2024. március 28., csütörtök

UJ HONLAP BANNER 250 100

Magyar-MariaAz új kormány megalakulásával újraosztották az építésügyre vonatkozó feladatokat. Cikkünk ezeket a változásokat foglalja össze.

Magyarország minisztériumainak felsorolásáról, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2018. évi V. törvény, az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény módosítása és a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 94/2018. (V. 22.) Korm. rendelet az építésügy központi irányítását, összehangolását – ideértve a sajátos építményfajták és a műemlékek tekintetében az összehangoló feladatokat is –, továbbá a korábbi egységes építésügyi miniszteri feladatokat megosztotta az építésügyi szabályozásért és építéshatósági ügyekért felelős miniszter, valamint az építésgazdaságért felelős miniszter között.

Az építésügyi szabályozásért és építéshatósági ügyekért felelős Miniszterelnökséget vezető miniszter feladatai:

  • néhány kivétellel általában az építésügyi szabályozás, melynek keretében
    • előkészíti az építésügyre, az építészeti-műszaki tevékenységgel összefüggő szakmai kamarákra és a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű építési beruházásokra vonatkozó jogszabályokat,
    • a telekalakítás, a telekalakítási és építési tilalom elrendelése, továbbá a cseretelekadás részletes szakmai szabályait,
    • a környezetvédelemért felelős miniszterrel egyetértésben – a területek biológiai aktivitás értékének számítására vonatkozó részletes szabályokat,
    • az igazgatási eljárásokban alkalmazandó telekár számításának szabályait,
    • az okleveles építészmérnöki oklevelek megnevezését, az előző okirat birtokosaival azonos jogállás alá tartozó személyek körét, valamint az elismerési eljárás részletes szabályait,
    • az adópolitikáért felelős miniszterrel egyetértésben – az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóság által nyújtott szolgáltatás díjának mértékét és a díjfizetés részletes szabályait,
    • az építésügyi hatóságot szakkérdés vizsgálatáért megillető eljárási költségek körét, mértékét, annak beszedésével, kezelésével, nyilvántartásával kapcsolatos részletes szabályokat.
    rendelettel állapítja meg.
  • a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű építési beruházások megvalósításának elősegítése érdekében összehangolja az érintett közigazgatási szervek tevékenységét,
    • ellátja az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok, valamint az egyéb építésügyi igazgatási feladatot ellátó szervezet építésügyi igazgatási feladatainak összehangolását és szakmai irányítását, ennek keretében rendszeresen gondoskodik e szervezetek szakmai munkájának és a vonatkozó jogszabályok érvényesülésének helyszíni ellenőrzéséről, továbbá irányítja az állami főépítészi hatáskörben eljáró fővárosi és megyei kormányhivatal tevékenységét,
  • elősegíti – a kulturális örökség védelméért felelős miniszter, valamint a természetvédelemért felelős miniszter bevonásával
    • az építészeti kultúra megőrzését, fejlesztését és védelmét, ennek keretében országos kutatási, műszaki fejlesztési, valamint oktatási-nevelési programokat dolgoztat ki és működtet,
  • elősegíti – a természet védelméért felelős miniszter bevonásával – a települési zöldfelületek megőrzését, fejlesztését és védelmét,
  • ellátja az Országos Építésügyi Nyilvántartás (OÉNY), valamint az Építésügyi Dokumentációs és Információs Központ szakmai irányítását és felügyeletét,
  • bizottsági tagként kereskedelmi építmények építési engedélyezéséhez szakhatósági eljárás során a Kormányhivatal megkeresésére véleményt ad,
  • az OÉNY keretében
    • építésügyi hatósági engedélyezési eljárást támogató elektronikus dokumentációs rendszert (ÉTDR),
    • a szabálytalan építési tevékenység feltárására irányuló építésfelügyeleti tevékenységet támogató elektronikus építésügyi monitoring rendszert (ÉMO) működtet,
  • mint adatkezelő, kezeli az építési folyamat résztvevőinek személyes adatait,
  • gyakorolja a Magyar Mérnöki Kamara, a Magyar Építész Kamara, a területi mérnöki kamarák, és a területi építész kamarák tevékenysége felett az általános törvényességi felügyeletet,
  • egyetértést gyakorol
    • a vasúti közlekedésért felelős miniszternek a vasúti pálya más nyomvonalas létesítmény által történő megközelítésének, keresztezésének és
    • a víziút más nyomvonalas létesítmény által történő megközelítése, keresztezése részletes szabályozásában,
  • kep1véleményezi az elektronikus hírközlési építmények más építményfajtákkal való megközelítését, védelmét és keresztezését, továbbá a közös eszközhasználattal és helymegosztással kapcsolatban az elektronikus hírközlési szolgáltatókat terhelő egyes bejelentési, adatszolgáltatási és nyilvántartási kötelezettségeket és feladatokat szabályozó rendeletalkotást,
  • ellátja az építőanyagok gyártásához felhasznált, illetve a külföldről behozott alapanyagok, továbbá a kereskedelmi forgalomba kerülő építőanyagok és egyéb termékek radioaktivitásának ellenőrzését.

