Az ágazatpolitika, illetve a vasútszakmai közösség is egyaránt elismeri a Rail Cargo Group magyarországi leányvállalatainak kimagasló képességét és a hazai árufuvarozási piacon betöltött vezető szerepét. Ezt támasztja alá az is, hogy az idei Vasutasnap alkalmából öt kolléga is miniszteri elismerésben részesült.
A kitüntetéseket idén közvetlenül az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkárától, dr. Mosóczi Lászlótól vehették át a munkatársak. Mellettük további 27 kolléga részesült a Rail Cargo Group magyarországi leányvállalatainak kitüntetésében.
Nyugat-Európában és az USA-ban kisebb létszámmal képesek kivitelezni az építkezési beruházásokat, mint hazánkban. Mit tudnak ők, amit a hazai építőipari vállalatok nem? Milyen megoldást kínál a BauApp a pénz- és időgyilkos folyamatok kezelésére az építőiparban? A Bauapp termékei a Mobilengine mobilfejlesztői platformjára épülnek. A Miskolcról indult Mobilengine három éve kapott 740 millió forintos tőkebefektetést, azóta Bostonban és Londonban is működik képviseletük. Nem véletlen, hogy nemzetközi építőipari referenciájuk hamarabb lett, mint hazai, bár már itthon is kezdik felfedezni a BauApp termékekben rejlő előnyöket.
A Construction Industry Institute szerint minden kivitelezés munkadíjának 25%-a a helyszínen megtakarítható lenne. Erre a problémára ad választ az, ha az építőipar nem csak a tervezés és a költségbecslés folyamatában használdigitális megoldásokat, hanem a munkák kivitelezésekor is. Ilyen komplex termékeket azonban korábban még nem kínált a piacon senki.
Különleges félmaratont rendeznek idén nyáron a gyönyörű Káli-medencében. A népszerű Tihanyi- és a Szigligeti Félmaraton mellett a szervezők, egy új, kisebb létszámú és a szokásosnál meghittebb félmaratonnal is készülnek a futás és a Balaton szerelmeseinek. Az újHÁZ Napfelkelte Félmaratont idén első alkalommal rendezik meg augusztus 19-én a révfülöpi vitorláskikötőben, ahol rendhagyó módon kora hajnalban gyülekeznek majd a futók, és ahonnan pirkadatkor egy katamaránnal hajóznak ki a vízre.
A félmaraton versenyzői a Balaton közepéről közösen nézik meg a napfelkeltét, mialatt ismert DJ-k biztosítják a bemelegítéshez szükséges hangulatot, majd a mezőny a badacsonyi partra szállást követően elstartol.
Az október délutáni napsütésben nagy a forgalom a Korai Fejlesztő Központ budai székházában. Szinte percenként szól a csengő, nyílik a bejárati ajtó, az édesanyák által tolt babakocsikban szemmel láthatóan enyhén, vagy halmozottan sérült, de mosolygó csöppségek. Mindenki otthonosan mozog – időpontra érkeztek, a foglalkozások szigorú órarend szerint zajlanak. Különben nem is lehetne kiszolgálni azt a hatalmas igényt, ami az intézet szolgáltatás-rendszere iránt van. A fogadó tér hangulatos, de látszik, hogy nagyon nagy a zsúfoltság – számtalan felújítási munka várat magára. Aki mindezt immár 25 éve rendületlen erővel összefogja, irányítja az nem más, mint Czeizel Barbara gyógypedagógus. Pályázatokat is felkutat, mint például a gyermekintézmények és műemlékek számára meghirdetett Várépítőt is, ahonnan többek közt a Hörmann Hungária beltéri ajtó-adományát is sikerült elnyerniük.
„A Hörmann Hungária mindig örömmel csatlakozik az olyan kezdeményezésekhez, amely által egy-egy jó ügyet támogathat, jót cselekedhet. A Korai Fejlesztő Központ szakemberei pedig 25 éve olyan hiánypótló tevékenységet végeznek, amely mindenképpen támogatásra érdemes." – fogalmazott Szujó László, a Hörmann Hungária ügyvezető igazgatója az adomány kapcsán.
Átadták a pilisi Gubányi Károly Általános Iskola felújított mosdóját, így a Domestos Iskolamosdó Felújítási Programnak köszönhetően hosszú idő után először végre kényelmes és higiénikus körülmények között tisztálkodhat 310 gyerek.
A pilisi iskolában tanuló, döntően hátrányos helyzetű gyerekek az épület korszerűtlen, az évek alatt leromlott állapotú WC-blokkját használták. A Budapesttől 45 km-re fekvő kistelepülés iskolája életében látványos és örömteli változásokat hozott a Domestos Iskolamosdó Felújítási Program. A vadonatúj, kiemelten higiénikus vizesblokkok ünnepélyes átadóján Aranyi László, az Unilever Kategória managere hangsúlyozta: „Már hagyomány, hogy egy izgalmas, vidám kampányt követően egyre szélesebb összefogás keretében minden nyáron számos iskolát újítunk fel. Nagyon örülök, hogy most már a pilisi gyerekek is világszínvonalú higiénés körülmények között tanulhatnak. Az elmúlt 3 évben a felújított mosdók beruházási értéke megközelíti a 100 millió Forintot. Az idei év nem az utolsó a Domestos számára az iskolai mosdófelújítási programban. Határozott szándékunk, hogy a következő évben is folytassuk a programot."
További cikkeink...
- 2019-re az épületek kétharmada okos lesz
- Budapest teljes pompával vonult ki a világ első számú ingatlanszakmai eseményére, Cannes-ba
- INTERSOLAR EUROPE exhibition space 80% booked
- Valóságkutatók hete Budapesten: jön a Reality Research Festival
- Időkapszulát találtak a Budapesti Gazdasági Egyetem épületében
- Először dolgozott együtt az összes építészeti képzés egy település fejlesztésén
- Fókuszban a dizájn - nyári tábor aktív, kreatív gyerekeknek
- 3D-s uniós tananyag lehet a nemesborzovai harangláb
- Megnyílt az EstOn the top fotókiállítás
- Speciális felállásban áll rajthoz a Mapei csapata Zalakaroson