2024. április 16., kedd

UJ HONLAP BANNER 250 100

Esemény naptár

Rotterdami Építészeti Filmfesztivál 2013

Től Csütörtök 10 Október 2013
Címzett Vasárnap 13 Október 2013

Epiteszeti-fesztival-rotterdam-kicsiIdén a rotterdami Építészeti Filmfesztivált (AFFR), amelyet a világ legnagyobb építészeti fesztiváljának tekintenek, október 10-13. között rendezik. A fesztiválra, amelyen több mint 100 filmet, dokumentumfilmet és rövidfilmet fognak vetíteni, mintegy 5000 nemzetközi látogatót várnak.

A fesztivál központi témája az „Időgép": értékelni a múltat és álmodozni a jövőről. Ezt mutatják be majd a filmeken keresztül, amelyekben a főszereplő a „városnak nevezett világ". A fesztivál otthont ad tévé-sorozatoknak, vitáknak és talk-showknak is.

Az AFFR 2013 plakátján egy színésznő található színpadi jelmezben, vele szemben a hátteret daruk és toronyházak uralják. Egy szürreális kép, az Estate című filmből, amelyben londoni lakók vesznek részt egy saját környékükről szóló forgatáson, amely éppen átalakulóban van. Az Estate egyike a fesztiválon vetített filmeknek, amely azt jelképezi, hogy egy időszak lezárul, miközben egy másik megnyílik. Jelképezi az időt, amelyben élünk, és amely folyamatosan változik. A városokban nagyon sok még a lehetőség, és az épületek értéke és értelme is vitatott, foylamatosan változik. A Befejezetlen Olaszország (Unfinished Italy), a Befejezetlen Terek (Unfinished Spaces) és az Átalakítás (Reconversão) című filmek az épületek életciklusára fókuszálnak. A filmek dokumentálják mind az új építési projekteket mind pedig a kihasználatlan vagy átalakított helyszíneket.

Az időgép a múltba is visszavisz. A Drop City című film például a hetvenes évekbe kalauzol, amikor a hippik és társadalom perifériáján élők saját idealista társadalmukat állították fel. Drop City egy élénk kísérleti telep volt, tele Buckminter Fuller ihlette kupolaszerű épületekkel. 1973-ban azonban elhagyatottá vált, és azóta egy szellem város.

A fesztiválon összesen kb. 100 film tekinthető meg: dokumentumfilmek, új filmek, kultikus klasszikusok, és animációk. Egy dolog közös bennük: az építészet és a város.

A fesztiválra a jegyek előre értékesítése szeptember 29-én kezdődik.

További információ: www.affr.nl

Vissza

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web