Paksi hulladék, nukleáris biztonság és a Duna - ezekről a kérdésekről volt szó a "Paksról komolyan" rendezvénysorozat második eseményén, ahol a tervezett beruházás környezeti hatásairól beszélgettek.

A paksi beruházás évtizedekre meghatározza Magyarország sorsát. Ehhez képest nem tudjuk, hogy milyen előkészítő anyagok alapján és milyen konkrét okokból döntöttek az új atomerőmű építése mellett. Pedig a Paksra tervezett két új blokk számos közgazdasági-, biztonságpolitikai-, geopolitikai-, környezetvédelmi- és társadalmi kérdést vet fel. Az Energiaklub szerint ezek vannak olyan fontosak, hogy „Paksról komolyan" címmel rendezvénysorozatot indított, amelynek tematikus eseményein szakértők segítségével egy-egy nagyobb témát járnak körül. Hozzátéve, hogy ezekről a problémákról már jóval korábban, még a döntés meghozatala előtt kellett volna beszélni. Az október 8-i eseményen, amely a Friedrich Ebert Stiftung támogatásával jött létre, a számos környezeti hatás közül hármat taglaltak részletesen.

Nukleáris biztonság

Csak a bizonytalanság biztos, ezzel lehetne összefoglalni a három különálló témát. Az egyik ilyen bizonytalanság, amiről Helmuth Hirsch nukleáris biztonsági szakértő tartott előadást, a Pakson megépítendő reaktorok kockázatait elemezte. Jelenleg nem lehet pontosan tudni, hogy mely reaktortípust kínálja az orosz fél Magyarországnak, de a rendelkezésre álló információk szerint várhatóan a VVER-1200/V491-es számút fogják szállítani. A másik esélyeshez VVER-1200/V392M-hez képest a V491 sokkal inkább aktív biztonsági rendszerekre támaszkodik.

A Nyugat-Európai Nukleáris Hatóságok Szövetségének (WENRA) az új reaktorokra vonatkozó hét biztonsági célkitűzése közül a V491 több előírás esetében is kételyeket támaszt a tervezők megközelítése. A biztonsági tartalékok esetében javasolt optimalizáció a biztonság és a gazdaságosság erős konfliktusát veti fel. A tervezett 60 éves üzemidő során a reaktortartály anyagának ridegedése és a biztonsági rendszerek nem megfelelő fizikai szétválasztása is problémákat okozhat. Kérdéses az olvadékcsapda megbízható működése, és több veszélyes jelenség (pl. re-kritikusság, hidrogén- vagy gőzrobbanás) esetében is bizonytalanság tapasztalható. A reaktor biztonsági rendszereket tartalmazó épületét pedig – amelyben a redundáns rendszerek egymás mellett helyezkednek el – nem úgy tervezték, hogy kibírja egy utasszállító repülőgép rázuhanását.

A reaktorral kapcsolatban az is elmondható, hogy a nagy mennyiségű kibocsátások valószínűségére vonatkozó számítások (PRA) nem tartalmaznak minden szóba jöhető esetet. Csak a teljes kapacitáson történő üzemet és a belső kiindulási eseményeket vették figyelembe, az alacsony kapacitáson való üzemelést, és külső kiindulási eseményeket viszont nem. A valószínűségi számításokra alkalmazott módszer egyébként sem tökéletes: egyes tényezőket egyáltalán nem, másokat pedig csak korlátozottan tud figyelembe venni (ilyenek például a biztonsági kultúra, vagy a váratlan külső hatásokra, közös okokra visszavezethető meghibásodások). Ezért elfogadhatatlan, hogy pusztán a valószínűségi számításokra alapozva zárják ki a balesetek bekövetkeztének lehetőségét.

„Így a jelenleg rendelkezésre álló információk alapján megállapítható, hogy sajnos nagy kibocsátással járó, súlyos balesetek bekövetkezése egy VVER-1200/V491 reaktor esetében egyáltalán nem zárható ki." – zárta előadását Helmuth Hirsch,

Radioaktív hulladékok

Koritár Zsuzsa, az Energiaklub projektvezetője arról beszélt, hogy a kiégett fűtőelemek körüli kérdések Paks II megépítése nélkül is megválaszolatlanok. Ilyen „klasszikus", probléma például az, hogy 60 éve – amióta atomerőművek működnek – nincs megoldás a kiégett fűtőelemek végleges kezelésére. Szerte a világban mindenütt csak ideiglenesen tárolják azokat, és bár jelenleg a legelfogadottabbnak a mélygeológiai elhelyezésre vonatkozó tervek számítanak, ez korántsem jelenti azt, hogy ez volna a legbiztonságosabb megoldás.

Fontos etikai kérdés, hogy elhelyezheti-e egy ország a saját hulladékát egy másik területén. Ha pedig elhelyeztük valahol mélyen a föld alatt a hulladékot, akkor az utókorra hogyan hagyjuk az ezzel kapcsolatos információt? A kiégett fűtőelemek kezelésének finanszírozásáról is csak becsléseink lehetnek, mivel a kezelésükre nincs végleges technológiai megoldás.

