2024. április 19., péntek

UJ HONLAP BANNER 250 100

2012. április, Construma kiállítás és vásár. A hazai építőipar szép emlékű napja. Ilyenkor – már csak szakmai becsületből is – illik tenni valamit.

A programszervezők is érzik a nyomást, előveszik az aktualitásokat (környezettudatos vagy zöld építés), vagy a régóta megoldatlan problémákat (bérlakás építés). Én ez utóbbira „neveztem" be , és nagy érdeklődéssel vártam, vajon mit lehet még mondani erről a közel két évtizedes megoldatlan (megoldhatatlan?) problémáról.

Persze a szokásos pesszimizmus bennem volt, hisz az elmúlt években számos cikket és tanulmányt írtam a témában, tucatnyi munkacsoportban vettem részt, érdemi eredmény nélkül. De hátha most, majd a franciák „megmondják a tutit"! A programgazdák ugyanis jó érzékkel, valószínűleg a hazai elfáradt „protokolláris előadóművészeket" egy – e szakterületen – jól működő európai tagország autentikus szakpolitikusaival próbálták helyettesíteni.

A felkonferáló kulcsszavak, mint „sikertörténet", „pozitív jövőkép" vagy éppen a „fenntartató fejlődés" ismerősek voltak, csakhogy itt a már bizonyított francia tapasztalatokra vonatkozóan hallhatjuk ezeket. Az udvariassági felvezető alapján a pesszimizmusomat már igazolva láttam, mikor a francia szakpolitikus megkezdte rövid előadását. Jól áttekinthető ppt fóliák, egyszerű háttér, semmi „flanc" vagy elterelő hadművelet. Csak a lényeg, az viszont jön bőven. Rövid érthető mondatok, történeti háttér, jog, gazdaság és társadalom, azaz minden ami kell. Persze már az elején érezzük a francia eleganciát. A lakáspolitika története több mint 200 éves! A lakásfinanszírozás intézményi háttere Napóleon korától! eredeztethető. A jelenleg is működő bérlakás rendszer alapját egy közel 100 éves törvény adja, és a mostani stabil működést – fenntartható bérlakás építés – alapját egy 1977-ben meghozott jogszabály biztosítja a mai napig. Már öt perc után érezzük, van mit fejlődni, a nyugati demokráciák évszázados tapasztalatait nem lehet egy-két évtized alatt pótolni. A precízen felépített előadás a lényeget sem takargatja, azaz mi kell a működő bérlakás piac kiépítéséhez, fenntartásához. Pénz, pénz és pénz! Ilyen egyszerű a megoldás! Mármint ott a nyugati „antivilágban".

És az előadó még tartogat meglepetéseket. Merthogy a másik fontos szükségszerűség az állam fokozott szerepvállalása. Persze aki nem volt ott, az most azt gondolná, hogy ez bürokráciát és szabályozást, regulát jelent. Pedig dehogy. A fokozott állami szerepvállalás franciaországi lényege, a még több pénz! 

Így megtudtuk, amit egyébként eddig sejthettünk. Münchausen báró csak a mesében sikeres, a bérlakás építés területen ne várjunk tőle megoldást.

Klujber Róbert

Eseménynaptár

április 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web