A minden év június 29-én megrendezett Nemzetközi Duna Nap alkalmából
idén tizedik alkalommal ünnepelhettek azok, akik szem előtt tartják a folyó és vízgyűjtője értékeit. A jeles nap elsődleges célja, hogy felhívja a figyelmet Európa második leghosszabb, 19 országot és 81 millió embert összekötő, több ezer növény- és állatfajnak otthont adó folyójának védelmére, a szennyezés csökkentésére, és a megtisztított részek megóvására.
A Schneider Electric, az energiamenedzsment nemzetközi szakértője az ÉlőDuna Projekt keretében 2012-ben kapott megbízást a Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep (BKSZTT) középfeszültségű és kisfeszültségű energiaelosztó rendszerének, valamint komplett automatizálási rendszerének kivitelezési munkálataira.
A többmilliárd forintos beruházás részeként a technológia irányítását és monitorozását végző központi SCADA (Supervisory Control And Data Acquisition) megjelenítő rendszert, valamint a helyi adatgyűjtő PLC-s vezérlő szekrényeket is a vállalat szállította. A 3. tisztítási fokozat kiépítése során a Schneider Electric bővítette és egységesítette a meglévő architektúrát, többek között a PLC adatgyűjtő rendszert, illetve a SCADA irányítástechnikai szoftvert is.
A SCADA rendszer alapfunkció lévén a BKSZTT egyetlen operátora által kézben tartható. Legfontosabb funkciói a távmérés, a távjelzések fogadása, a valós idejű adatbázis készítés néhány másodperces frissülési idővel, a megjelenítés, a naplózás, a határérték és gradiens figyelés, a topológia-analízis, valamint a távvezérlés.
A Csepel-sziget északi részén található szennyvíztisztító átfogó innovációs fejlesztésének fókuszában az energiaoptimalizálási lehetőségek, az energiafogyasztás csökkentése, a szennyvíziszapból előállított bioenergia hasznosítása állt. A nemrégiben lezárult környezetvédelmi óriásberuházás mára a város 1,8 milliós lakosságszámához illeszkedő kapacitással képes megoldani a szennyvízkezelés feladatát, így a Dunába visszajutó megtisztított szennyvíz aránya- a korábbi 51%-os értékkel szemben - 95%-ra emelkedett.
A Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep nemcsak a legnagyobb ilyen típusú létesítmény Magyarországon, hanem rendkívüli megoldásokat alkalmaz a fizikai, kémiai és biológiai tisztítás elemeit ötvöző, környezetbarát, zárt technológiája révén.
Forrás: Morpho Communications