2024. március 28., csütörtök

UJ HONLAP BANNER 250 100


MÉSZÁROS ANTAL

a vízrendezés, csatornázás, útépítés, vasútépítés, környezetvédelem területén alkalmazott előre gyártott beton- és vasbeton termékek fejlesztése területén végzett szakmai munkájáért, a betonelem gyártás technológiai színvonalának emeléséért


MÉSZÁROS GÉZA

a Magyar Könnyűszerkezetes Egyesület alapító tagjának. Jelenleg az Ellenőrző Bizottság elnöke. Munkásságát térítés nélkül, lelkiismeretesen, átlagon felüli szakértelemmel végzi


PILTMAN MIKLÓS

az építőipar, ezen belül is az ács -állványozó szakipar területén a szakoktatás, szakmai utánpótlás nevelése terén végzett kiemelkedő szakmai és társadalmi tevékenysége elismeréseként


RÉBAY LAJOS

a Magyar Mérnöki Kamara Minősítő Bizottság tagja. Részt vett a középfokú szakképzés és a felsőfokú oktatás, felnőttképzések korszerűsítésében. Szakmai tudását, ismereteit és kapcsolatait alapvetően a katolikus egyház intézményeinek felújítási munkálatainál hasznosította


RÉGERT EDE

a Duna-Dráva Cement kft. beremendi szakszervezeti titkáraként, illetve az Építő-, Fa és Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezeteinek Szövetsége Pénzügyi Ellenőrző Bizottság tagjaként végzett kimagasló munkájáért


SCHMIDT TIBOR

a Magyar Téglás Szövetség elnökségi tagjának, aki szakmaiságával segíti a Szövetség energetikai, környezetvédelmi tevékenységét. Szakmai irányításával épült fel Lentiben 2006-ban a húzott, majd egy évvel később a sajtolt tetőcserépgyár.


SZABÓ LÁSZLÓ

a Magyar Szabványügyi Testület tagjának, az üvegipari bizottság vezetőjének. Odaadó munkájával eredményesen segíti a Szövetséget


SZALAY TIHAMÉR

az MD Stúdió Építész Iroda ügyvezető igazgatójának, aki a tervezésben végzett munkája mellett az Építőipari Mesterdíj Alapítvány kurátora, az Építőipari Nívódíj Bíráló Bizottságának tagja és az alapítványi célok szellemében aktívan dolgozik azért, hogy a szakmában a minőségi munka elismerésre kerüljön úgy a tervezés, mint a megvalósítást illetően


DR. SZEKERES JÓZSEF

a Rosenberg Hungária Kft. társtulajdonosának és ügyvezetőjének.

Korábban a Kamleither Kft. társtulajdonosa, ügyvezetője. A Magyar Épületgépészeti Koordinációs Szövetség elnökségének egyik meghatározó tagja, aktívan részt vesz minden szakmai eseményen, előadásokat tart.


SZEPESI ANITA

az építőipari ágazat fejlődése és elismertsége érdekében végzett kiemelkedő újságírói-szerkesztői munkássága és társadalmi tevékenysége elismeréseként


TAKÁCS GÁBOR

ügyvezető igazgatónak. 2002 óta a Magyar Uszodatechnikai Egyesület elnöke, az Európai Uszodaépítő Szövetség elnökségének tagja. A Magyar Épületgépészeti Koordinációs Szövetség elnökségének tagja, emellett különböző társadalmi egyesületekben és jótékonysági szervezetekben tevékenykedik


TIBOR DÁVID

aki a Magyar Építőanyagipari Szövetség tagjaként, nagyvállalkozóként különös figyelmet fordít tevékenységével a kis- és középvállalkozások integrációjára, szakmai felemelkedésére


TÓTH ISTVÁNNÉ

az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége alelnökeként az építőipari szakképzés területén végzett kiemelkedő szakmai és társadalmi tevékenysége elismeréseként


TÓTHNÉ KISS KLÁRA

a Szilikátipari Tudományos Egyesület Üveg Szakosztály elnökének, évek óta végzett kimagasló és eredményes munkája elismeréséül, amelyet a tudományos ismeretterjesztés területén valósított meg


TÚRI ANDRÁS

a Magyar Kerámia Szövetség aktív elnökségi tagjának, aki több mint 20 éve elismerésre méltó fejlesztési, társadalmi tevékenységet folytat a kerámiaiparban, különösen a kis- és középvállalatok segítése terén


VARGA ANDRÁS

a Magyarországi EPS Hőszigetelőanyag Gyártók Egyesülete elnökének. Nagyrészt az ő munkájának köszönhető az Egyesület új, példaértékű minőségbiztosítási rendszerének kialakítása és az Egyesület felvétele az EPS-gyártók nemzetközi szervezetébe. Aktív tagja a Magyar Építőanyagipari Szövetségnek is


VARGA CSABA

a mélyépítési szakma területén végzett kiemelkedő szakmai és vezetői munkássága, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége elnökségének tagjaként az építőipari ágazat fejlődése, elismertsége érdekében végzett kimagasló társadalmi tevékenysége elismeréseként

 

Dr. Pintér Sándor, Magyarország belügyminisztere kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréséül az Építők Napja alkalmából miniszteri elismerő oklevelet adományozott: 

 

BENÁK FERENC úrnak

a GEORAM Kft. ügyvezető igazgatójának, több évtizedes szakmai tevékenysége, a geotechnikai szakma érdekében a Magyar Mérnöki Kamara Geotechnikai Tagozatában végzett folyamatos közreműködése elismeréseként


