2024. március 29., péntek

UJ HONLAP BANNER 250 100

Finta Sándor, Budapest főépítésze kedden jelentette be, hogy az Építész Stúdió Kft. nyerte a budapesti Széll Kálmán térnek a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) által kiírt nyilvános építész tervpályázatát, így a társaság készítheti el a végleges terveket a közlekedéstervező Főmterv Mérnöki Tervező Zrt.-vel közösen.

A főépítész az eredményhirdetésen ismertette: a szempontok között fontos volt, hogy a pályázók hogyan tudják a közlekedési csomópont és a köztér együttélését biztosítani. A nyilvános pályázaton 23-an indultak és senkit sem kellett kizárni – tette hozzá, jelezve, hogy azok a pályázók értek el jó eredményt, akik a tér "tisztítására", átláthatóságának növelésére fektettek hangsúlyt.

 

Bővebben...

POLUS-04in1-kicsiA 16. születésnapjához közelítő Pólus Center, Budapest egyik legnagyobb bevásárlóközpontja, jelentős beruházással ünnepli évfordulóját: kívül és belül is látványosan megújul a ház.

Az egy hónapja tartó, több mint 1 milliárd forintos átépítés a napokban érkezik félidejéhez, és karácsonykor már új külsővel várja látogatóit.

Bővebben...

Az újjáépített tetőtérNemrégiben fejeződött be, az év elején történt borzalmas tűzben leégett építésziroda, műterem és lakás felújítása és újjáépítése, amelyben a Baumit is tevékenyen részt vett.

2012. január 25-e az év legszomorúbb napja volt a Vadász ás Társa Építésziroda munkatársainak életében: ezen az estén ugyanis, egy elektromos szikra következtében tűz ütött ki az épületben és a teljes tetőtér leégett. 

Bővebben...

Balról jobbra: Barabás Éva (az SOS Gyermekfalu nagykövete), Gosztonyi Gábor, Vajda Attila (az SOS Gyermekfalu jótékonysági nagykövete, olimpiai és világbajnok kenus), Oliver Nehring és Seidl Gábor (a Vaillant Saunier Duval Kft. ügyvezető igazgatója) a díszoklevél átadásakor.A fűtéstechnikai iparág egyik meghatározó szereplője, a Vaillant csoport támogatást nyújtott a battonyai SOS Gyermekfalu teljes fűtési és melegvíz-ellátási rendszerének felújításához.

A közelgő tél előtt a vállalat adományának keretében 16 nevelőcsalád otthonában és a kapcsolódó kiszolgáló épületekben cserélték le az elavult, energiafaló berendezéseket. Az együttműködésről szóló oklevelet a Vaillant csoport és az SOS Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa képviselői ünnepélyes keretek között, szerdán írták alá Budapesten.

 

Bővebben...

Forint százezreket lehet a rezsiköltségeken spórolni egy fűtési szezon alatt egy családi ház teljes energetikai korszerűsítésével – derül ki az OTP Lakástakarék frissen elkészített számításaiból.

Bár egy ilyen beruházás költsége milliós nagyságrendű, léteznek olyan finanszírozási megoldások, amelyek nem igényelnek önerőt, nem terhelik meg a családi költségvetést, és a végső számlát is jelentősen csökkenthetik.

 

Bővebben...

Eseménynaptár

Március 2024
H K Sz Cs P Szo V
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web