2024. március 29., péntek

UJ HONLAP BANNER 250 100

5 millió forint támogatás egy családi ház üres padlástérének lakhatóvá tételéhez

palyazat1Három családot választott ki a zsűri mint 5 millió forint potenciális nyertesét a március elején meghirdetett és április végén lezárult Padlásból Tetőtér elnevezésű pályázaton, melyre összesen 194 regisztráció érkezett a VELUX Magyarország Kft-hez.

A vállalat magyarországi településen, önálló, 1990 előtt épült családi házban, egy vagy több gyermekkel élő családok pályázatát várta. A kiírás célja az volt, hogy a tetőtéri ablakokat gyártó vállalat üzleti partneri viszonyban minta tetőtér-beépítést valósítson meg egy magyar család házában.

Nagyon pozitívan értékeltünk a szerintünk nagyszámú érdeklődést" – mondta Kárpáti Marianna, a VELUX Magyarország Kft. marketingvezetője, a pályázat felelőse. „Sok telefonhívást kaptam a pályázóktól, akik üdvözölték a kezdeményezésünket, és örömmel fogtak bele a nem kis felkészülést igénylő pályázati anyagok összeállításába. A házról készített fotókon és elképzelt tetőtér alaprajzán kívül a kivitelezés időbeli tervezésére, és a felújítás költségvetésére vonatkozóan is konkrét terveket vártunk, így a pályázattól eltekintve is minden család felmérhette, hogy vágyai teljesüléséhez a valóságban milyen feltételeket kell megteremtenie."

Az eddig üresen álló padlástérben a pályázók jellemzően a gyerekeknek vagy a jövőben bővülő család számára szeretnének plusz szobákat vagy különálló lakrészeket kialakítani. Népszerű átalakítási cél a kamaszodó gyerekeknek saját kuckó, vagy a tanuláshoz, játékhoz nyugodt, ugyanakkor kreatív és inspiráló környezet megteremtése, melyre a tetőtér kiválóan alkalmas.

A pályázatok alapos vizsgálata és értékelése során a zsűri több olyan szempontot is érdemesnek tartott kiemelni, amelyet tanácsként tud a tetőtér-beépítést tervező családok számára átadni. A legfontosabb, hogy biztos anyagi háttér nélkül, hitelre vagy állami támogatásra alapozva semmiképpen ne vágjanak bele egy ilyen beruházásba. A szakemberek tapasztalata az, hogy bármilyen alapos pénzügyi kalkuláció is készül, mindig érdemes váratlanul felmerülő extra kiadásokkal számolni. Különösen igaz ez azokra a házakra, melyeket nem a jelenlegi tulajdonos építtetett.

Építész szakember bevonása és szakvélemények készíttetése már a beruházás legelején szükséges. Példaképpen hazánkban a legtöbb régebbi építésű családi ház fa tetőszerkezettel épült, gyakran megfelelő fóliázás nélkül, vagy épp azbeszt tartalmú tetőfedéssel, ezért a tető teljes cseréjével is tervezni kell a tetőtér-beépítések többsége esetén. A tetőtér-beépítés építési engedély köteles, így számolni kell az egyes önkormányzatoknál az engedélyeztetési eljárási folyamat idejével, mely hosszabb lehet az átlagosnál.

Az 5 millió forint nyertesének kiválasztási folyamatában a zsűri építésszel és kivitelezővel helyszínbejárás során szemrevételezi a három kiválasztott család otthonát, figyelembe véve minden olyan szempontot, amely egy minta tetőtér-beépítés megvalósítását sikerre vagy kudarcra ítélheti.

Vállalatunk első ilyen jellegű pályázata valósul meg hazánkban, mely már eddig is sok tanulságot nyújtott számunkra" – mondta el Kárpáti Marianna. „A nyertes család tetőterének tervezését és kivitelezését minden egyes fázisban nyomon követjük majd. Az eddigi statikus, építész, kivitelező szakemberek mellett energiatanúsító, értékbecslő és lakberendező bevonásával teljes képet kapunk a tetőtér kialakításának teljes folyamatáról. Fontos szempont volt számunkra az is, hogy követendő jó példát mutassunk a tetőtér-beépítés iránt érdeklődők számára."

A vállalat célja, hogy összehasonlíthassák a folyamat időigényét, bonyolultságát vagy épp egyszerűségét, valamint költségigényét egy nagyobb ház vásárlásával vagy a meglévő alapterület bővítésével. Így választ kaphat továbbá arra a kérdésre is, hogy mennyivel nő a családi ház értéke, ha a padlástér is lakható.

A kivitelezés várhatóan 2015 őszén valósul meg, az eredményeket az elemzések után teszik közzé. A nyertes családról hamarosan döntés születik, melyről újabb hírben számol be a pályázat kiírója.

Forrás: Flow PR

 

Eseménynaptár

Március 2024
H K Sz Cs P Szo V
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web