2024. április 16., kedd

UJ HONLAP BANNER 250 100

Dr. Páva Zsolt polgármester és Dr. Udvardy György megyéspüspök jelenlétében Szarkándi János, a Duna-Dráva Cement Kft. elnök-vezérigazgatója átadta a pécsieknek a megújult Kálvária-dombot.

A piacvezető cementgyártó mintegy 35 millió forintos támogatásával finanszírozott, több hónapos rekonstrukció eredményeképpen helyreállították az őshonos növényzetet, valamint speciális, légtisztító tulajdonsággal rendelkező cement felhasználásával épített sétánnyal és kilátóterasszal gazdagodott a pécsi belvárosban található terület.

A hosszú évek óta elhanyagolt, elcserjésedett dombon 2011. végén kezdődtek meg a munkálatok. A természetvédelmi terület megtisztítását követően felmérés készült a hely növényvilágáról. Az erre támaszkodó kertészeti munkák segítették elő, hogy az egyedülálló, őshonos fajok visszafoglalják a területet.

G. Detky Rita tájépítész tervei alapján, idén márciusban vette kezdetét a sétány és a nyolcszögletű kilátóterasz kivitelezése. Ezek elemeit, valamint az egyenként 800 kilogramm tömegű padokat toronydaru emelte a helyére. A terület megóvása érdekében kisméretű munkagéppel dolgoztak a helyszínen, amelyet szintén daruval helyeztek a munkálatok helyszínére.

Dr. Páva Zsolt, polgármester az avatóünnepségen elmondta, hogy a város évtizedes feladatának megoldását segítette a Duna-Dráva Cement Kft. azzal, hogy vállalta a Kálvária-domb környezetének helyreállítását. A városvezető reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a domb megújulása mintaértékű lesz Pécsett, a modern és fenntartható építészet és a hagyományos természeti értékek közötti összhangot megteremtő beruházások számára.

A Kálvária-dombon most átadott Nyolc Boldogság kilátóterasz elnevezése a bibliai Újszövetségben összefoglalt Hegyi Beszédből ismert krisztusi gondolatokra utal. A kilátóteraszt Dr. Udvardy György megyéspüspök szentelte fel, aki köszönetet mondott a közreműködőknek a Kálvária környezetében végzett munkáért és kiemelte a közösségi összefogás jelentőségét, valamint azt, hogy a természet megóvásával, a rend helyreállításával és a kilátóterasz nevének kiválasztásával az egyház számára is fontos értékek kaptak hangsúlyt a fejlesztés során.

A terasz betonból készült elemeinek alapanyaga a DDC egyik tulajdonosa, a HeidelbergCement Group, által forgalmazott TioCem®, amelynek speciális összetevői napfény hatására ún. fotokatalitikus reakcióba lépnek a levegőben található szennyező anyagokkal és megkötik azokat. Ezt a technológiát hazánkban a Kálvária-dombon kívül eddig csak egyetlen helyen, a váci cementgyár fogadóterénél alkalmazták.

A rendkívüli körültekintéssel, mindenben a környezet megóvására törekedve elvégzett rekonstrukció teljes, mintegy 35 millió forintos költségét a Duna-Dráva Cement Kft. finanszírozta. Szarkándi János elnök-vezérigazgató elmondta: „Magától értetődő volt, hogy szaktudásunkkal és erőnkkel hozzájáruljunk az Európa Kulturális Fővárosa program keretében újjászülető nagyváros egyik terének megújításához. A modern tájépítészeti elképzelések és a 21. századi építőanyagok szerencsés találkozásának köszönhetően, úgy újítottuk meg a Kálvária-dombot, hogy eközben megőriztük a értékeit és ennek köszönhetően ismét a város részévé válhat a terület."

Forrás: Ferling Pr

Eseménynaptár

április 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web