2024. október 15., kedd

UJ HONLAP BANNER 250 100

A jövőben az osztrák magyar határon járhatóak lesznek azok a régi útvonalak is, amelyek egykor összekötötték a két országot - közölte Kovács Ferenc, Vas megye útügyi miniszteri biztosa keddi sajtótájékoztatóján, Szombathelyen.

A közgyűlés elnöke hozzátette; a mellékúthálózat felújításával, az utak összekötésével teljes körűvé válik az a kapcsolatrendszer, amely 1945 után szűnt meg. A határon átnyúló program keretében Vas megye területén tizenhárom út felújítására lesz szükség, az ehhez szükséges összesen több mint 1 milliárd forintot uniós forrásból finanszírozzák. A megyében található többi út nagy része személyautóval jelenleg is jól járható, de az utak, hidak terhelhetősége ezeken az útvonalakon lehetetlenné teszi a nagyobb terhelésű járművek közlekedését.

Kovács Ferenc beszélt arról is, hogy Vas megyében összesen hét projekt keretében mintegy 28 milliárd forint ráfordítással fejlesztik a közúthálózatot. A megyét átszelő 86-os főút az ország egyik legforgalmasabb útja, amelyen naponta több mint 10 ezer jármű halad át, ezért a főút fejlesztése elkerülhetetlen – hangsúlyozta.

Emlékeztetett, hogy többszöri megtorpanás után újra lendületet vett a Vát Szombathely közötti 9,2 kilométeres szakasz építése. A szakaszt két évvel ezelőtt át kellett volna adni, de az előző vállalkozás, amely megnyerte a kivitelezési munkákat, csődbe ment, ezért új közbeszerzési eljárást kellett meghirdetni. A kétéves késés már nem hozható be, de a munkák jelenlegi állása szerint jövő év júliusától már a kétszer kétsávos, új gyorsforgalmi úton lehet közlekedni.

Az M86-os autóúton folyamatban van a Szeleste Csorna közötti 41 kilométeres szakasz építése is. A régészeti ásatások befejeződtek, rövidesen kihirdetik a nyertes pályázót, aki a kivitelezési munkákat elvégezheti. A beruházás a tervek szerint két ütemben valósul meg, 2015 júliusáig megépül a Szelestétől Hegyfaluig tartó szakasz, a Hegyfalu és Csorna közötti utat pedig 2016 novemberében helyezik ideiglenesen forgalomba.

Az elnök szólt arról is, hogy elkezdődött a 86-os főúton a Szombathely és az országhatár közötti útszakasz korszerűsítése. Decemberben átadják a Körmend és Egyházasrádóc közötti kétszer kétsávos utat, Szombathely és Egyházasrádóc között pedig új nyomvonal épül, amely a tervek szerint 2014-20 közötti EU ciklusban készül el. Az idén elindul a Nádasd, Katafa, Hegyhátsál közös 86-76-os elkerülő építése.

Az útügyi miniszteri biztos fontosnak nevezte a tervezett M9 gyorsforgalmi út kiépítését, szavai szerint Bécsen keresztül ezen az úton lehet majd a leggyorsabban eljutni Európa nagyvárosaiba. Az út egyik végpontja a horvát tengerparti kikötőnél lenne, a másik pedig Dánia, Svédország határán. A M9-es gyorsforgalmi út (autópálya) az ország 2040-ig megvalósítandó tervei között szerepel. A koncepció szerint az út nyomvonala Vas megyén is átvezetne; Bük és Csepreg között lépné át a megyehatárt és Vasvár mellett haladna át Zala megyébe.

Forrás: MTI

Eseménynaptár

Október 2024
H K Sz Cs P Szo V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web