2024. április 18., csütörtök

UJ HONLAP BANNER 250 100

A Robert Bosch Kft. termotechnika üzletága 2014. június 16-tól a cég budapesti, Gyömrői úti új központi telephelyén folytatja működését. „A nemrégiben született stratégiai döntésnek köszönhetően ügyfeleink kiszolgálása még gyorsabb és professzionálisabb lesz, a költözés továbblendíti az üzletág fejlődését, valamint segít megfelelni a piaci kihívásoknak." – hangsúlyozta Endrődy Eszter, a Bosch termotechnika üzletágának magyarországi vezetője.

A Bosch stratégiai szempontból is fontosnak tartja a termotechnika üzletágat, amely a költözéssel megerősödve és megújulva várja a körvonalazódó építőipari felfutást. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az építőipari termelés volumene tavaly december óta egyre gyorsabb ütemben nő, így 2014 márciusában már több mint 34 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszaki termelést. Ez a növekedés természetesen még nem terjed ki az építőipar minden szegmensére, de a Bosch bizakodó a jövőbeli kilátásokat illetően.

A termotechnika üzletág meghatározó szereplő hazánkban a fűtéstechnikai berendezések piacán, és annak valamennyi szegmensében jelen van: a falra szerelt kazánoktól a hőszivattyúkig, a napelemes fűtésrendszerektől a szilárd tüzelésű kazánokon át az ipari kazánokig. Az üzletág által értékesített termékportfólió az energiahatékonyság és a környezettel való összeegyeztethetőség élvonalába tartozó rendszereket kínál Bosch és Buderus márkanevek alatt.

A két márka együttesen a BRG független piackutató cég adatai szerint 2013-ban az átfolyós gázüzemű vízmelegítők piacán 54 százalékos részesedéssel piacvezető volt, míg a síkkollektorok piacán a második, a fali kondenzációs gázkazánok piacán pedig a harmadik helyet szerezte meg. Az üzletág a Bosch világszintű növekedéséhez 2013-ban is hozzájárult: a szegmens bevételei a nehéz gazdasági környezet ellenére is 2 százalékkal, 3,12 milliárd euróra nőttek, az árfolyamhatások nélkül 3,5 százalékos volt a bővülés. A Bosch 2014-ben ezen a területen is további növekedésre számít.

 

Forrás: SZÓVAL Kommunikáció

 

Eseménynaptár

április 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web