2024. március 28., csütörtök

UJ HONLAP BANNER 250 100

hir-urbitalisA 2008 óta megrendezésre kerülő májusi rendezvénysorozat idén május 1–31-ig több mint 60 programot kínál Budapest legkülönbözőbb helyein. A civileket, a városért tenni akaró és szerető szervezeteket, szakembereket, művészeti társulatokat tömörítő urbanisztikai majális szervezői hisznek abban, hogy Budapest nem elsősorban házak összessége, nem csupán épített környezet. Bár Budapest csodaszép, de a város valódi báját „szelleme" adja. Ennek megismeréséhez pedig a városi legendák, sztorik, mítoszok, a városi kultúra, az itt élők segítenek hozzá. Májusban megmutatkozik a kreatív város és az is, ami a felszín alatt van! A kínálat rendkívül széles: szakmai események, konferenciák, utcai performanszok, koncertek, szabadtéri majálisok, kiállítások várják az érdeklődőket egy hónapon át.

Az Urbitális Majálist koordináló Urbanissimus Klub idén három kiemelt központi eseményt is kínál a budapestieknek és az ide látogató külföldieknek. A szakmai érdeklődőket május 2-án a tematikus utcákról szóló ingyenes TÉRKÖR konferenciára és workshopra, május 25-én pedig a WeLoveBudapest közreműködésével megrendezésre kerülő Kreatív Konferenciára várják a Design Terminálba.

Emellett az idén első ízben, hagyományteremtő céllal megrendezik a Belvárosi Majális és Nassoló Napok fesztivál, amely 4 napon keresztül az Erzsébet téren kínál kellemes pünkösdi és gyermeknapi kikapcsolódást május 25–28 között.

További információ: www.urbitalis.hu

Eseménynaptár

Március 2024
H K Sz Cs P Szo V
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Médiatámogatók

proidea logo-web

 buildcomm-logo-web

 

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web