2024. március 28., csütörtök

UJ HONLAP BANNER 250 100

novcikk-kepAmikor egy vállalat igazán elhatározza magát, hogy környezettudatos lesz, akkor az hosszú távra kell, hogy szóljon. Komoly, megalapozott döntések sorozata, a gyakorlatba is átültetve fémjelzi máris az URSA Salgótarján Zrt. környezetvédelem és fenntarthatóság irányába tett törekvéseit.

A környezet, a társadalom és a gazdaság hármasa képezi az alapját annak a körnek, mely elemeinek tényeire és összefüggéseire alapozva publikálta az URSA első Fenntarthatósági Jelentését.

Szintén hosszadalmas kutatómunkát követően tártak szakembereink a nagyközönség elé egy időközben elért újabb nagy eredményt: az URSA szlovéniai gyárában gyártott szálas ásvány(üveg)gyapot szigetelőanyag termékekre vonatkozóan megszereztük a Környezetvédelmi Terméknyilatkozatokat (Environmental Product Declaration).

A terméknyilatkozatok az LCA életciklus elemzés alapján adnak megbízható adatot az adott termékek környezetre gyakorolt hatásáról, teljesítményéről. A legfontosabb, hogy az egy termék gyártásától a beépítésén át az élettartamának végéig érvényes ciklusban a termék környezetre gyakorolt hatásának, valamint a beépített termék használatával elért előnyöknek az aránya pozitív legyen.

Az URSA üveggyapot termékek nagyon kedvező mutatóval rendelkeznek: élettartamuk alatt 243-szor több energiát takarítanak meg, és 121 szer több CO2 kibocsátás csökkentéséhez járulnak hozzá, mint amennyit előállításuk, felhasználási helyre juttatásuk, beépítésük és használati ciklusuk folyamán felhasználnak!

A környezeti egyensúly az URSA termékeivel - megalapozott tudományos vizsgálatokkal bizonyítottan – megteremthető, fenntartható és javítható. Egy tanulmány is készült erről a nagyon komoly környezettudatos projektről, mely részleteiben taglalja egy épület energiafelhasználását és ezzel együtt a rendelkezésre álló összes energiaforrást, valamint a szigetelés konkrétan számszerűsített szerepét az energiahatékonyság javításában - különös tekintettel a szálas üveggyapot szigetelőanyagokra.

A részletes tanulmány IDE kattintva letölthető.

Amíg el nem érjük kitűzött célunkat, hogy olyan mértékben hozzá tudjunk járulni magas minőségű szigetelőanyagainkkal a magyarországi épületállomány szakszerű szigetelésére vonatkozó gigantikus kezdeményezéshez, amellyel garantáltak az Európai Uniós energiahatékonysági célok is, addig az URSA szakemberei nem pihenhetnek a babérjaikon. Hiszünk abban, hogy felelős közös munkával, az építész, kereskedő és kivitelező kollégákkal együttesen, élhetővé tudjuk formálni a saját és utódaink jövőjét! Szigetelés – egy jobb holnapért.

URSA Salgótarján Zrt.
www.ursa.hu

 

conluto-termekek-wAz 1993-ban alapított Conluto elkötelezett a földből készült modern, környezetbarát építési termékek fejlesztése, gyártása és forgalmazása iránt. 14.000 m²-es telepén egy sor úttörő föld alapú terméket gyárt, kipróbált és bevált recepteket használva, folyamatos minőségellenőrzéssel.

A Conluto kiterjedt termékpalettája magába foglalja az agyag vakolatoktól és festékektől, valamint a felújítási rendszerektől (beltéri hőszigetelő rendszerek, földtégla) kezdve a modern föld alapú építési termékekig mint a döngölt föld és agyag panelek, valamint épületek állagmegóvásához és a műemléki felújításhoz alkalmazható termékek. 

Bővebben...

Anker-komplettA Hermes THERMOANKER egy olyan új rögzítési módszer, mely lehetővé teszi a nehéz - 125 kg-os súlyig - építőelemek hőhíd-mentes felszerelését a hőszigetelt homlokzatokra.

A magas teherbíró képességének köszönhetően a nehéz elemek (pl. előtető, francia balkon, pergolák, függönyfalak, napellenzők) egyszerűen felrögzíthetők egészen 25 cm-es hőszigetelő anyag vastagságig.

Bővebben...

Kispesti Uszoda épületeHetvenmillió forint uniós forrásból lesz korszerűbb a Kispesti Uszoda. Megújuló energiaforrás – napenergia – melegíti majd a medencék vizét.

Az önkormányzat több mint 71 millió forint európai uniós támogatást kapott a Kispesti uszoda energetikai korszerűsítésére – számolt be a legújabb pályázati sikerről a kispest.hu-nak Gajda Péter polgármester.

Bővebben...

Eseménynaptár

Március 2024
H K Sz Cs P Szo V
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web