2024. március 28., csütörtök

UJ HONLAP BANNER 250 100

DAF-Revesz-webFebruár 25-én Mark Rutte holland miniszterelnök leleplezte az Eindhovenben készült egymilliomodik DAF tehergépkocsit, majd átadta Révész Bálintnak, a silós és tartányos fuvarozásra szakosodott Révész Cégcsoport tulajdonosának és elnök-vezérigazgatójának.

Még az 1930-as évek elején a „van Doorne's AanhangwagenFabriek" (van Doorne pótkocsigyára) pótkocsik gyártására helyezte a fő hangsúlyt, de 1949-ben a vállalat bemutatta az első tehergépkocsi-alvázát, és ezzel együtt a neve is megváltozott: „van Doorne's Automobile Factory", azaz „van Doorne autógyára".

Eindhovenben a Geldropseweg nevű úton felépült egy új üzem kifejezetten a tehergépkocsi-gyártás számára. Majd 1955-ben legördült a gyártósorról a 10 000., 1964-ben pedig az 50 000. teherautó. A 250 000. jármű 1984-ben készült el, az 500 000. 1999-ben, a 750 000. pedig 2007-ben.

Az első DAF tehergépkocsit 1949. szeptember 1-jén értékesítették, és még ebben az évben összesen 150 teherautó hagyta el az eindhoveni gyárat. A következő esztendőben már több mint ezer. Ezzel szemben 2014-ben 36 ezer tehergépkocsit gyártott a DAF.

Elismerés a dolgozóknak

A DAF Európa egyik legsikeresebb tehergépkocsi-gyártója, amely Hollandiában, Nagy-Britanniában és Magyarországon is piacvezető. A további növekedéshez szilárd alapot biztosít a széles körű termékkínálat, amely az elmúlt két évben teljesen megújult az Euro 6 károsanyag-kibocsátási norma teljesítésének figyelembevételével. Ezzel együtt jelentős újításokat vezettek be az eindhoveni gyárban, ahol megrendelésre készülnek a járművek, és jelenleg naponta 122 nehéz-, illetve középkategóriás tehergépkocsi hagyja el a gyártósort.

Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy Mark Rutte, Hollandia miniszterelnöke leplezte le hivatalosan az Eindhovenben gyártott egymilliomodik DAF tehergépkocsit." – mondta Harrie Schippers, a DAF Trucks N.V. elnök-vezérigazgatója. „Ez az eindhoveni gyár ötezer dolgozójának is elismerést jelent, akik nap mint nap mindent beleadva végzik munkájukat, hogy a legmagasabb minőségi színvonalú tehergépkocsikkal és szolgáltatásokkal lássák el ügyfeleinket."

A Révész Cégcsoporté az egymilliomodik

Ezen ügyfelek egyike a magyarországi Révész Cégcsoport, amely 480 járművet számláló flottájával nemzetközi silós és tartányos fuvarozásra szakosodott. „Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy mi vehettük át az Eindhovenben gyártott egymilliomodik tehergépkocsit, amely a flottánkban szolgál majd." – nyilatkozta Révész Bálint, a cégcsoport tulajdonosa és elnök-vezérigazgatója. „Teherautóink átlagosan 130 ezer kilométert futnak évente, így beszerzéseink során a legfőbb szempontok a megbízhatóság és a kis üzemeltetési költségek, nem beszélve a gépkocsivezetőknek nyújtott legnagyobb kényelemről. A DAF pontosan tudja, hogyan lehet ezeket a követelményeket a legjobban kombinálni, ezért a flottánk közel száz százalékban DAF járművekből áll."

Mark Rutte miniszterelnök beszédében kiemelte, hogy a DAF sikere is annak a bizonyítéka, hogy a gyártóiparnak biztos jövője van Hollandiában. Rutte úr így nyilatkozott: „Az Eindhovenben gyártott egymilliomodik DAF tehergépkocsi az egymilliomodik bizonyítéka annak, hogy a Van Doorne-fivérek receptje a mai napig működik: folyamatos innováció, folyamatos növekedés és mindenekelőtt folyamatos beruházás a szaktudásba, illetve olyan emberekbe, akik büszkék az általuk gyártott termékre, valamint a vállalatra, ahol dolgoznak. Itt az innováció és a szakértelem kéz a kézben járnak."

 

Forrás: DAF

Eseménynaptár

Március 2024
H K Sz Cs P Szo V
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web