A közel 580 induló közül, az 5. helyen futott be a célba az One d'Or Catamaran a Kékszalag vitorlásversenyen! A hajó már ezt megelőzően több jelentős versenyen teljesített nagy sikerrel, és most, a júliusi megmérettetésen ismét bizonyították rátermettségüket a csapattagok.
Július 5. és 7. között immár 44. alkalommal rendezték meg idén a Kékszalag Nemzetközi Tókerülő Versenyt, amelyen a One d'Or Catamaran Sailing Team is képviseltette magát. A katamarán és csapata a sok felkészülés és edzés után, végül az 5. helyen végzett, amire az összes csapattag rendkívül büszke volt.
"Az épület pozitív energiamérlegének két alappillére az energianyereségek maximalizálása és a veszteségek minimálisra csökkentése, azaz nyerjük ki a napsugarakból a lehető legtöbb enerigát, és tartsuk meg amennyire csak lehet.
Az aktív nyereséget az Odoo esetében a beépített 9kWp napelemes teljesítmény adja, a passzív úton nyerhető energiát pedig az építészeti formálás (az előző fejezetben már érintettük: tájolás, tömeg, üvegfelületek...) és az épületgépészet eszközrendszereivel együttesen igyekeztük maximálisan kihasználni. Ebben a részben ezeket az aktív és passzív nyereséget adó megoldásokat mutatjuk be."
Az elmúlt háromnegyedévben mért adatokhoz képest folyamatosan javulnak a magyar kis- és középvállalati szektor várakozásai, csökken a cégvezetők pesszimizmusa – derül ki az OTP KKV Konjunktúra Index 2012. második negyedévi eredményéből, amelyet a Policy Agenda készített.
A KKV-k nagy része ugyanakkor még így sem vár a következő 6 hónapban jelentős változást, továbbra is elsősorban a kivárás jellemzi a cégeket.
A nyugati társadalmakban egyre nagyobb súllyal jelenik meg a környezettudatos gondolkodás, amely a hulladékgazdálkodás piaci szereplőit komplexebb tevékenységre sarkallja. A hulladékkezelés szerves részévé vált a hulladékhasznosítás, s ez kihatott a hulladék begyűjtésére és ártalmatlanítására is. A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. közszolgáltatóként arra törekszik, hogy szolgáltatásait folyamatosan fejlessze, ezért 2012. július 5-én megnyitotta Magyarország legnagyobb professzionális, komplex szolgáltatásokat nyújtó hulladékudvarát.
A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. célja, egy olyan kulturált infrastruktúra megteremtése Budapesten, ahol a lakosságnak lehetősége nyílik európai színvonalon megszabadulni a feleslegessé vált szelektív hulladékától.
2011-ben minden negyedik magyar olyan háztartásban élt, amely elmaradt valamilyen lakásköltségének megfizetésével. A Habitat for Humanity Magyarország 2011-es éves jelentése szerint a lakhatási problémák közül ez a legsúlyosabb probléma Magyarországon. A gondok ellenére még mindig nem készült átfogó lakáspolitikai stratégia. A legtöbb intézkedés a jelzáloghitelesek gondjaira irányult, miközben a legszegényebbeknek nem ez a fő problémája.
A Habitat for Humanity Magyarország elkészítette első éves jelentését a hazai lakhatási szegénységről, melyet ezentúl évente megismétel.
További cikkeink...
- Az építőipar továbbra is a török gazdaság egyik húzóágazata
- A MÉK és a MÉSZ Diplomadíj pályázatai 2012.
- Csonka Pál-érem átadása
- Prima Primissima Díj 2012. - építészet és építőművészet kategória
- A fesztiválok pörgetik a nyaralóbérleti piacot
- Megjelent a Magyar Építéstechnika 5-6. száma
- Két év munka gyümölcse öt részben elmesélve (1)
- Úszik a kő: betonkenu verseny Magyarországon először!
- Jövőkuckó támogatás
- Az Egyesült Államokban terjeszkedik a Futureal