2024. április 20., szombat

UJ HONLAP BANNER 250 100

A településfejlesztéssel, a településrendezéssel és az építésüggyel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2012. évi CLVII. törvény hét törvény módosítását tartalmazza.

 

Bővebben...

A rendeletmódosítás három lépcsőben lép hatályba, az első módosítás 2012. augusztus 28-án, a második módosítás 2013. január 9-én és az utolsó módosítás 2013. július 9-én lép hatályba.

A 2012. augusztus 28-án hatályba lépő módosítás főbb elemei a következők, a rendelet által definiált fogalmak köre jelentősen bővül, egyes fogalmak meghatározása pedig változik. A következő fogalmak kerülnek bevezetésre:

Bővebben...

Az EU dán elnöksége 2012 első felében el akarja fogadtatni az új Energiahatékonysági Irányelvet, amely jelentős változásokat hozhat a magyar gazdaság és a magyar emberek számára.

Az Irányelv-tervezet egyik fontos javaslata, hogy kötelezővé tenné a középületek évi három százalékának energetikai felújítását, amivel hatszorosára nőhetne a középület-felújítások volumene Magyarországon. A másik kulcselem az úgynevezett „szolgáltatói  energiahatékonysági kötelezettség", amely alapján az energiaszolgáltatók évente másfél százalékos fogyasztás-csökkenést lennének kötelesek elérni ügyfeleik körében, elsősorban az energiahatékonysági beruházások támogatásával. Ez jelentősen megnövelné az energiahatékonysági beruházások forrásait.

A Magyar Energiahatékonysági Intézet levélben fordult a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz, arra biztatva a minisztériumot, hogy Brüsszelben aktívan támogassák az Irányelv-tervezetet.

Bővebben...

Május 15-től hatályos az épített környezet alakításáról és védelméről szóló, 1997. évi LXXVIII. törvény (Étv.) módosítása. 

Aki érvényes tervezői jogosultság nélkül végez építési engedélyhez kötött építészeti-műszaki tervezési tevékenységet, azt az építésügyi hatóság 100 000 forintig terjedő közigazgatási bírsággal sújtja. [Étv. 33. § (2) bekezdés]

Bővebben...

Eseménynaptár

április 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web