2024. március 28., csütörtök

UJ HONLAP BANNER 250 100

kep1A technológiák vegyes alkalmazásának lehetősége már a koncepció és az építészeti kialakítás során felvetődött, amikor a Nyugat-Dunántúlon megvalósítandó kétszintes könnyűszerkezetes házra a megbízást kapott a Nebraska-Ház Építési Iroda.

Egy nyugat-dunántúli építtető azzal a határozott kívánsággal kereste meg cégünket, hogy könnyűszerkezetes házat szeretne építtetni. Elhatározását a favázas könnyűszerkezet irányában a kőművesmunkával együtt járó pontatlanság, időbeli és egyéb megbízhatósággal kapcsolatos saját negatív tapasztalatai és a rokonságban immár 12 éves jó referenciánk erősítette. További szempont volt a munkaerőhiány, ami az Ausztriába kijáró szakmunkások és vállalkozók miatt alakult ki. A tervezés is feladatunk volt, ami jelen esetben különösen szerencsésen alakult.

kep2A technológiák vegyes alkalmazásának lehetőségét megfelelő szakmai ismeretekkel felvértezve már a koncepció és az építészeti kialakítás során figyelembe vettük.

Funkciók

A telek fontos adottsága, hogy beépíthető része az utcaszinttől 1 szinttel alacsonyabban helyezkedik el. A 3 gyermekes család helyigénye és lehetőségei is kétszintes beépítési megoldást sugalltak. A család munkája ügyfélforgalommal is jár, ezért az utcáról megközelíthető dolgozószoba és az épületben elhelyezendő gépkocsitároló a telekadottságok mellett egy „fordított" szintbeli elhelyezést diktált.

kep3Az utcaszinten a dolgozó és a garázs mellett a gyerekek hálói vannak. Ezek a főbejáraton át a gyerekek nappalijából nyílnak. A kényelmes orsóteres lépcső közvetlen vizuális kapcsolatot biztosít az alsó szinten kialakított nappali és étkezőtér felé. Itt található kertkapcsolattal a szülői háló és egyéb, az épület működését és a tulajdonosok kikapcsolódását biztosító helyiségek.

 

latvany1Megoldások

A lakófunkció terhelését meghaladó kétautós garázs egy monolit vasbeton födém megépítését tette szükségessé. Az emeleti szinten a teherhordó és válaszfalak a cég favázas rendszerével készültek, a tető szeglemezes rácsos tartó cserépfedéssel.

 

latvany2A cég saját rendszerében alkalmaz öszvérszerkezetű födémet, ahol a fagerendák és a vékony vasbeton lemez közötti együttdolgozó kapcsolatot szöglemezekkel biztosítják. A nagyobb hasznos tehernek és dinamikus hatásnak kitett garázs alatti födém inkább egy hagyományos vasbeton lemezt kívánt.

 

latvany3Ennek alátámasztását a körítő falak vonalában elhelyezett zártszelvény oszlopokkal oldottuk meg. A szintkülönbségből adódó földfeltöltés megtámasztását végző vasbeton támfal és a lépcsőnyílás melletti vasbeton fal nemcsak a további letámasztást, hanem a merevítést is biztosítja.

Favázas szerelt falak

latvany4Az így kialakított földszinti teherhordó váz térhatárolását favázas szerelt falakkal oldottuk meg, ami rétegrendjében azonos az általános teherhordó falvázzal: KVH szerkezetépítő fából csapos kötésekkel a helyszínen összeállított falváz, amelynek megmunkálását CNC-géppel előre elvégeztük a gyártóbázison. A falváz külső oldalán gipszrostlapborítást, a váz vastagságában ásványgyapot hőszigetelést kapott, a szegszalagos merevítés után belül párazáró fólia készült. Erre került a lécváz, aminek síkjában biztosított az elektromos és gépészeti installáció kiépítése a párazárás átszakítása nélkül. A falat a belső síkon gipszkartonborítás zárja le. Kívül a gipszrostra ragasztott 10 cm-es EPS szigetelés a hőhídmentesítés mellett az épület hőszigetelését Ufal=0,16 W/m2Ko értékben biztosítja a kőzetgyapottal együtt.

kep4A vázkitöltő falak szerelése az emeleti teherhordó falakétól annyiban tért el, hogy az optimalizált helyekre 3-4 m-enként beépített acéloszlopok közé 1-2 cm-es elhelyezési hézaggal leszabott falvázat a födém alatt kellett össze- és felállítani. Így annak magassága 4 cm-rel alacsonyabb volt. A felállítás után a felső szelemenre előre légzáró tömítő anyagot helyeztünk, majd keményfa ékekkel a födémhez szorítottuk fel a falvázat.

A szerelőbeton és a talpgerenda közé zártcellás EPS habot helyeztünk el, amit szintén légmentesen tömítettünk. Az acéloszlopok kisebb (100×100 mm) keresztmetszete miatt 6 cm hőhídgátlás készült a külső 10 cm-es EPS szigetelésen kívül. Az acéloszlopok és a faváz közti hézagok légmentes tömítéséről gondoskodtunk.

Határidőre elkészült

kep5Az építési, szerelési munkák során a legnagyobb nehézséget a fogadó szerkezetek pontatlansága okozta. Míg egy téglafalas szerkezetnél a pár cm-es pontatlanságot a kőműves megszokásból, például habarcskenéssel „kihozza", addig a szerelőbeton, a födém síkbeli egyenetlenségeit a CNC-vel milliméternyi pontossággal szabott, a műszárítás miatt hossz- és alakváltozás nélküli favázas szerkezetnél nem kevés többletmunkával tudtuk a technológiai elvárásoknak megfelelő módon korrigálni.

A hagyományos szerkezetek mintegy hathetes munkálatai után egy hét alatt tető alá hoztuk az épületet, és további három hét kellett a falak szerelésére, a belső villanyszerelési munkák megkezdéséhez.

kep6A kétszintes épület favázas szerkezetépítési munkái tetőfedéssel, szigetelésekkel, nyílászárók beépítésével és a homlokzati hőszigeteléssel, nútázott vakolattal két hónap alatt elkészültek. A szakipari és szerelési munkák összetettségük okán további három hónapot igényeltek. Az épületben bevált partnerünk építette ki a felületfűtést a padlón és a mennyezeten, amely a hosszú, hideg télben jól vizsgázott.

 

 

Nebraska-logoJózsa Árpád
okleveles építészmérnök
Nebraska-Ház Építési Kft.

 

Keresés

mehi-banner-media 120x240