A kérdés persze egy kicsit provokatív, egy kicsit költői is talán, de a cikk végére kiderül, hogy mégsem az. A szolnoki nővérszálló felújításának történetével válaszolunk rá.
A szolnoki nővérszállóban lakó orvosok, nővérek és ápolók, már hosszú évek, évtizedek óta nehezen, vagy egyáltalán nem tudták magukat tökéletesen kipihenni egy fárasztó műszak után. A lakások állapota leromlott volt, nyáron nagyon melegek, télen pedig vagy hidegek vagy túlfűtöttek voltak, ahol a pihenés nem volt ténylegesen pihentető. Az üzemeltetőknél pedig a magas üzemeltetési költségek (áramszámla, fűtési költségek, javítási költségek stb.) jelentettek egyre nagyobb problémát. A 1–2. képen jól látható, hogy az épület hogyan is nézett ki a felújítás előtt.
A felújítás sok éve váratott magára, míg a Szolnoki Hetényi Géza Kórház és Rendelőintézet elhatározta, hogy a nővérszálló teljes energetikai felújítását megvalósítja. Ehhez sikeresen nyerték meg a KEHOP-5.2.10-16-2016-00020 pályázatot. A felújítás lényeges műszaki tartalma a következő volt:
- teljes homlokzati nyílászárócsere korszerű műanyag nyílászárókra;
- az összes homlokzati lakás nyílászáróra árnyékoló szerkezet került beépítésre;
- elkészült egy teljes homlokzati hőszigetelés, a homlokzaton 15,0 cm vastagságban tűzvédelmi ásványgyapot sávokkal, valamint egy 35,0 cm-es alulról hűlő födémszigetelés is a műszaki méretezésnek megfelelően;
- elkészült egy lapostető hőszigetelés 15,0 cm vastagságban, új vízszigeteléssel és a parapet falak szigetelésével;
- készült egy napelemes rendszerfejlesztés is, a már meglévő napelemes rendszer teljesítmények bővítésével.
K
IVITELEZÉS
Az épület felújítása 2017 áprilisában kezdődött el, generálkivitelezője pedig a Modul Hungária Kft. volt, egy dinamikusan fejlődő vállalkozás. Többek között az tette őket egyedivé és sikeressé, hogy haza tudtak csábítani Németországban és Ausztriában dolgozó, családos szakembereket. A jó szakemberek visszajöttek, mert sikerült elfogadtatniuk és beépíttetniük a céges kultúrába a külföldön tanultakat.
Ezek közül néhányat kiemelve:
- rugalmas munkabeosztás – a nővérszálló projekten heti 4 munkanapot dolgoztak, ami nagymértékben növelte a hatékonyságot, és az épületben lakóknak is biztosította a munkavégzés melletti nyugodt pihenés lehetőségét a hétvégeken;
- korszerű gépek alkalmazása: a megfelelő homlokzati síkok kialakítására lézeres mérő- és kitűző műszereket használtak, a hőszigetelő rendszer mechanikai dübeleinek (EJOT STR U 2G), rögzítésére akkus kompakt ütvefúró gépeket és akkus nyomatékszabályozott csavarozó gépeket használtak, a homlokzati polisztirolok méretre vágásához pedig polisztirol vágógépeket, nagymértékben csökkentve a vágási hulladékokat, és ezzel szintén növelve a hatékonyságot;
- a piacon elérhető legkorszerűbb anyagok és a hozzájuk tartozó műszaki megoldások a korszerű munkavégzéshez.
A korszerű anyagok és megoldások közül részletesebben is bemutatok kettőt, amelyek nagymértékben növelik a kivitelezés hatékonyságát, ezáltal tarthatók a rövid átadási határidők a kivitelezés során.
I. PROFI EPS-KOMPOZIT SYSTEM TELJES HOMLOKZATI HŐSZIGETELŐ RENDSZER
Profibaustoffe Hungária Kft. által biztosított teljes homlokzati hőszigetelő rendszer itt alkalmazott típusa: PROFI EPS-KOMPOZIT SYSTEM teljes homlokzati hőszigetelő rendszer, mely az alábbi elemekből áll:
- Polisztirol EPS H-80
- homlokzati kőzetgyapot lemez (tűzvédelmi sávok kialakítására)
- PROFI EPS ragasztó és ágyazó habarcs (polisztirol táblák ragasztásához és gletteléséhez)
- PROFI kőzetgyapot ragasztó és ágyazó habarcs (tűzvédelmi sávok esetében a kőzetgyapot táblák ragasztásához és gletteléséhez)
- 145 g/m2 felületsúlyú üvegszövet háló
- rögzítő dübelek (EJOT STR U 2G és EJOT H4 eco)
- PROFI vakolatalapozó (a megvalósult színre keverve)
- PROFI szilikongyanta vakolat (színtartó, öntisztuló felület)
- tartozékok, kiegészítők (15,0 cm-es indító profil, hálós élvédő, vízor profil)
A kivitelezés megkezdése előtt a PROFI kollégái egy rövid oktatás és képzés során a kivitelező szakemberekkel pontosították a rendszerelemek felhasználásának folyamatait, előírásait. A technológiai sorrendet betartva valósult meg a PROFI EPSKOMPOZIT SYSTEM teljes homlokzati hőszigetelő rendszer. A kivitelezés gyorsaságát nagymértékben segítette az is, hogy a PROFI időben, időnként csodaszámba menő módon, másnapra, vagy akár pár órán belül is szállítani tudta a szükséges anyagokat. A projektet folyamatosan végigkísérték, dokumentálták, melynek eredményeképpen az átadáshoz is kiadták a Rendszergarancia Nyilatkozatot. A fentieken túl az is fontos, kiemelten fontos elem, hogy a szakember kollégák szerettek és tudtak is dolgozni az anyagokkal.