 

A Miniszterelnökséget vezető miniszter látja el még

  • Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztési feladatait,
  • Budapest főpolgármesterével együttműködve
    • koordinálja – a turisztikai fejlesztések tekintetében a miniszterelnök kabinetfőnökével egyetértésben – a Kormány egységes budapesti városfejlesztési – állami-kormányzati, nem önkormányzati hatáskörbe tartozó fejlesztésekre vonatkozó várostervezési, magasépítési, közlekedésfejlesztési, köztér-, közpark-, közút-, egyéb közterület-fejlesztési – tevékenységét, erre vonatkozóan előterjesztéseket készít a Kormány számára, és irányítja a Kormány döntéseinek végrehajtását,
    • a közlekedésért felelős miniszterrel együttműködésben elkészíti és a Kormány részére benyújtja a Budapestet és a Budapesti Agglomeráció Területrendezési Tervéről szóló törvény szerinti más budapesti agglomerációhoz tartozó településeket érintő állami, nem önkormányzati hatáskörbe tartozó közlekedési infrastruktúra-fejlesztésekre vonatkozó előterjesztéseket, valamint a jogerős építési vagy létesítési engedélyek megszerzéséig, a kivitelezési tervek elkészültéig és a kivitelezés megindításáról és a kivitelezéshez szükséges források biztosításáról szóló kormánydöntés meghozataláig összehangolja és irányítja e fejlesztések előkészítését, tervezését és engedélyeztetését,
    • irányítja – a sportpolitikáért felelős miniszterrel együttműködésben – a budapesti kiemelt nemzetközi sportesemények megpályázásával és sikeres pályázat vagy jelentkezés esetén a megrendezésre vonatkozó, a nemzetközi sportesemények jogtulajdonosaival való szerződéskötéssel kapcsolatos kormányzati feladatokat,
    • a Kormány nevében kapcsolatot tart és együttműködik Budapest Főváros Önkormányzatával, a Magyar Olimpiai Bizottsággal, a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal, a hazai és nemzetközi sportági szakszövetségekkel, külföldi kiemelt nemzetközi sportesemények házigazdáival és szervezőbizottságaival, valamint a kiemelt nemzetközi sportesemények jogtulajdonosaival és szervezőivel,
    • összehangolja a Kormány és Budapest Főváros Önkormányzata együttműködését,
    • előkészíti a tevékenységek ellátásához szükséges jogszabályokat.
  • A jogerős építési vagy létesítési engedélyek megszerzéséig, a kivitelezési tervek elkészültéig és a kivitelezés megindításáról és a kivitelezéshez szükséges források biztosításáról szóló kormánydöntés meghozataláig – az egészségüggyel összefüggő építési beruházások kivételével
    • felügyeli a Budapesten megvalósuló valamennyi állami-kormányzati városfejlesztési beruházást
    • a kulturális örökség védelmével összefüggő feladatokat, ennek keretében meghatározza a kulturális örökségvédelem kulturális javakkal kapcsolatos országos céljait, feladatait és követelményrendszerét,
    • gondoskodik a feladatkörébe tartozó kulturális örökségi értékek számbavételéről, nyilvántartásáról és az ehhez kapcsolódó tudományos feladatok ellátásáról, valamint a régészeti örökség számbavételéről, nyilvántartásáról, védendő területeinek meghatározásáról, védetté nyilvánításáról, védelméről, megőrzéséről,
    • a kultúráért felelős miniszterrel és a természetvédelemért felelős miniszterrel együttműködve ellátja a világörökséggel és az emlékhelyekkel kapcsolatos állami feladatokat,
    • közreműködik az örökségvédelmet érintő nemzeti szabványok kidolgozásában és a műemlékekkel összefüggő sajátos építési termékek beépítési feltételeinek meghatározásában,
    • ellátja a központi építészeti tervtanács műemléki tanácsadó testület működtetésével kapcsolatos feladatokat,
  • a településfejlesztési és településrendezési feladatok körében előkészíti
    • a településfejlesztésre, a településrendezésre és azokkal kapcsolatos információs rendszerre,
    • a településtervezésre,
    • az építmények elhelyezésének szakmai követelményeire,
    • a hátrányos helyzetű településekre,
    • az egységes elektronikus közműnyilvántartásra vonatkozó jogszabályokat,
  • a területrendezési feladatai keretében
    • előkészíti a területrendezésre és az ezzel kapcsolatos információs rendszerre vonatkozó jogszabályokat.
    • irányítja az állami főépítészi hatáskörben eljáró fővárosi és megyei kormányhivatal területrendezési tevékenységét.

