2024. október 9., szerda

UJ HONLAP BANNER 250 100

A 2017-es bányászati tenderen benyújtott eredményes pályázataik alapján a MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. három (Őrség, Somogybükkösd és Somogyvámos), míg a HHE GR OUP Kft. (Drávapalkonya) és a Vermilion Exploration B.V. (Békéssámson) egy-egy területre köthet koncessziós szerződést szénhidrogén kutatására, feltárására és kitermelésére.

A nemzeti fejlesztési miniszter a koncesszióról és a bányászatról szóló törvények rendelkezései szerint, a minősítő bizottságok értékelése és javaslata alapján döntött a koncessziók megadásáról. A 2017 júniusában megjelent kiírásokra összesen hét pályázat érkezett, melyek közül formailag hat minősült érvényesnek. Fedémes, Gádoros, Hatvan, Körösladány és Tab területek pályázati kiírásai beérkezett érvényes ajánlat híján eredménytelenül zárultak.

A nyertesek az eredményhirdetéstől számított 90 napon belül köthetik meg a szerződéseket, e határidő egy alkalommal, legfeljebb további 60 nappal meghosszabbítható. A szénhidrogén koncessziók 20 évre szólnak, ugyanakkor az időtartam egy alkalommal, újabb pályázat kiírása nélkül, tíz évvel meghosszabbítható.

A nemzetközi iparági gyakorlattal összhangban álló hazai bányászati koncessziós rendszer vonzó feltételeket teremtett a szektorba irányuló befektetések ösztönzésére. A felelős, fenntartható ásványvagyon-gazdálkodás megvalósítását és az ellátásbiztonság növelését szolgáló tenderek kedvező fogadtatásra találtak a bányavállalkozók körében.

A magyarországi bányászati kutatási és kitermelési tevékenység elősegítése érdekében a fejlesztési tárca a jövőben újabb koncessziós pályázatok megjelentetését tervezi.

 

 

Forrás: NFM – Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat

 

 

Keresés