2024. április 19., péntek

UJ HONLAP BANNER 250 100

Otthonunk mechanikus védelme: hangzatos szavak, de vajon mit is takarnak pontosan?

Hormann kep-3 kicsiBiztosan tisztában vagyunk minden veszélyforrással és gyenge ponttal, amellyel házunk, lakásunk rendelkezik? Videó-rendszer, infra-sorompó, kültéri mozgásérzékelő. Csak néhány eszköz, amely külterületeink védelmében nagyon sokat segíthet. A következő tippek és tanácsok megfogadásával, sikerrel megvédhetjük otthonunk értékeit.

A nem kívánatos vendégek távoltartására, az ember évtizedek óta falakat, kapukat, rácsokat, erős ajtókat alkalmaz, hogy szeretteit és értékeit megóvja. Van egy mondás, mely szerint a betörők bárhova be tudnak jutni, amely alapjaiban sajnos igaz. Ám ezt meg tudjuk nehezíteni olyan mértékben, hogy ahhoz már ne fűződjön érdekük!

Fontos tehát, hogy az otthon mechanikus védelmét biztosító elemek megbízhatóak legyenek és e mellett külterületeink védelmét is biztosítsuk. Külső lakókörnyezetünk sokféleképpen védhető, de fontos tudni, hogy e külső védelemnek, a lakás védelmével együttesen kell egy rendszert alkotnia, önállóan nem alkalmazható.

A következő tippek és tanácsok alkalmazásával, hatékonyan előzhető meg bármilyen illetéktelen behatolás – az Árgus Security vagyonvédelmi cég és a Hörmann Hungária garázskapu-gyártó segít eligazodni a különböző biztonsági megoldások gyűjteményében.

Az első védvonal: a kertkapuk, a külső terület megfelelő zárása
A kertkapuk zárása szinte evidens, az egyik pillére annak, hogy megakadályozzuk a nem kívánt látogatók bejutását. A jó minőségű kaput és zárat nevezhetjük az első védvonalnak, fordítsunk hát figyelmet ezek beszerzésére is! Fontos például, hogy több ponton záródó, minőségi zárszerkezetet válasszunk, és kerítésünk építésénél se csupán az esztétikai szempontok játszanak szerepet – itt a jelszó: minél magasabb, annál jobb!

A második védvonal: külterületi védelem (a kapu és a lakás között).
Mégis milyen lehetőségeink vannak?

  • Videó-rendszer: megfigyelő-rendszer, mely alkalmas az események élőképen történő megjelentésére és dokumentálására, de valós idejű riasztás kiváltására nem.
  • Infra-sorompó: az infra-sorompó ahogy a neve is mutatja, egy sávban érzékeli, megszakítják-e a folytonosságát, így egyfajta láthatatlan kerítést képez a védett terület körül. Megfelelő kiépítés esetén a téves riasztások száma minimális.
  • Kültéri mozgásérzékelő: a kültéri mozgásérzékelő a belterületi érzékelőkhöz hasonlatosan, a kültéren történő mozgásokat érzékeli, azok váltják ki a riasztásokat. Nagyobb élőlényekre téves riasztást generálhat.

A harmadik védvonal: a jó minőségű nyílászárók (ajtók, ablakok, garázskapuk)
A nyílászárók minőségétől nagyban függ a lakásba való bejutási idő, ugyanis egy gyengébb minőségű ajtón, másodperceken belül átjutnak, míg egy megfelelő minősítésekkel rendelkező ajtó vagy garázskapu, percekre is vissza tudja tartani az elkövetőt, miközben a távfelügyeleti rendszer már riasztást generált, és érkezik a járőrszolgálat. A betörők általában tudatosan választanak célt, mérlegelik, hogy az ingatlan védelmi szintjéhez mérten, mekkora kockázatot kell vállalniuk, ha be akarnak jutni.

Forrás: Stern Communications

 

Eseménynaptár

április 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web