2025. július 17., csütörtök

UJ HONLAP BANNER 250 100

Leier kep2-kicsiOrszágos ötletpályázatot indít a Leier Hungária Kft. a hazai felsőoktatási intézményekben tanuló valamennyi építészhallgató számára, amelynek összdíjazása 1 050 000 forint. Ezt a cég 2014. március 26-án, szerdán, győri székhelyén, egy sajtótájékoztató keretében jelentette be. A pályázatra április 1-től szeptember 30-ig várják a – maximum háromfős csapatok – terveit, amelyekből az elbírálás után, 2014. október 15-én választja ki a Leier a három győztes pályaművet.

Mindezek mellett a cég vállalja, hogy a legjobb terveket egy országos szaklapban is publikálja. A sajtótájékoztatón a Leier azt is bejelentette, hogy a nehéz gazdasági körülmények ellenére is, pozitív mérleggel zárta a 2013-as évet, és bizakodva tekint előre.

A Leier Hungária Kft. évek óta elkötelezett a magas színvonalú szakemberképzés iránt. A cég az elmúlt években már több ezer szakembernek és hallgatónak biztosított képzést, így segítve felkészültségüket, elmélyítve tudásukat. A Leier mindezek mellett a fiatal – még tanuló – építészhallgatókra is kiemelt figyelmet fordít, ezért egy több mint 1 millió forint összdíjazású pályázat meghirdetését jelentette be 2014. március 26-án, a győri Leier City Centerben. Az ötletpályázat három témában (három különböző összetételű család házának megtervezése) várja a fiatal építészek munkáit, amelyet az energia- és költséghatékonyság, az esztétikai megvalósítás és nem utolsó sorban a Leier termékek minél szélesebb, innovatívabb felhasználása alapján bírál el a szakmai zsűri.

Leier kep1-kicsiA Leier Hungária mindig is kiemelten kezelte a felnövekvő szakember generáció képzését, tudásuk fejlesztését. A most meghirdetett ötletpályázat is azt a célt szolgálja, hogy olyan kihívások elé állítsuk fiatal építész kollégáinkat, amelyben a tudásuk mellett a legmodernebb építőanyagok felhasználása is kiemelt szempont. Így a pályázaton nem csak komoly anyagi támogatást nyerhetnek, hanem megtapasztalhatják az innovatív Leier építőanyagok sokrétű felhasználását is." – mondta el Komlós Andor, a Leier Hungária Kft. ügyvezetője, majd hozzátette: „A magyar kormány stratégiai partnereként is felelősek vagyunk a hazai szakemberek és építészhallgatók képzéséért. Az elmúlt években számos együttműködést alakítottunk ki több hazai egyetem építész karával is azért, hogy az ott tanuló hallgatók a lehető legszélesebb tudással rendelkezzenek, könnyedén felvéve a versenyt a nemzetközi szakmával."

A Leier Hungária Kft., felelős építőipari szerepén túl, a folyamatos, innovatív és magas minőséget megkövetelő termékgyártás és fejlesztés híve. Ezt a stratégiát követve a Leier hazánkban továbbra is őrzi – az építőanyag-gyártók között – piacvezető szerepét. A nehéz gazdasági körülmények ellenére a cég a 2013-as évben is növelni tudta árbevételét és eredménye továbbra is pozitív.

Az átgondolt, építkező stratégiánknak köszönhetően a 2013-as évet kiemelten sikeresnek értékeljük a Leier Hungária életében, amely immáron kerek 30 éve működik Magyarországon. 2014-ben pedig további bővülésre számítunk, köszönhetően a vasút- és útépítések felgyorsulásának. A Leier ma kilenc építőanyag-üzemmel rendelkezik hazánkban, összesen nagyjából 1000 főt foglalkoztatunk. Amellett, hogy Magyarországon piacvezető, a legnagyobb építőanyag-exportáló is a Leier, szinte az összes szomszédos országba szállítunk. A Magyarországon gyártott Leier termékek és szolgáltatások magas minőségét külföldön is elismerik." – mondta el Komlós Andor, majd a Leier pénzügyi teljesítményével kapcsolatban, majdhozzátette: „Sajnos azonban azt meg kell jegyezni, hogy Magyarországon ma még küzdünk a lakásépítések újbóli állami támogatásáért, egy olyan – EU-s forrásokat is bevonó- ösztönző rendszer kialakításáért, amely fejlődést hozhatna az iparágban. Pozitív előjelek már vannak a bővülés irányába, a Leier pedig készen áll erre a kihívásra is!"

Az ötletpályázat részletes feltételei a www.leier.hu oldalon lesznek elérhetők április 2-tól. 

Forrás: Stern Communications

Eseménynaptár

Július 2025
H K Sz Cs P Szo V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web