2024. május 30., csütörtök

UJ HONLAP BANNER 250 100

019b-webNegyedik alkalommal rendezte meg Csopakon a Hello Wood a Balatoni Hekk névre keresztelt építészeti workshop-hetet. Az idei tábor újító volt, hiszen először fordult elő hazánkban, hogy egy település fejlesztésének érdekében minden építészeti-, belsőépítészeti- és tájépítészeti képzést indító egyetem közösen dolgozott. Csopakon egy héten keresztül olyan építészeti projektek, installációk születtek meg, melyek a tervek szerint hosszú évekig szolgálják majd a helyi lakosok és a Csopakra látogató turisták igényeit, valamint vizuálisan fejlesztik és gazdagítják a település képét.

A szervezők a helyszíneket az Önkormányzattal közösen választották ki, az egyes funkciókkal kapcsolatban pedig a területek használóival egyeztettek. Az elkészült munkák között akad útmenti mazsolaszárító, kertmozi-fal, erdei Fibonacci-spirál, sőt még egy mozdonykergető óriáshekk is. A Hello Wood célja az, hogy a magyar építészeti egyetemekkel megrendezett tábor a következő években más településeken is meg tudjon valósulni, ahol az építészhallgatók a helyi önkormányzatokkal együttműködve fejleszthetik az adott falu vagy éppen város környezetét. Idén először a zsűri által kiválasztott győztes csapat - a Szent István Egyetem Tájépítészeti és Településtervezési Kara - díjat is kapott a legjobb installációért: 500 ezer Forint értékű faanyagot és 500 ezer Forint pénzdíjazást.

Bővebben...

tabor2-webA nyár közeledtével egyre fontosabbá válik, hogy a szülők a gyerekeiknek olyan elfoglaltságokat, programokat tudjanak ajánlani, ahol inspirációra, új hobbikra találnak, miközben jól érzik magukat. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem holdudvarából indult DEMO (dizájn és Egészség Modell) nyári programjain dizájnerek és építészek foglalkoznak a diákokkal, akiknek így lehetősége nyílik szakmailag rendkívül felkészült alkotóktól elsajátítani a tervezőművészet alapjait. A diákok munkáiból a tábor végén minikiállítás nyílik, az elkészült alkotásokat pedig haza lehet vinni. A MOME gyerekverziójaként működő DEMO idén nyáron a 9-14 éveseket Királyréten várja június 27 és július 2. között, a 14-19 éveseket pedig Jászfényszarun - a Hello Wood építészeti alkotótábor ès a település együttmûködèsènek eredményekènt - július 27 és augusztus 1. között.

"Az a legfontosabb számunkra, hogy minden gyerek lehetőséget kapjon arra, hogy kibonthassa tehetségét, miközben felszabadultan érzi magát a táborainkban. Van egy táborozónk, aki 9 évesen volt nálunk először, azóta minden évben látjuk. Sőt, már volt egy saját fotókiállítása is." - mondja Huszár András, a Hello Wood társalapítója és a DEMO Táborok egyik szervezője.

Bővebben...

3D-nivodij-webUniós tananyag lehet a nemesborzovai harangláb annak a projektnek köszönhetően, amelyben háromdimenziós online, interaktív szoftvert fejlesztettek ki a jövő ácsmesterei és építészei számára, hogy az eddigieknél jóval izgalmasabb, szórakoztatóbb formában ismerkedhessnek meg a szakma elméleti hátterével. Az ÉK Egyesület Leonardo projektjében egy európai mintákat ismertető, virtuális tetőmúzeumot hoztak létre, amely a laikusok számára is izgalmas barangolás lehet, ugyanakkor a programtól a készítők a hiányszakmának számító ácsmesterség fellendítését is remélik.

A projekt kiváló megvalósításáért Nívódíjat kapott az ÉK Egyesület a Tempus Közalapítványtól. A díjat május 26-án vehette át Palotás Gábor koordinátor, az ÉK Egyesület alelnöke, akivel Tossenberger Tamás készített interjút.

Bővebben...

Kele-Janos-Calvin-Center-Erste-webA tavalyi siker után 2016-ban ismét meghirdetésre került az "EstOn the top" fotópályázat. A május 18-án megnyitott kiállításon a fotópályázatra beérkezett legjobb, egyedi látásmóddal készített fotókompozíciókat 2016. június 5-ig tekintheti meg a közönség Budapesten, a Bank Center aulájában. A kezdeményezés sikerét jelzi, hogy idén mintegy félezer képpel neveztek az érdeklődők.

A három kategóriában (Általános; Irodaház épület; valamint Éjjel-nappal épület) beküldhető fotókhoz nem kellett más, mint egy fényképezőgép, telefon vagy más képkészítésre alkalmas eszköz, és persze egy jó pillanat vagy kompozíció, így bárkiből fotóművész válhatott! A pályázóktól 10 képet fogadtak el nevezésre.

Bővebben...

head noel-webA névadó szponzor csapata egy speciális kerékpárral áll rajthoz a Mapei Tour De Zalakaros kerékpárversenyen és egy sérült kisfiúval együtt tekerik végig a távot az amatőrök között.

A vállalat idén egy különleges csapattal rajthoz is áll a versenyen. A Mapei csapat tagja Zalka Noel egy sérült kisfiú, akit egy speciális kerékpárral, visziklivel visznek végig a 33 kilométeres távon.

Bővebben...

Eseménynaptár

Május 2024
H K Sz Cs P Szo V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web