2024. március 29., péntek

UJ HONLAP BANNER 250 100

Új közbeszerzési eljárást hirdetett a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) a Nagykanizsát elkerülő 61-es főút befejezésére, miután a korábbi kivitelezővel szerződést bontott.

A NIF honlapján közölte: január végén megszüntette a kivitelezői szerződést az Euroaszfalt Kft.-vel, de elhúzódott a szerződés műszaki és pénzügyi teljesítésének elszámolása. Ennek befejeztével, június 3-án "a közös megegyezéssel történő szerződésbontásról szóló megállapodás megszületett", az Euroaszfalt Kft. a múlt héten visszaadta a munkaterületet a NIF-nek.


A beruházó a munkák befejezésére új kivitelezési közbeszerzést hirdetett a jelenleg 60 százalékos készültségi fokon álló út megépítésére. Eredményes eljárás esetén a nyertes kivitelezővel október végén megköthető a szerződés, a beruházást 2014 őszén fejezhetik be - olvasható a NIF honlapján.

Az Új Széchenyi Terv keretében a Közlekedés Operatív Program (KÖZOP) részeként uniós források segítségével tervezett 3,8 milliárd forintos beruházás munkálatai 2009-ben kezdődtek el, 2010 októbere lett volna az eredeti befejezési határidő, de a munkálatok 2010-ben leálltak.

A NIF korábbi tájékoztatása szerint az elkerülő út az M7-es autópályát a Kaposvár felől érkező főúttal köti össze Nagykanizsától délkeletre. A kétszer egysávos, közel 3,3 kilométer hosszú út építésére kiírt közbeszerzési eljárást akkoriban az ENV 61 Konzorcium nyerte el, amelyet az Euroaszfalt Építő és Szolgáltató Kft. vezetett, tagja pedig a Nemzetközi Vegyépszer Zrt. volt.

Forrás: MTI

Eseménynaptár

Március 2024
H K Sz Cs P Szo V
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web