2024. április 16., kedd

UJ HONLAP BANNER 250 100

dijazottak1-kicsiHárom nyertest és további kilenc kiemelt projektet hirdettek ki a 2014. évi Nemzetközi VELUX Díj átadó ceremóniáján a bécsi Semperdepot-ban. Az első díjat a pekingi Tsinghua Egyetem négyfős csapata nyerte el, akik „Fény revitalizáció" című munkájukban mélyrehatóan tanulmányozták a természetes fény városi életben betöltött szerepét. A díjazottakat az 54 országból beérkezett 802 pályamű közül választotta ki a nemzetközi hírű szakemberekből álló zsűri.

A pályázat állandó témáján belül – amely „A jövő fényforrása" – az első helyezett csapat újraértelmezte az élet és a természetes fény kapcsolatát. „A jövő fényforrása számunkra az élet szépségének spirituális mivoltát jelenti. Éppen ezért nem csak a természetes fény jövőbeli jobb felhasználását vitattuk meg, de vizsgáltuk azt is, miként értelmezhetjük azt a mai világunkban. A projektünkben a fény egyfajta színpadi elemként jelenik meg, amely arra buzdít, hogy más szemmel tekintsünk a mindennapi élet értékeire" – mondta el a 22 éves Du Dikang, a nyertes csapat vezetője.

I-helyezett-web

A hallgatók saját városukból, Pekingből indultak ki, amely mára a modern építészet kísérleti terepévé vált. Azokat az értékeket keresték, amelyeket érdemesnek tartanak megőrizni a jövő generációi számára, és tanulmányozták annak módját, hogy ezek az értékek miként egyeztethetők össze a modern élet elvárásaival.

A zsűri az értékelésében kiemelte, hogy a projekt igen érett gondolkodásmódra vall, és azt, hogy a hallgatók hiteles, megvalósítható elképzelést dolgoztak ki, amely kapcsolatot teremt az ősi kínai tradíciókkal, és irányt mutat, miként értelmezzük őket jelen életünkben. A természetes fény igen mély értelmezését mutatták be az épített városi környezet, a szociális állapotok és a kultúra szempontjából is.

Az első helyezett pályamű újradefiniálja a napszakok hagyományos kínai értelmezését. A pályázat által megelevenített narratívák feltárják előttünk, miként segíthet a fény a városokban az életminőség javításában. A fény szerepét igen újszerűen tárgyalták a hallgatók" – mondta el Craig Dykers, a zsűri elnöke.

A második és a harmadik helyezett a globális felelősség témakörét vizsgálta

A második helyezett pályamű kapcsán – amely egy demilitarizált zónát mesterséges felhőként jelenít meg – a zsűri kiemelte, hogy egy, a tudományos fantasztikumot a valósággal összekötő, rendkívül felnőtt megközelítést ismert meg. A Reggeli dicsfelhő című munkát a szöuli Hanyang Egyetem és Hongik Egyetem két hallgatója dolgozta ki, akik a Koreát kettészelő láthatatlan határ eltűnésén gondolkodtak el.

II-helyezett-web

 

A harmadik helyezést elnyerő projekt a „Remény fénye" címet viseli, amelynek célja, hogy reményt és fényt vigyen azon emberek millióinak életébe, akik világszerte menekülttáborokban kényszerülnek élni. A zsűri költséghatékonynak, gyakorlatiasnak tartotta a munkát, továbbá kiemelte a szófiai Építőmérnöki és Geodéziai Egyetem négyfős csapatának komoly szociális érzékenységét.

III-helyezett

 

Az első három helyezett, pénzdíjban részesülő csapat mellett két különdíjas pályaművet is bejelentettek, mindkettőt Kínából. További hét csapat elismerő oklevélben részült, akik Kanadát, Olaszországot, Dániát, Bulgáriát és Kínát képviselték. A nyertesekről és az elismerésben részesített projektekről egyhangúan döntöttek a zsűritagok.

A természetes fény maradt a központi téma

A zsűri elmondta, hogy számos pályamű túlmutatott a dizájnon, feltárva azt, hogyan segítheti a fény építészeti alkalmazása a szociális felelősségvállalást, és hogyan járulhat hozzá a társadalom jobbá tételéhez.

Több projekt is tárgyalja, hogyan befolyásolhatja a fény a fennálló politikai helyzetet; a fiatal építészek összekapcsolták a funkcionalitást azokkal a hatásokkal, amelyeket hagyományosan a fénynek tulajdonítunk. A pályamunkák nemcsak látásmódokról vagy komfortérzetről szólnak, hanem megoldást is igyekeznek kínálni a világ legégetőbb kihívásaira, sürgetik a társadalmi párbeszédet, és politikai nézőpontból vizsgálják a fénnyel való munkát" – mondta el Craig Dykers.

A pályázatot kiíró VELUX Cégcsoport a felelősségvállalást és a konceptuális kísérletezést emelte ki a hallgatóik munkái kapcsán: „A díjjal a fény dizájnon túlmutató alkalmazására ösztönözzük a hallgatókat. Örömmel látjuk, hogy a nyertes és a kiemelt projektekben egyaránt megjelennek a világ aktuális problémái, ami a hallgatók társadalmi felelősség iránti elkötelezettségét és szociálisan érzékeny gondolkodásmódját bizonyítja" – nyilatkozta Per Arnold Andersen, aki a VELUX Cégcsoportot képviselte a zsűriben.

A nyertes projektek bemutatkozhatnak az Architectural Review-ben, továbbá minden pályamű megtekinthető a pályázat a weboldalán, az iva.velux.com oldalon.

A Nemzetközi VELUX Díj elmúlt tíz évéről számtalan érdekes információt tudhatnak meg az érdeklődők a VELUX Cégcsoport „Daylight & Architecture" című magazinjában, amely elérhető a da.velux.com oldalon, és letölthető az App Store-ból.

 

Forrás: FLOW PR

Eseménynaptár

április 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web