CSONTOS CSABA ISTVÁN
úrnak

a Magyar Építész Kamara elnökségi tagjának, a Mesteriskola Mesteregylet elnökének. Évek óta kiemelkedő szakmapolitikai munkát végez a kamarában, a Magyar Építőművészek Szövetsége mesteriskolájában és a különböző szakmai bizottságokban


GRESKOVICS SÁNDOR
úrnak

a Budapesti Műszaki Egyetem, Építészmérnöki Kar, Építéskivitelezési Tanszék egyetemi adjunktusának. A Magyar Mérnöki Kamarán belül működő Építési Műszaki Ellenőrök és Felelős Műszaki Vezetők szakosztályának alelnöke. Ebben a minőségében, a szervezési és irányítási feladatokban tevékenyen részt vesz. Igen jó kapcsolatot épített ki a Mérnöki Kamara Nonprofit Kft.-vel a sikeres továbbképzés érekében


DR. KOCSIS JULIANNA asszonynak

a Főber Zrt. vezérigazgató-helyettesének, magasépítési igazgatónak. A Magyar Mérnöki Kamara Építési Tagozatának elnökségi tagja, valamint az Építési Műszaki Ellenőrök és a Felelős Műszaki Vezetők szakosztályának elnöke. A szakosztályt a vezetőség többi tagjával alakította meg, melyet igen magas színvonalon irányít. Gondoskodik továbbképzésükről, valamint az érdekképviseletüket is ellátja. Az Építési Műszaki Ellenőrök vizsgáztatásában is részt vállal


DR. RUDNYÁNSZKY PÁL úrnak

az Építéstudományi Egyesület oszlopos alakja, Épületszigetelők, Tetőfedők és Bádogosok Magyarországi Szövetségének alapítótagja, , aki többek között a Szilikátipari Tudományos Egyesület Szigetelő Szakosztályában is odaadó munkával fejtette ki tevékenységét. Kivételes szakmai életútjáért, az egyesületekben végzett munkájáért belügyminiszteri elismerésben részesül


SZABÓ ISTVÁN úrnak

a Tetraterv Mérnökiroda Kft. ügyvezetőjének, tartószerkezeti vezető tervezőnek, aki kiváló munkát végez magasépítési létesítmények tervezésében. Ezzel párhuzamosan önzetlenül segíti a Magyar Mérnöki Kamara Tartószerkezeti Tagozatát, ahol az Elnökség titkáraként 4 éve kiváló munkát végez


SZALAI LEVENTE úrnak

a Hungexpo Vásár és Reklám Zrt. kiállítási igazgatójának. A kiállítás rendkívül fontos fórum az építészek, mérnökök és az építkezők számára is. A szervezők segítségével a Magyar Építész Kamara is évről évre hangsúlyosabban jelenik meg külön standdal, mely kiemelten hasznos segítség az építészeti tájékozódás szempontjából


SZÁDECZKY-KARDOSS GÁBOR úrnak

Budapest Főváros Önkormányzat, Főpolgármesteri Hivatala, vezető főtanácsosának, az Építéstudományi Egyesületben az elmúlt években végzett kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréséül


TEMESVÁRI LÁSZLÓ úrnak

a Temesvári Tervező Kft. ügyvezetőjének. Temesvári László tervező munkája kiemelkedő az épületgépészet területén. A Magyar Mérnöki Kamara Épületgépészeti Tagozatának munkáját kezdetektől segíti. Az Épületgépészeti Mesteriskola oktatója és konzulense, valamint a Tagozati Minősítő Bizottság tagja


TORNÓCZKY MÓNIKA asszonynak

a VELUX Magyarország Kft. építészeti szakreferensének. Tornóczky Mónika a Velux magyarországi képviselőjeként évek óta a fenntartható építészet támogatója és elkötelezett képviselője. Ezzel a Magyar Építőművészek Szövetségének és a magyar építészetnek azt a szükséges szemléletváltását is segíti, amely a jövő gondolkodásmódját meghatározza

 

Dr. Fazekas Sándor, Magyarország Vidékfejlesztési minisztere kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréséül az Építők Napja alkalmából miniszteri elismerő oklevelet adományozott: 


ÉRDI-KRAUSZ GYÖRGY úrnak

a Magyar Mérnöki Kamara alapító tagjának, aki jelentős állami alapmunkákat irányított, illetve mérnökgeodéziai, építési feladatokban is helyt állt


KOCSI MIHÁLY úrnak

a mély- és vízépítésben végzett több évtizedes kiemelkedő munkájáért. Számos Tisza-völgy árvízvédelmi létesítmény, valamit Felsőzsolca és térsége árvízmegelőző létesítményei kivitelezési munkáinak magas színvonalú irányításában vett részt


DR. SZABÓ ATTILA úrnak

a hazai hulladéklerakók tervezése, kivitelezése, rekultivációja terén nyújtott elméleti és gyakorlati tevékenységéért

 

 A Magyar Mérnöki Kamara Építési Tagozata Kardos Andor díjat adott át

UJVÁRI ENDRE, építési osztályvezetőnek

A korábbi Mérnök Egylet tagja, alapító tagja az 1996-ban alakult Tolna Megyei Mérnöki Kamarának. Elnökségi tagként dolgozik azóta is, részt vesz Paks Város fejlesztési terveinek véleményezésében. Pályafutását több elismeréssel honorálták, idén pedig a kamarai és szakmai munkáját ismeri el a Magyar Mérnöki Kamara a Kardos Andor díjjal.

MK

Eseménynaptár

Március 2024
H K Sz Cs P Szo V
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web