2024. március 29., péntek

UJ HONLAP BANNER 250 100

Esemény naptár

II. Magyar Betonkenu Kupa 2013

Péntek 21 Június 2013, 09:00 - 18:00

A rendezvény időpontja: 2013. június 21.

A rendezvény helyszíne: Ráckeve, Ráckevei Duna-ág, Savoyai kastély és előtte fekvő vízterület.

A magyar betontechnológia történetének meghatározó mérföldköve volt 2012, hiszen megszülettek az első magyarországi betonkenuk, melyek sikeresen helytálltak a vízi próbatételen is. Az úttörő munkában résztvevő egyetemisták, oktatók, betontechnológus szakemberek számára világossá vált, hogy a betonkenuzás olyan kaland, amelyet folytatni érdemes és kell. A sajtó és a betonszakma is igen élénk érdeklődést mutatott ezen sokrétű építőipari anyag kreatív felhasználási módja iránt.

A Betonkenu Kupa magyarországi meghonosítói, a fővédnök Dr. Balázs L. György, a fő támogató Mapei és a rendezvény szervezője, a Sailforyou célja, hogy még több egyetemistát és betontechnológiával foglalkozó céget vonjanak be ebbe az izgalmas, alkotó munkába. A betonkenuzás egy összetett tevékenység, itt legalább akkora hangsúlyt kap a tervezés és építés, mint maga az evezés.

A részvevő cégek amellett, hogy saját betonkenut építhetnek egy-egy egyetemi csapatot is támogatnak, sőt hogy mindenki kellően vizes legyen a hagyományokhoz híven a sárkányhajós csapatverseny is színesíti a napot.

Az idei év újdonsága, hogy egy új, egyedi kategóriával is lehet nevezni a versenyre. A hagyományos betonkenuk mellett az úszó beton közlekedési és vízieszközök versenyét is kiírták a szervezők.

Tervezett program:

9:00 –  Érkezés, regisztráció – svédasztalos reggeli falatok a Díszterem előtti előtérben

9:30 –  Megnyitó a Savoya Kastély Díszteremben, a csapatok rövid prezentációja a betonkenu készítésről

10:30 – 17:00 A kastély előtti vízparton a betonkenu futamok és a sárkányhajós versenyek bonyolítása

18:00 – Eredményhirdetés és ünnepélyes díjkiosztó, fogadás

További információ: www.betonkenu.hu

Forrás: betonkenu.hu

Vissza

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web