2024. június 24., hétfő

UJ HONLAP BANNER 250 100

16989115085 9738eff095 zenergiahatekonysag-web80 millió európai él egészségtelen, nyirkos lakóházakban – derült ki a VELUX Cégcsoport március 24-én Brüsszelben megrendezett „Healthy Buildings Day" konferenciáján, amely a vállalat Model Home 2020 programjának eddigi tudományos eredményeit összegezte. A szakértők hangsúlyozták: itt az idő, hogy az európai lakóépületek építése és felújítása során az energiahatékonyság és az egészséges beltéri légállapotok feltételei egyszerre teljesüljenek.

A német Fraunhofer Intézet hivatalos adatai szerint közel 80 millió európai él kedvezőtlen beltéri levegőjű, nyirkos lakóépületben. Ez a körülmény duplájára növelheti az asztma és az allergia kialakulásának kockázatát, hiszen átlagosan időnk 90%-át töltjük beltéri környezetben. Az intézet kutatásai ugyanakkor arra is rávilágítanak, hogy a megfelelő beltéri lakókörülmények pozitívan befolyásolhatják teljesítményünket: a gyermekek tanulási képessége akár 15%-kal is javulhat hatásukra. Bár az európai, szükséges lakóépület-állomány 90%-a már megépült, a téma továbbra is aktuális. A felújításnak folyamatosnak kell lennie a fenntarthatóbb üzemeltetés érdekében.

A VELUX Cégcsoport szervezésében a Healthy Buildings Day konferencia arra kereste a választ, hogy miként lehetne javítani a beltéri klímát olyan építészeti megoldásokkal, amelyek több természetes fényt és friss levegőt juttatnak az épületekbe, és egyben megfelelnek az energiahatékonyság modern követelményeinek is. A szakmai összejövetel kiindulópontját a 2009-ben elindított Model Home 2020 program eddigi eredményei adták. A VELUX Cégcsoport összesen hat kényelmes, egészséges és környezetbarát lakóházat épített vagy újított fel öt országban, és egy éven át figyelte, dokumentálta a tesztcsaládok épülethasználati szokásait.

Az épületek az aktívház alapelvek szerint valósultak meg, és megfelelnek a 2020-tól életbe lépő nulla energiafelhasználású EU szabványoknak anélkül, hogy a kényelem vagy az egészséges belterek területén kompromisszumra kényszerítették volna a lakókat. Az eddigi eredmények egyértelműen bizonyítják, hogy az alapterület 30-50%-ának megfelelő, nagyméretű üvegfelületeknek köszönhetően a belső terekben megnövekedett természetes fény mennyisége javította a lakók általános közérzetét, hangulatát és teljesítményét is.

A Model Home 2020 program eredményeinek összefoglalója angol nyelven letölthető a Velux honlapjáról.

16801674060 c15f0c55b8 zenergiahatekonysag-webA lakóépületek építésére, felújítására vonatkozó szabályozások esetén fontos, hogy tartalmazzanak energiahatékonysági sztenderdeket, de semmiképpen sem úgy, hogy az ott lakók egészségét és jólétét kedvezőtlenül befolyásolják. Az energiahatékonyság és a természetes fényt, friss levegőt nyújtó beltéri légállapot mindig kéz a kézben kell, hogy járjon. A Model Home 2020 programmal bebizonyítottuk, hogy mindez a gyakorlatban megvalósítható, hiszen a karbonsemleges házakban lakó családok egészsége javult a sok levegőnek és napfénynek köszönhetően" – mondta el Michael K. Rasmussen, a VELUX Cégcsoport marketing igazgatója.

A VELUX Cégcsoport egy másik, fogyasztói kutatásának eredményei szerint az európai lakosokat átlagosan magas felújítási hajlandóság jellemzi, amennyiben a beltéri klímáról van szó. Ugyanis többségük tisztában van az egészséges beltéri levegő- és fényviszonyok fontosságával. A vállalat Európa-szerte szeretne kezdeményező szerepet vállalni a fenntartható épület-felújításban, éppen ezért eddigi tapasztalatait kamatoztatva kezd bele a RenovActive névre hallgató szociális lakásfelújítási projektbe Belgiumban.

A VELUX Cégcsoport továbbá támogatja az egészséges beltéri klímát érintő jogalkotást is, így a Buildings Performance Institute Europe (BPIE) non-profit szervezet kezdeményezését. A BPIE legfrissebb jelentésében nyolc EU tagország jogszabályozását vizsgálta a már meglévő és az újépítésű lakóépületek beltéri levegőjének minőségére, hőmérsékletére és a napfénymennyiségére vonatkozóan. A szervezet arra törekszik, hogy a jogszabályozásba is bevezetésre kerüljenek a természetes fény mennyiségét és a levegő minőségét szabályozó alapelvek. A tanulmány kapcsán a VELUX vállalat szakértői hangsúlyozták az egészséges beltéri környezet makroökonómiai hatásait is, hiszen hosszú távon az energiahatékony épületek az egészségügyi kiadások csökkenését eredményezhetik.

 

További információ: www.velux.com

 

 

Forrás: FlowPR

Eseménynaptár

Június 2024
H K Sz Cs P Szo V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web