2024. július 18., csütörtök

UJ HONLAP BANNER 250 100

Megkezdődött a 2014. évi Szakma Sztár Fesztiválja, az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny és a Szakma Kiváló Tanulója Verseny döntője hétfőn Budapesten a Hungexpo területén 38 szakmában, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) szervezésében.

Parragh László, az MKIK elnöke a megnyitón elmondta: a szakmák népszerűsítésére a kamara az idén hetedik alkalommal rendezi meg a nappali tagozaton végző szakmunkástanulók versenyét, az egyre nagyobb érdeklődést mutatja, hogy egyre nagyobb területen, ezúttal 13 ezer négyzetméteren mutatkoznak be a szakmák, a rendezvényre 14-15 ezer pályaválasztás előtt álló érdeklődőt várnak. A kamara elnöke szerint a duális szakképzéshez egyre többen csatlakoznak, és a felsőoktatásban is ebbe az irányba kellene továbblépni.

Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikai államtitkára a megnyitón hangsúlyozta: a kormány és a kamara fontos célkitűzése, hogy a gazdaságban rendelkezésre álljon a megfelelő minőségű és számú szakember. Elmondta, hogy a szakiskolák elsődleges feladata a szakmára való felkészítés. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a növekedéshez a foglalkoztatottságot tartósan 4 millió felett kell tartani, a munkanélküliséget pedig 4 százalék alá vinni.

Parragh László megköszönte a kormány támogatását abban, hogy az MKIK megpályázhatta a 2018. évi európai szakmunkásversenyt, és ehhez megkapta a bankgaranciát.

Az MKIK tájékoztatása szerint az idén a szakmunkástanulók versenyén 3997 versenyző indult, a döntőbe 194-an jutottak be 106 iskola képviseletében, 38 szakmában: 

SZKTV: ács, állványozó / bőrdíszműves / burkoló / bútorasztalos / cukrász / élelmiszer- és vegyiáru-eladó / épületasztalos / férfiszabó / festő, díszítő, mázoló és tapétázó / fodrász / központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő / gépi forgácsoló / géplakatos / hegesztő / hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő / kárpitos / kozmetikus / kőműves / víz-, csatorna- és közmű-rendszerszerelő / műszakicikk eladó / ruházati eladó / női szabó / pincér / szakács / szerkezetlakatos / szerszámkészítő / tetőfedő / villanyszerelő.

OSZTV: automatikai technikus / bútoripari technikus / elektronikai technikus / erősáramú elektrotechnikus / épületgépész technikus / gépgyártástechnológiai technikus / kereskedő / magasépítő technikus / mechatronikai technikus / vendéglős.

 

További információ: www.szakmasztar.hu

 

 Forrás: MTI/szakmasztar.hu

Eseménynaptár

Július 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web