2024. április 20., szombat

UJ HONLAP BANNER 250 100

Példaértékű együttműködési megállapodást köt egymással a Fővárosi Önkormányzat és a Budapest Airport elsősorban a város, a régió és az ország érdekeit szolgáló infrastrukturális és turisztikai fejlesztések felgyorsítása érdekében. Erről állapodott meg Tarlós István főpolgármester és Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója. A Fővárosi Közgyűlés tegnapi ülésén hagyta jóvá a dokumentumot, amelynek alapján Budapest és az ország legfontosabb nemzetközi légikikötője az eddiginél szorosabbra fűzi kapcsolatait a főváros érdekében.

A Budapest Airport és a főváros stratégiai megállapodásának lényege, hogy a nyilvánvaló közös érdekek mentén - a „Budapest 2030" Hosszú Távú Városfejlesztési Koncepció céljaival összhangban - mindent megtesznek a főváros, a térség és a repülőtér infrastruktúrájának fejlesztéséért valamint a Budapestet és az országot érintő turisztikai fejlesztések megvalósításáért. Az összefogás keretében együttműködnek a Budapestről induló új repülő járatokhoz kapcsolódó gazdaság-fejlesztési tárgyalásokban. Ennek érdekében egyebek mellett közösen szorgalmazzák új járatok beindítását felhasználva a főváros értékes és egyre bővülő nemzetközi és testvérvárosi kapcsolatait.

A főváros és a repülőtér együttműködik a budapesti turisztikai és kulturális programok előkészítésében és megvalósításában. Ennek keretében közös programot dolgoznak ki különböző találkozók, konferenciák és a kiállítások Budapestre csábítására, a „Budapest-márka" bevezetésére és széles körben való elterjesztésére, a vállalkozások számára kedvező környezet kialakításában, valamint az ezt támogató város-marketing tevékenységben.

A megállapodás további fontos elemeként a főváros és a repülőtér kész közösen indulni olyan nemzetközi vagy hazai pályázatokon, amelyek a repülőtér térségének gazdaság-fejlesztését, és a teljes dél-pesti régió területi fejlesztését szolgálják. Vállalják, hogy együttműködnek a közös célokat szolgáló jogszabályok megalkotását, megváltoztatását szolgáló javaslatok kidolgozásában, illetve a kormányzati intézkedést igénylő kezdeményezések előkészítésében.

Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója így fogalmazott: „A fővárossal folytatott kapcsolatainkat eddig is a bizalmi együttműködés és nyitottság jellemezte. A megállapodással még magasabb szintre lép ez a szoros partnerség, amely a főváros, a régió és az egész magyar gazdaság hasznára válhat, hozzájárulva ezzel az ország és Budapest további sikereihez."

Az egyre szorosabbá váló együttműködés egyébként már számos területen kézzel fogható eredményeket hozott. Így például a Budapest Airport és a Budapesti Közlekedési Központ hónapok óta sikeres együttműködést folytat a repülőtéren nyújtott tömegközlekedési szolgáltatások színvonalának emelésében, ennek részeként a Budapestre érkező utasokat külön információs pult segíti a BKK szolgáltatásainak igénybevételében. A főváros és a repülőtér pedig közösen nyújtott be pályázatot a 2020-as Labdarúgó Európa Bajnokság bizonyos mérkőzéseinek itthoni megrendezésére.

 

Forrás: Budapest Airport

Eseménynaptár

április 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web