 

kep2Az építésgazdaságért felelős miniszter feladatai:

Az építőipar fejlődésének elősegítése és támogatása érdekében az építésgazdaságért felelős Innovációs és technológiai miniszter gyakorolja a központi szakmai irányítási, összehangolási és ellenőrzési feladatkörében:

 

  • jogosult az OÉNY és az Építésügyi Dokumentációs és Információs Központ igénybevételére,
  • a műemlékek és a sajátos építményfajtákért felelős miniszterek és önálló szabályozó szervek, valamint az építésügy területén érintett szakmai kamarák és az érintett felsőfokú oktatási és szakképzéssel foglalkozó intézmények javaslata alapján koordinálja, összefogja és irányítja az építésüggyel kapcsolatos szakmák gyakorlására vonatkozó szabályozás kialakítását,
  • ellátja a területi építész és mérnöki kamarák által vezetett, építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási jogosultságokhoz kapcsolódó eljárások és nyilvántartások, valamint a vállalkozó építőipari kivitelezői nyilvántartás szakmai felügyeletét,
  • érvényre juttatja az építésügyi ágazati és foglalkoztatási elvárásokat a képzési követelményekben az alap-, közép- és felsőfokú, valamint az iskolarendszeren kívüli oktatási, képzési intézményeknél és a társadalom más érintett szervezeteinél,
  • a szakmagyakorlási tevékenységeket érintő feladatok ellátása során az építésügyi szabályozásért és építéshatósági ügyekért felelős miniszter bevonásával együttműködik a felsőoktatásban folyó képzési és fejlesztési kérdésekben az állami hatáskörök ellátásában közreműködő testületekkel – különösen a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottsággal, a Felsőoktatási Tervezési Testülettel, a Magyar Rektori Konferenciával –, az egyéb civil vagy érdekképviseleti szervezetekkel és a műszaki tudományos egyesületekkel,
  • igénybe veszi az OÉNY keretében
    • az építésügyi hatósági engedélyezési eljárást támogató elektronikus dokumentációs rendszert (ÉTDR)
    • a szabálytalan építési tevékenység feltárására irányuló építésfelügyeleti tevékenységet támogató elektronikus építésügyi monitoring rendszert (ÉMO)
    • az építési folyamat résztvevőinek személyes adatait
  • közreműködik az egészségügyért felelős miniszterrel az építmények létesítésének közegészségügyi és egészségvédelmi követelményei rendeletben történő megállapításában,
  • rendelettel állapítja meg
    • az épületek energetikai jellemzőinek meghatározására vonatkozó szabályokat,
    • az Építőipari Ágazati Párbeszéd Bizottság ajánlásában a tárgyévre megállapított minimális építőipari rezsióradíj, vagy az ajánlás hiányában az előző évi minimális építőipari rezsióradíjnak a KSH által közzétett inflációs rátával növelt mértékét,
    • az építésügyi műszaki irányelvek kidolgozásáért felelős bizottság létrehozására, összetételére, feladatkörére és működésére vonatkozó részletes szabályokat,
    • az adópolitikáért felelős miniszterrel egyetértésben – a szakmagyakorlási jogosultságok megállapításával, névjegyzékek vezetésével kapcsolatos igazgatási szolgáltatási díjak beszedésével, kezelésével, nyilvántartásával és visszatérítésével kapcsolatos részletes szabályokat.
  • kinevezi a Teljesítésigazolási Szakértői Szerv
    • vezetőjét, vezető helyettesét az igazságügyi szakértők közül az építésügyi szabályozásért és építéshatósági ügyekért felelős miniszter és az igazságügyért felelős miniszter,
    • tagjait az igazságügyi szakértők és az építési műszaki ellenőrök közül – a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, a Magyar Mérnöki Kamara, a Magyar Építész Kamara, a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara és építőipari szakmai szervezetek véleményezése mellett – az igazságügyért felelős miniszter egyetértésével.
