A budapesti Közép-európai Egyetem (CEU) eddigi épületei szétszórtan helyezkedtek el a városban. A jelenleg is zajló építés célja, hogy az egyetemi épületek egy helyen, a Nádor utcai főépület körül helyezkedjenek el. A CEU felújítása és építése során a Ratskó-Bau Kft. a hideg-, a Dósa Padló Kft.a melegburkolási feladatokat végezte el a Mapei segédanyagaival.
Az építést megelőző tervezés egyik legnagyobb feladata az volt, hogy olyan új építményeket hozzanak létre, amelyek jól illeszkednek a meglévő műemléki környezetbe.
A képek az új, illetve felújított épületek belső környezetét mutatják, amelyek alapján elmondható, hogy a célt messzemenően sikerült teljesíteni. Igen korszerű, mégis stílusában a régi patinás egyetemi épületek hangulatát hordozó atmoszféra jött létre. Az építkezések ugyan 2019-ig tartanak, de az elkészült tereket már használatba vette az intézmény.
A projekt részvevői Beruházó: CEU Kivitelezés éve: 2015–2016 Építész: M-Teampanon Építés és Mérnöki Iroda Generálkivitelező: Market-Strabag Zrt. Hidegburkolati kivitelező: Ratskó-Bau Kft. Melegburkolati kivitelező: Dósa Padló Kft. Mapei partnerkereskedő: Ratskó-Bau Kft. Mapei kapcsolattartó: Garay Gergely |
A hidegburkolati kivitelezők vizes blokkok, folyosók, lépcsőházak, menekülő lépcsőház, előadótermek, háttérhelyiségek burkolatait építették ki. A vizes helyiségekben 10×10 cm-es gresmozaikot ragasztottak ADESILEX P9 ragasztóval padlóra és falra egyaránt. Fugázáshoz a KERACOLOR FF FLEX fugaanyagot használták. 30×30 cm-es lapokkal burkolták a háttérhelyiségeket, lépcsőket és a menekülő lépcsőházat, szintén az ADESILEX P9-et és a KERACOLOR FF FLEX-et alkalmazva. Összesen 2500 m2 hidegburkolat kivitelezését végezték el.
Hidegburkolás: Primer G, Ultraplan Eco 20, Planitop 400, Adesilex P9, Mapelastic, Mapelastic Aquadefense, Mapenet 150, Mapeband, Mapeband PE 120, Keracolor FF Flex, Mapesil AC
Melegburkolás: Ultraplan Eco 20, Ultrabond Eco 520, Triblock P, Eco Prim 1K Turbo, Ultrabond Eco S955 1K, Ultrabond 333
RÉTEGRENDEK
Hidegburkolati rétegrend – I.
- PRIMER G tapadásjavító alapozó
- PLANITOP 400 betonjavító habarcs a lépcsők kiegyenlítésére
- ULTRAPLAN ECO 20 kiegyenlítőanyag a tükörsima fogadófelülethez
- ADESILEX P9 ragasztóanyag
- KERACOLOR FF FLEX fugázóanyag
- MAPESIL AC hézagtömítő
- normál és kisméretű hidegburkolat
A folyosókat a Dósa Padló Kft. 4600 m2-en linóleumburkolattal látta el, míg a közösségi terekben és előadótermekben 1000 m2-es nagyságrendben svédpadlót, az irodákban 5500 m2-en szőnyeget ragasztottak.
Melegburkolati rétegrend – I.
- előre gyártott vaslemez hidak és lépcsők, hangszigeteléssel vagy esztrichbeton
- OSB fogadófelület vagy PRIMER MF alapozó
- ULTRABOND ECO S955 1K ragasztó
- svédpadló
Melegburkolati rétegrend – III.
- esztrichbeton
- TRIBLOCK P alapozó és ULTRABOND ECO 20, vagy gipszrost álpadló
- ULTRABOND 333
- tekercses szőnyegpadló