2024. október 14., hétfő

UJ HONLAP BANNER 250 100

Ingatlanpiaci szempontból továbbra is Budapest a legizgalmasabb helyszín, a fővárosban 22,5 százalékkal drágultak átlagosan a lakások egy év alatt. A korábbi esztendők 25-30 százalékos áremelkedése után a tavalyi év már trendforduló volt, legalábbis ami a drágulás lassulását jelenti.

A statisztikák regionális összevetésben hatalmas szórást mutatnak. Az ingatlanpiacot jellemző örömteli folyamatok, vagyis az elmúlt évek áremelkedése ugyanis Budapesthez és a nagyvárosokhoz, illetve Pest megyéhez és az ipari szempontból aktív régiókhoz köthetők. Az elnéptelenedő vidéki kisvárosokban és falvakban, ahol nincs munkalehetőség, csak nyomott áron lehet, ha van éppen kereslet, eladni a házakat és lakásokat.

Balla Ákos, a Balla Ingatlan tulajdonos-ügyvezetője szerint idén az új építésű lakásoknál várható további drágulás, de üteme már alacsonyabb lesz az elmúlt években tapasztaltaknál. Ennek elsősorban az az oka, hogy nőttek az anyagköltségek, és emelkedtek a munkadíjak is – mondta a szakember. Balla Ákos szerint a tervezett beruházások harmada vagy fele nem fog elkezdődni idén, vagy meg fog állni, mivel nem tudnak olyan mértékben árat emelni, hogy az ingatlanfejlesztők el is tudják adni az elkészült lakásokat. A használtlakás-piacon ugyanis megállt az áremelkedés, a régebbi építésű ingatlanok esetében pedig stagnálásra lehet számítani.

A szakértő úgy véli, nemcsak az elvándorolt munkaerő hiánya okoz nehézségeket az építőiparban, hanem az is, hogy sok olyan beruházás kezdődött, amelyet a szakzsargon primitív építészeti megoldásoknak nevez. „Ilyen például a stadionépítés, amelyek bár monumentális beruházások, leegyszerűsítve lényegében betonozásból állnak" – tette hozzá. Balla szerint az ilyen jellegű beruházások elviszik a kivitelezési kapacitást, hiszen egy építőcégnek egyszerűbb „tízezer négyzetmétert egyben lebetonozni, mint egy százlakásos társasházban száz konyhát és fürdőszobát elaprózva kicsempézni".

A kivitelezők választhatnak, hogy stadiont, irodaházat vagy társasházat építsenek, és ezek közül az utóbbi a legnehezebb műfaj, hiszen sok egyedi egység van benne, és a sok egyedi tulajdonos is sokkal nagyobb elvárásokat támaszt a kivitelezés minőségével kapcsolatban, mint egy nagy beruházó például a stadion esetében – tette hozzá a szakember.

 

 

Forrás: mno.hu

 

 

Keresés

mehi-banner-media 120x240