  • egyetértést gyakorol a népegészségügyi feladatok végrehajtása érdekében az építmények, egyéb létesítmények létesítésének, üzemeltetésének közegészségügyi és egészségvédelmi követelményeinek megállapításában,
  • ellátja az ÉMI feletti tulajdonosi feladatokat és az ÉMI tevékenysége tekintetében szakmai irányítást és felügyeletet gyakorol.

kep3

Az innovációért és technológiáért felelős miniszter látja el még többek között az

  • állami infrastruktúra-beruházási,
  • bányászati,
  • elektronikus hírközlési,
  • energiapolitikai,
  • építésgazdasági,
  • hulladékgazdálkodási,
  • közlekedési,
  • területfejlesztési,
  • víziközmű-szolgáltatási,
  • szakképzési és felnőttképzési feladatokat,
  • az energiapolitikáért való felelőssége keretében előkészíti
    • a villamosenergia-ellátásra és a földgázellátásra,
    • a távhőszolgáltatásra, a központi fűtésre és melegvíz-szolgáltatásra,
    • a behozott kőolaj és kőolajtermékek biztonsági készletezésére,
    • az atomenergia békés célú alkalmazására,
    • a bioüzemanyagok és más megújuló üzemanyagok közlekedési célú felhasználására, a megújuló energiaforrások hő- és villamosenergia-termelési céllal történő felhasználására, valamint az energiahatékonyság és energiatakarékosság fokozása érdekében teendő lépésekre,
    • a klímapolitikára vonatkozó jogszabályokat.
  •  gondoskodik a fenntartható gazdasági fejlődés, az energiahatékonyság és energiagazdálkodás stratégiai feltételeinek megteremtéséről – így különösen az energiapolitikai, energiahatékonysági, épületenergetikai és épület-energiatakarékossági programok kidolgozásáról és végrehajtásáról –, valamint vezeti a felújítandó központi kormányzati épületek nyilvántartását.
  • az építésgazdaságért való felelőssége keretében
    • ellátja az építőipar és az építőanyagipar ágazati irányításával kapcsolatos feladatokat,
    • összehangolja – a sajátos építményfajták és a műemlékek tekintetében is – az építésüggyel kapcsolatos feladatellátást,
    • ellátja – az építésügyi szabályozásért és építéshatósági ügyekért felelős miniszter közreműködésével – az építésüggyel összefüggő oktatási, továbbképzési és tanügyigazgatási feladatokat, továbbá közreműködik a nemzeti szabványok kidolgozásában.
  • a területfejlesztésért való felelőssége keretében – a területfejlesztés stratégiai tervezéséért felelős miniszterrel együttműködve
    • előkészíti a területfejlesztésre, a központi államigazgatási szervek területfejlesztéssel kapcsolatos feladataira, a területfejlesztéssel kapcsolatos információs rendszerre vonatkozó jogszabályokat.
    • működteti a Magyarországi Régiók Brüsszeli Képviseletét,
    • közreműködik az ország területi folyamatainak alakulásáról és a területfejlesztési politika érvényesüléséről szóló országgyűlési beszámoló előkészítésében,
    • kidolgozza a területfejlesztési támogatások és a decentralizáció irányelveit, továbbá javaslatot tesz a területfejlesztést szolgáló központi és térségi pénzeszközök arányára,
    • előkészíti, kidolgozza és ellátja a területfejlesztés intézményrendszerének korszerűsítésével és szakmai felügyeletével kapcsolatos feladatokat,
    • kialakítja és működteti a terület- és regionális fejlesztéssel és a területrendezéssel kapcsolatos információs és adatszolgáltatási rendszert,
    • ellátja a közvetlen közösségi források tekintetében a meghatározott feladatokat.