II. RÖGZÍTŐ DÜBELEK – EJOT STR U 2G ÉS EJOT H4 ECO HASZNÁLATA
Az EJOT egy egyedülálló rögzítési rendszert fejlesztett ki, ez a szabadalmaztatott STR-elv. A megoldás lényege, hogy a dübelek, a telepítőszerszám segítségével a szigetelőanyagba süllyesztik önmagukat, így mind hőszigetelési, mind pedig felületképzési szempontból homogén felület alakul ki a homlokzaton. Ennek köszönhető, hogy az elkészült homlokzaton soha nem jelennek meg foltok, vagyis úgynevezett dübelrajzolatok. Vagyis a süllyesztés miatti homogén felületek esetében nem kell a dübelfejeket külön-külön ragasztóval ellátni, ez egyben jelentős munkaidő-csökkenéssel és technológiagyorsítással is jár.
Ehhez fontos hozzátenni, hogy az EJOT munkatársai a projekt elkészítése előtt (akár már a tervezési időszakban is) előzetes dübelkihúzást tudnak végezni díjmentesen az adott projekten, ahogyan történt ez Szolnokon is. A kihúzás eredménye, a meglévő szerkezeti adottságok függvényében tudjuk ezután kiválasztani a szükséges és felhasználható dübel típusát és méretét.
Itt a Nővérszálló épületénél használtunk EJOT STR U 2G 215-ös, 255-ös és 455-ös méretű dübeleket. A 455-ös dübeleket a 35,0 cm-es (20+15 cm) alulról hűlő födémek esetében alkalmaztuk úgy, hogy első rétegként a 20,0 cm-es kőzetgyapot táblákat az EJOT H4 eco 255-ös dübelekkel rögzítettük, majd az erre kerülő 15,0 cm-es kőzetgyapot táblákat, együtt átfúrva kerültek elhelyezésre az extrém méretű dübelek. A további kivitelezési biztonság érdekében fontos az STR-elv különlegessége, a 100%-os önellenőrző funkció. Még gyártói munkásságom során találkoztam egy olyan kivitelezéssel, ahol egy alvállalkozó kivitelező, a dübelezést nem fúrással, hanem a dübelvégek levágása után, beszúrással oldotta meg. Úgy látszott, mintha be lenne fúrva, de ténylegesen nem tartott semmit sem, szerencsére észrevettük...
További előnyök:
|
Ahhoz, hogy a fent leírtak ne fordulhassanak elő és az ejotherm STR dübel besüllyeszthesse magát a furat előfúrása után (előfúráshoz SDS PLUS 8×310/250 és SDS PLUS 8×600/550-es betonfúrókat alkalmaztunk), a dübeltányér alatti zónában össze kell préselnie a hőszigetelő anyagot. Ehhez a falszerkezetben egy jelentős feszítőerőre van szükség, ami a dübel számára egy meghatározott kihúzási értéket biztosít. Ha ennek a szükséges értékminimuma valamilyen okból (pl.: hibás furat vagy rosszul megválasztott, túl rövid dübel) nem áll rendelkezésre, a dübel képtelen lesz összepréselni a szigetelőanyagot. Ehelyett kihúzódik a falazatból és az önsüllyesztő folyamat megszakad, vagy el sem kezdődik. Így azonnal felismerhetővé válnak a hibásan rögzült és a rendszert veszélyeztető rögzítőelemek. Tehát minden olyan dübel, amely megfelelően besüllyedt a felületbe, egyben le is ellenőrizte önmaga rögzülését. Ez az egyedülálló megoldás 100%-os rögzítési biztonságot nyújt a kivitelezés során, sőt a garanciális időn túl is.
A projekt rövid határidővel, alig 60 napon belül megvalósult. Minden tervezett munkafolyamat elkészült, a nővérszálló megújult. Új nyílászárók (~309 db) készültek, minden lakás- és irodahelyiségre redőny került (~280 db), elkészült a lapostető szigetelés (~980,0 m2) is, megvalósult a teljes homlokzati hőszigetelés (~2200,0 m2 felülettel), valamint a tervezett napelemmennyiség (~55,0 kW) is beépítésre került.
A cikk címében feltett kérdésre tehát egyértelmű a válasz: igen, lehet, mert most már egy igazán tetszetős és kényelmes lakásba mehetnek haza az orvosok és ápolók, ahol minőségi pihenésben lehet részük. Kipihenten pedig jobban megy a munka, így hatékonyabb lehet a betegek ellátása. Örülünk, hogy ehhez mi is hozzájárulhattunk a munkánkkal.
Gulyás István
műszaki igazgató
Modul Hungária Kft.