A mélyépítés számos szegmensének nagyszabású kormányzati programjai és a török demográfiai robbanás miatti új beruházások iránti növekvő igény miatt a BUILDECON előrejelzései szerint a török építési ágazatnak jó esélye van a további bővülésre 2014-ig.
A hagyományos szezonális tényezőktől eltekintve, a bizalom nagyjából a tavalyi szinten maradt. Egy másik ígéretes jelzés az, hogy a megkérdezett építőipari cégek 40%-a egyáltalán nem lát olyan tényezőt, amely korlátozza az ágazat tevékenységét.
A MÉK és a MÉSZ négy területen hírdetett Diplomadíj pályázatot végzett építészek, mérnökök számára:
1. A MÉK és a MÉSZ Diplomadíj pályázatot hirdet egyetemi, 10 féléves képzésben részt vett, 2011 második és 2012 első félévében végzett építészek számára.
Pályázni a diplomaterv építész munkarészének A3 méretre kicsinyített változatának beadásával (maximum 6 db lap) lehet.
2012. JÚLIUS 6.-án, pénteken kerül sor a Csonka Pál-érem átadására.
Helyszín: MÉSZ székház, YBL MIKLÓS terem, 1088 BUDAPEST, ÖTPACSIRTA U. 2.
Időpont: 2012. július 6., 12:00 óra
A Prima Primissima Alapítvány Kuratóriuma és az Alapító mellett működő Társadalmi Tanácsadó Testület együttes ülésén megválasztották a Prima Primissima Díj 2012. évi Prima díjazottjait, akik egyben a Primissima jelöltjei.
Az idei Prima díjasok magyar építészet és építőművészet kategóriában:
Javában zajlik a fesztiválszezon Magyarországon, a különböző kulturális, zenei és gasztronómiai rendezvények pedig jelentős lökést adnak az adott környék nyaralóbérleti piacának is – derül ki az OTP Ingatlanpont helyzetértékeléséből. A Balatonnál egyre többen vásárolnak kiadási céllal nyaralót.
Nagy lökést adnak a nyaralóbérleti piacnak az egyre csak szaporodó zenei, kulturális, gasztronómiai rendezvények, amelyek jelentős többletkeresletet generálnak a szálláshelyeket kiadó ingatlantulajdonosok számára, és az árakra is érezhető hatást gyakorolnak – derül ki az OTP Ingatlanpont helyzetértékeléséből. „A nagyobb vidéki fesztiválok – mint például a jelenleg is zajló soproni Volt, a zamárdi Balaton Sound, vagy éppen a tokaji Hegyaljának – esetében a helyi szállodák és panziók mellett a fennmaradó szállásigényeket nagyrészt a nyaraló-, üdülő- és lakásbérlések fedezik. Ilyenkor a szokásos árnál 10-15 százalékkal többet is elkérhetnek a tulajdonosok a pár napos bérletért" – mondja Kosztolánczy György, az OTP Ingatlanpont ügyvezető igazgatója.
További cikkeink...
- Megjelent a Magyar Építéstechnika 5-6. száma
- Két év munka gyümölcse öt részben elmesélve (1)
- Úszik a kő: betonkenu verseny Magyarországon először!
- Jövőkuckó támogatás
- Az Egyesült Államokban terjeszkedik a Futureal
- Országonként 3-3 építész vehet részt a „Zero Challenge" tervpályázat második fordulójában
- Az európai ipari ingatlan beruházások szünetelnek 2012 első negyedévében
- Nőtt a kis- és középvállalkozások beruházási kedve
- Évi 30 milliárd karbonforint gazdaságösztönzésre a hatékonysági beruházások támogatásával
- Vállalkozási feltételek Ausztriában - információs nap