Ám az új blokkok építése további problémákat generál. Van-e elegendő tárolóhely a Bátaapáti Nemzeti Radioaktívhulladék-tárolóban az új hulladékok számára is? Mekkora mennyiséggel kell számolni egyáltalán? De az is megválaszolatlan, hogy kivisszük-e majd a kiégett fűtőelemeket Oroszországba, vagy Magyarországon helyezzük el azokat? A Radioaktiv Hulladékokat Kezelő Közhasznú Nonprofit Kft. tavalyi jelentésében a kiégett üzemanyag-kazetták közvetlen hazai elhelyezése szerepelt. Ezzel szemben a 2014. évi II. törvényként kihirdetett orosz szerződésben a következő olvasható:

„A használt fűtőelem-kazettákat, vagy reprocesszálás esetén a nukleáris hulladékot Oroszországi Föderáció területén tárolják legalább 20 évig, a meghosszabbítás lehetőségével, ezt követően visszaszállítják Magyarországra."

Mindezek alapján az is kétséges, hogy meg lehet-e becsülni a hulladékkezelés összköltségét, és a Központi Nukleáris Pénzügyi Alapba történő befizetések szükséges mértékét. Hiszen még azt sem tudjuk, hogy milyen időtávról beszélünk. A jelenleg üzemelő blokkok esetében, már meghosszabbított üzemidővel számolva a bátaapáti létesítmény, illetve a tervezett nagyaktivitásúhulladék-tároló lezárását a 2080-as évekre tervezik. Az új blokkok esetében viszont már átcsúszunk a következő évszázadba. Hogyan lehet költségeket ennyi évre előre becsülni? A befizetésekkel van egy további gond is. Az eddig átutalt összegeket a költségvetés felhasználja és csak papíron tartják számon, hogy addig mennyi befizetés érkezett, és mekkora az éves állománynövekedés. Így könnyen előfordulhat az, hogy újra lesznek majd olyan évek, amikor a költségvetésben nem lesz elegendő pénz a hulladékkezeléssel kapcsolatos feladatok elvégzésére.

Előadása végén Koritár Zsuzsa így összegezte mondandóját: „Úgy döntünk egy beruházásról, hogy annak több mint egy évszázadig tartó közvetlen hatásairól (így például az erőmű leszereléséről) mit sem tudunk, a kiégett fűtőelemek évszázezrekig tartó tárolásáról nem is beszélve."

Duna

Dr. Csányi Béla – MTA, Ökológiai Kutatóközpont hidrobiológus munkatársa az atomerőmű és a Duna élővilága közötti kapcsolatokról tartott előadást. A Paksi Atomerőmű esetében a hűtővíz a Duna vize, és az erőmű ma mintegy 100 m³/sec mennyiségű felmelegített hűtővizet juttat vissza a Duna medrébe. Ennek következtében növekszik a folyó hőmérséklete és ez a vízi élővilágra is hatást gyakorol.

2001 és 2003 között részletes hidrobiológiai felmérést végeztek, amelynek során azt tapasztalták, hogy a vízi élővilág társulás-szerkezetében (faj- és egyedszám viszonyaiban) nem következett be érdemi változás. Ám ezek a felmérések nem tekinthetők elegendőnek ahhoz, hogy az új atomerőmű megépítésével kapcsolatban előre lehessen jelezni a vízi környezetben várható változásokat. Az atomerőmű kiépítettsége a vizsgálatkor még nem érte el a 2000 MW-os névleges teljesítményt. A megfelelő módszertan és eszközrendszer hiányában a helyszíni felmérések nem terjedtek ki a teljes keresztszelvény, különös tekintettel a mélyvízi zóna vizsgálatára.

Az is bebizonyosodott, hogy az erőmű hűtési technológiájában komoly problémákat okozott egyes vízi élőlények elszaporodása. A mohaállatok vagy a vándorkagylók tömeges megjelenése, az ázsiai gömbkagylók inváziója a hűtővízrendszerben, illetve a felületek algásodása mind komoly gazdasági hátránnyal jártak.

Az energiatermelés során felhasznált hűtővíz hatása a folyam élővilágára, valamint a természetes Duna élőlényeinek befolyása a technológiára kölcsönös. De a környezeti hatások reális megítéléséhez további kutatásokra lenne szükség. Ma már lehetőség van a folyam teljes keresztszelvényének, így a mélyvízi zónának a részletes vizsgálatára is. E nélkül a környezetre gyakorolt hatások nem írhatók le megfelelő módon. Vizsgálni kell, hogy Paks II belépésével, tehát egy lényegesen megnövekedett hőterheléssel milyen biológiai változások következnek be.

Az erőművön belüli biológiai következményeket is elemezni kell: ezek rendkívül alapos körültekintést igényelnek. A hőterhelés, valamint az eddigiekben már számos alkalommal felmerült dunai duzzasztóépítések bonyolult környezeti hatásai összeadódva egészen új problémák megjelenését vetíthetik előre. Ennek nem kellő komolyságú kezelése beláthatatlan következményekkel járhat.

További információ és az előadások elérhetők a www.pakskontroll.hu honlapon.

Forrás: Energiaklub