2024. április 19., péntek

UJ HONLAP BANNER 250 100

Velux-award-2012Május elejéig küldhették be pályaműveiket az építészhallgatók a Nemzetközi VELUX-díj 2012-es pályázatára, melyet 2004 óta kétévente hirdet meg a VELUX Cégcsoport. A téma állandó, mely „a jövő fényforrása". Összesen 986 munka érkezett be 59 országból. Az eredményhirdetés ősszel lesz a portugáliai Portóban.

A VELUX Cégcsoport Nemzetközi VELUX-díj (International VELUX Award) kezdeményezése 2004-ben debütált. A díj célja az építészhallgatók ösztönzése a természetes fény sokrétű építészeti alkalmazására és új lehetőségek felkutatására. A pályázat összdíja 30 000 euró, melyből diákok és tanáraik egyaránt részesülnek.

Örömmel látjuk az elsöprő érdeklődést a természetes fény alkalmazása iránt az építészetben. A beérkező pályamunkák száma és a résztvevő felsőoktatási intézmények száma is évről-évre növekszik. Jó látni, hogy az általunk képviselt eszme sok fiatalt foglalkoztat, és gondolataikat megosztják velünk a pályázat keretein belül. Nagyon szurkolunk a magyar diákoknak, hiszen az elmúlt évek során is sok hazai siker született a nemzetközi megmérettetésen!" – nyilatkozta Tornóczky Mónika, a VELUX Magyarország Kft. építésze.

A beérkezett pályaműveket nemzetközileg elismert szakemberekből álló zsűri bírálja el, tagjai között olyan neves személyekkel, mint Alvaro Siza, portugál építész; Brigitte Shim, kanadai tervező és építész; Peter Stutchbury, ausztrál építész.

A szakemberek júniusban, Koppenhágában ülnek össze döntéshozatalra. Várhatóan az első három helyezett pályamű mellett nyolc-tíz dicséretben részesülő alkotás is kihirdetésre kerül 2012 októberében a portugáliai díjátadó eseményen, Portóban.

A természetes fény nagyon gazdag, meghatározó eleme az építészetnek. Kíváncsian várom, hogy lássam, a Nemzetközi VELUX-díjra beküldött hallgatói pályázatok hogyan dolgozták fel a fény és az építészet kapcsolatának témáját. Érdeklődéssel figyelem, milyen kutatások születnek a természetes fény felhasználási lehetőségeiről. Nem kliséket vagy öncélú elképzeléseket várok, hanem eredeti gondolatokat és megvalósítható megoldásokat." – mondta Alvaro Siza, portugál építész.

A benyújtott projektek száma az első Nemzetközi VELUX-díj óta folyamatosan növekszik: 2004-ben 258 pályamű érkezett be, 2010-ben 673, 2012-ben pedig már 986.

A magyar diákok már két alkalommal is sikert arattak a pályázat történetében. 2004-ben Bujdosó Ildikó és Attila közös munkája kapott elismerést, míg 2008-ban Kántor Lilla és Hajdú Anikó „Fénycsapdák" című pályaműve részesült a Hani Rashid által vezetett zsűri dicséretében.

Forrás: FLOWPR

Eseménynaptár

április 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web