a kínálati paletta, kerítésoszlopok, kerítéselemek, silóelemek ezrei hagyták el telepünk kapuit. Egy igazi, nagy áttörést jelentett, amikor megkezdődött a híres E jelű födémgerenda, áthidaló és a hozzá tartozó béléstestek forgalmazása.

00010002

1978-ban ismét új fejlesztés következett, nevezetesen ekkor kezdődött a közúti pályaelemek, majd ezt követően – európai viszonylatban az elsők között – a vasúti átmeneti aljak és kitérő aljak gyártása.

ÚJ KIHÍVÁSOK, FOLYTONOS MEGÚJULÁS

0004A rendszerváltás után, az újabb építési technológiák Magyarországra kerülése az előregyártó ipar számára, a Vasbeton részére is új kihívásokat jelentett. Ez elsősorban a hagyományos termékek területén piacvesztésben nyilvánult meg. Ennek az érezhető folyamatnak az eredménye volt a pörgetett beton oszlop beruházás, mely hazánkban egy addig nem alkalmazott betonelemgyártási eljárást honosított meg, s egy sor új termék gyártása kezdődött, például az áttört gerincű vasbeton oszlopok és a térburkoló kövek.

A hagyományos vasútépítési elemek – betonaljak, peronelemek, felsővezetéki oszlopok – mellett olyan különleges díszítőelem-tartozékokat is készítenek, mint például kandeláberek oszlopai, csarnokok oszlopai, bevásárló-központok díszoszlopai.

Vasbeton75-290Egyedi remekük a makói magaslati ösvény, amely úgynevezett lombkorona tanösvény betonlábakon. Itt például a látogatók a fák fölött sétálva ismerhetik meg az erdő világát. A zöldtudatosság jegyében a Vasbeton bekapcsolódott a szélgenerátorok országos telepítési akciójába – a generátorok tartóoszlopaival. Egyre ismertebbek a cég beton utcabútorai, a nemes adalékanyagokból készült szobortalapzatai és a fehérbetonos díszkerítései is.

A kiváló minőségű termékek előállításához kiváló minőségű betonra van szükség. Ezen cél elérése érdekében a Lábatlani Vasbetonipari Zrt. – hazánkban elsőként – egy olyan, betonadalék hűtő/fűtő berendezést helyezett üzembe, amely az iparág csúcsmegoldása a magas minőségű beton előállítása területén.

 

vasbetonlogowww.railone.hu

 

 

Keresés