 

Mindkét miniszter együttesen

  • részt vesz az építésügyet érintő felsőoktatási, szakirányú továbbképzési, oktatási képzési és szakképzési célok meghatározásában, azok tartalmának és képesítési követelményeinek kidolgozásában, továbbá kezdeményezési, véleményezési és egyetértési jogot gyakorol az erre vonatkozó jogszabályok előkészítésében.
  • feladatainak ellátása, az egységes és következetes szakmapolitikai irányítás megvalósítása érdekében az építésügyi szakmai érdekképviseletek és az építésügyben érdekelt kormányzati szervek részvételével közreműködő, építésügyi konzultatív, javaslattevő és véleményező testületet működtet. A sajátos építményfajták és a műemlékek tekintetében illetékes miniszterek együttműködnek az építésügyi szabályozásért és építéshatósági ügyekért felelős miniszterrel, valamint az építésgazdaságért felelős miniszterrel az építésügyet közvetlenül érintő döntések előkészítésében.
  • szakmai díjakat adományoz különösen az alábbi területeken:
    • a kiemelkedő építészeti-műszaki alkotótevékenység, továbbá
    • az épített környezet alakításában, védelmében és fejlesztésében, a települési és építészeti értékek feltárásában, megőrzésében kifejtett eredményes és kiemelkedő munka, valamint
    • a településrendezési és az építésügyi igazgatási tevékenység kimagasló színvonalának elismerése.
  • a személyes adatok kezelése tekintetében adatfeldolgozóként kijelölt, és a Dokumentációs Központ útján gondoskodik
    • a településfejlesztési, -rendezési és építésügyi dokumentációk országos központi tervtárának működtetéséről, fenntartásáról, fejlesztéséről, valamint a dokumentációk megőrzéséről és közérdekű hasznosításáról,
    • az OÉNY működtetéséről, fenntartásáról és fejlesztéséről, valamint a fenntartást biztosító, a Nyilvántartás elektronikus alkalmazásai jogszabályban előírt kötelező használatának – a rendszerhasználattal arányos díj ellenében történő – biztosításáról,
    • a nyilvánosság, a közösségi ellenőrzés, a tájékoztatási, véleménynyilvánítási és javaslattételi lehetőség biztosítására vonatkozó, továbbá információs feladatai teljesítéséről.
  • kijelölt személy gyakorolja – többek között – az ajánlatkérők, valamint az ajánlattevők érdekeinek az érvényesítését a Közbeszerzési Tanácsban.

Mindkét miniszter által vezetett minisztérium költségvetési fejezetében az épített környezet alakításának és védelmének pénzügyi eszközökkel történő támogatására külön előirányzat szolgál.

 

 

Keresés