2024. április 20., szombat

UJ HONLAP BANNER 250 100

A Miniszterelnökség figyelembe vette és beépítette az ÉVOSZ-nak a Közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban Kbt.) 135. § (3) bekezdésében az alvállalkozók közvetlen kifizetését, illetve a 138. § (1) és (5) bekezdésében a ynertes ajánlattevő, illetve az alvállalkozók teljesítésének aranyát 50%-ban meghatározó rendelkezéseinek módosítására irányuló javaslatait.

A Kbt. módosításáról szóló törvényjavaslatot (T/12738. sz. törvényjavaslat) 2016. december 6-án fogadta el az Országgyűlés, amely a közbeszerzési szerződés teljesítéséért járó ellenszolgáltatás kifizetését, valamint a nyertes ajánlattevő és az alvállalkozók teljesítésének arányát az alábbiak szerint rendezi.

Bővebben...

ariston-thermo-group-logo-web2016. július 1-én lépett hatályba Magyarországon az az egységes EU rendelkezés, amely szerint már csak korszerű gázkészülékeket lehet beszereltetni a hazai háztartásokban.

A változás előbb-utóbb a magyar lakosság nagy részét érinti majd, hiszen a hazai kazánállomány átlagéletkora jelenleg magasabb, mint az autóállományé, vagyis meghaladja a 18-20 évet. Azokban a lakásokban, ahol csak a kazánt kell korszerűbbre cserélni, ott nem kell nagy beruházásra számítani. Ott viszont ahol teljes fűtéskorszerűsítésre van szükség, nagyobb kiadással jár majd a váltás.

Bővebben...

A XIII. ROCKWOOL Építészeti és Tűzvédelmi Konferenciát a ROCKWOOL Hungary Kft., a Magyar Mérnöki Kamara- és a Magyar Építész Kamara Tűzvédelmi Tagozata szervezésében rendezték meg a Construma Építőipari Szakkiállítás keretében április 7-én. A konferencia központi témája a jogszabályi változásokból adódó tervezői felelősség volt.

2015 év végén jelent meg az a kormányrendelet – 456/2015. (XII. 29.) Korm. rendelet a lakóépület építésének egyszerű bejelentéséről és egyes építésügyi tárgyú kormányrendeletek módosításáról amely – amely a legfeljebb 300 m2 összes hasznos alapterülettel rendelkező új lakóépületek építési tevékenységét kivette az építési engedélyezési eljáráshoz kötött tevékenységek köréből és egyszerű bejelentési eljáráshoz kötötte.

Bővebben...

A Parlament által 2015. december hóban elfogadott törvénymódosításokat követően az építésügyi ágazatot érintő fontos határozatokat hozott a Kormány a múlt év utolsó munkanapjain. Ezeket az ÉVOSZ összegyűjtötte egy csokorba a szakma tájékoztatására.

Az alábbiakat ajánlják figyelembe:

Bővebben...

Ma kezdődik Párizsban a klímacsúcs, azaz az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezmény 21. Konferenciája. A klímacsúcson a világ összes országa részt vesz, és több mint 150 állam-, illetve kormányfő lesz jelen. A kéthetes konferencia fő feladata, hogy számot vessen a 2015 során a világ államaiból beérkező kibocsátás-csökkentési vállalásokkal, és megállapodjon ezek betartásának ellenőrzésében és későbbi felülvizsgálatában.

A világ legnagyobb kibocsátója, Kína azt vállalta, hogy 2030-ra megfékezi a kibocsátások növekedését. Az USA 26-28%-os csökkentést vállalt 2025-ig, az EU pedig 40%-os csökkentést 2030-ig. Szinte minden ország nyújtott be vállalásokat, amelyek együtt jelentős valódi csökkenést hozhatnak majd a kibocsátásokban.

Bővebben...

Eseménynaptár

április 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web